2024. április 19., péntek

A betonozási munkálatok még folyamatban vannak

Ülésezett a topolyai helyi közösség tanácsa – Az általuk kezdeményezett közbeszerzési eljárások is napirenden szerepeltek
Betonozási munkálatok zajlottak a Petőfi brigád utcában is (Szabó Anikó felvétele)

Betonozási munkálatok zajlottak a Petőfi brigád utcában is (Szabó Anikó felvétele)

A Topolyai Napok ünnepi rendezvénysorozata keretében megtartott díszülését követően negyedik munkaülését tartotta a hétvégén a topolyai helyi közösség tanácsa. Ülésmenetük legjelentősebb napirendi pontjai között szerepelt a helyi közösség alapszabályzatának módosítására vonatkozó határozati javaslat, továbbá a 2015 tavaszán kiírt, mostanra lefolytatott hét közbeszerzési eljárásra vonatkozó. 

A fentieket Szatmári Mihály, a topolyai helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke osztotta meg lapunkkal, aki részleteiben kitért a következőkre:

– Az alapszabályzatunk módosításra vonatkozó határozati javaslat magában foglalta azt, hogy a döntéshozatalt követően a jövőben minden helyi közösség általi átutalást mindkét elnöknek, vagyis a tanácselnöknek és a végrehajtó bizottság elnökének, valamint a helyi közösség titkárának is alá kell írnia. Módosításra kerültek a végrehajtó bizottsági tagok mandátuma megszűnésének feltételei. Például a jövőben bármely tag kezdeményezheti, javasolhatja azon végrehajtó bizottsági tag felmentését, akinek az üléseken tanúsított viselkedését nem találja megfelelőnek, aki nem vesz részt a munkában, vagy évente legalább két alkalommal indokolatlanul marad távol üléseinkről. Immár nem az áll az alapszabályzatban, hogy mi volontőrként végezzük munkánkat, hanem az, hogy nem a helyi közösségben vagyunk munkaviszonyban – fogalmazott Szatmári, majd a közbeszerzésekre vonatkozó napirendi pont kapcsán elhangzott, hogy összesen hét ilyen eljárást kezdeményeztek, közülük a két legjelentősebb, három-három millió dináros értékben kiírt, az utak karbantartására és aszfaltozására, továbbá a járdák újrabetonozására vonatkozó eljárás.

– Az aszfaltozási munkálatok, amelyek a szabadkai Vojput Rt. kivitelezett, már befejeződtek, jelenleg a betonozási munkálatok vannak folyamatban. Az utóbbi esetében a közbeszerzési eljárásra vonatkozó pályázat nyertese a DTD Krivaja vállalat. Mostanáig a munkálatokat a Corvin Mátyás és a Malom utca sarkán, a Nikola Tesla Általános Iskola kosárlabdapályájánál, a József Attila és a Petőfi brigád utcákban, a Mezőgazdasági Iskola szomszédságában lévő egyik kis utcaszakaszon végezték el. A legnagyobb összefüggő felületen, 30 négyzetméteres szakaszon, a József Attila utcában zajlott betonozás, a munka tetemes része azonban még hátravan. Összességében 1900 négyzetméter betont irányoztunk elő részben a régi járdák javítására, részben pedig új járdák kiépítésére. Közbeszerzési eljárás keretében történt meg ökokútjaink karbantartójának kiválasztása is, a nyertes pályázó a kishegyesi Kis-Kommunál Kft. lett. A közbeszerzési eljárást 750 000 dinárra írtuk ki. A kft. havi rendszerességgel, továbbá igény szerint akár gyakrabban is végez ellenőrző vizsgálatokat a kutaknál, az elvégzett munkájuk után történik a kifizetés. A zöldfelületek karbantartására használatos eszközök fenntartására, javítására is írtunk ki közbeszerzést 700 000 dinár értékben, a szabadkai Heto Hardi Kft. lett a nyertes kivitelező. Az említett munkaeszközeink és a helyi közösség gépparkja üzemanyagköltségeinek vonatkozásában is közbeszerzést írtunk ki, 700 000 dinár értékben, a nyertes a pancsovai Almex lett. Az egykori Horváth-téglagyár rendezési munkálatai esetében kiírt 1 100 000 dináros közbeszerzési eljárás nyertese, a temerini Lukač Putevi már befejezte a munkálatok végzését, jelen pillanatban a kivitelezővel való elszámolás van folyamatban. Az elektromos energia fogyasztása vonatkozásában is írtunk ki 750 000 dinár értékben pályázatot, ennek nyertese az EPS lett. A topolyai helyi közösség a megbízott több önkormányzati tulajdonban lévő létesítmény használatával is, pl. Karkatúron is van otthonunk, de közéjük sorolható az Új Otthon, a szomszédságában, a Rákóczi Ferenc utca sarkán lévő épület, a Csáki Lajos, a Balkán és a Vásártéri otthonok. A felsoroltakra vonatkoztatható az elektromos energiafogyasztásra vonatkozó közbeszerzési eljárási kiírás – fejtette ki a topolyai helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke.