2024. március 29., péntek
ASZTALITENISZ

Erdélyi a 32 között

A szerbiai versenyzők közül csak Erdélyi Annamáriának sikerült bejutnia a legjobb 32 közé a Jekatyerinburgban zajló Európa-bajnokság egyéni versenyében. A világranglista 130. helyén álló Erdélyi nagy küzdelemben, egy 62 percig tartó mérkőzésen 4:3-ra (12, 7, –8, –7, –10, 8, 7) győzte le a cseh Iveta Vačenovskát (61.). Az ötödik játszmában, 2:2-es szettállásnál Erdélyi 10:7-re vezetett, akkor azonban a cseh játékos öt pontot nyert sorozatban. Ez a fordulat azonban nem zavarta össze a szerbiai válogatott oszlopos tagját, aki a hatodik és a hetedik játszmát is magabiztosan nyerte meg. A nyolcaddöntőbe jutásért az ellenfele a portugál színekben versenyző kínai, Yu Fu lesz, aki a szeptemberi világranglistán a 39. helyet foglalja el.

– Vačenovksa ellen jól ment a védés, megvolt a játékom ellene, s ezért, függetlenül, hogy elveszítettem az ötödik játszmát, bíztam abban, hogy a következő kettőben megint az én akaratom érvényesül majd. Yu Fu jól ismer, hiszen korábban egy csapatban is játszottunk. Nagyon jól játszik védő ellen, de nekem nincs veszíteni valóm, így szabadon játszhatok – mondta Erdélyi.

A nők közül még Fehér Gabriella (140.) harcolta ki a főtáblán való szereplés jogát, az első fordulóban azonban 41 percnyi küzdelem után hét játszmában (6, –5, 6, –4, 2, –1, –5) vereséget szenvedett az osztrák Sofia Polcanovától (66.). A vereségért Fehér ma párosban vághat vissza, ugyanis a nyolcaddöntőbe jutásért az Erdélyivel alkotott kettős a Polcanova/A. Solja ellen áll majd asztalhoz, közép-európai idő szerint 11:45-kor.

A férfiak közül Pető Zsoltnak volt lehetősége a főtáblára jutni, ő azonban az utolsó csoportmérkőzésén 3:0-s vereséget szenvedett a cseh Pavel Širůčektől, így kiesett. A főtáblára jutásért játszhatott még Molnár Mónika, aki a pótselejtezőben a román Hiricitől kapott ki 3:1-re. Versenyben van még a Pető/Marko Jevtović férfi páros, amely ma 12.30-kor a cseh Konecny/Prokopcovval mérkőzik a legjobb 16 közé jutásért.

Európa-bajnokság, férfiak, egyéni, 20. csoport: Pető–Širůček 0:3. Páros, 20. csoport: Pető/Jevtović–Habesohn/Ranefur (osztrák/svéd) 3:1.

Nők, selejtező a főtáblára jutásért: Molnár–Hirici (román) 1:3. Főtábla (32 közé jutásért): Fehér–Polcanova (osztrák) 3:4, Erdélyi–Vačenovska (cseh) 4:3, Gryzbowska (lengyel)–Madarász 4:3, Póta–Bajor (lengyel) 4:0, Ambrus K.–Paskauskiene (litván) 0:4, Pergel–Yu Fu (portugál) 1:4.

Páros, 3. csoport: Erdélyi/Fehér–Ambrus/Nagyváradi 3:0.