2024. március 28., csütörtök

Közeledik a fűtési idény

A Városi Távfűtő Művekben befejeződtek az idénykezdés előkészületei, megkezdődött a fűtőtestek feltöltése, de az még bizonytalan, mennyi pénzért melegszünk majd a télen.

A fűtési idény október 15-én kezdődik, de a Városi Távfűtő Művek Közvállalatban elmondták, abban az esetben, ha 21 órán keresztül 12 fok alatt alakul a hőmérséklet, akár előbb is beindíthatják a hőszolgáltatást.

A fűtési idény még nem kezdődött el, a Távfűtő Művek azonban már a hónap derekán megkezdte a fűtőtestek feltöltését (Fotó: Dávid Csilla)

A fűtési idény még nem kezdődött el, a Távfűtő Művek azonban már a hónap derekán megkezdte a fűtőtestek feltöltését (Fotó: Dávid Csilla)

Miután a köztársasági kormány rendeletet hozott a fűtési díj újfajta elszámolásáról, a közvállalat is új metodológiát dolgozott ki, amelynek alapján ezután másként számolják el a központi fűtés díját. A Dnevnik napilap beszámolt arról, hogy az újonnan kidolgozott számvetés javaslatát a közvállalat a városi tanács elé terjeszti megvitatásra. A Távfűtő Művekben korábban azt mondták, hogy nem terveznek jelentősebb áremelést, de egyúttal emlékeztettek arra, hogy a távfűtés díja nagyon régóta, 2012. december elseje óta nem változott.

Tavasszal, a fűtési idény befejeztével a Városi Távfűtő Művek megkezdte a felújítási munkálatokat, több mint 9 kilométer új hővezetéket helyeztek le az újvidéki önkormányzat területén, azaz több mint 22 kilométer csövet cseréltek ki.

Felújították a hővezetéket és a csatlakozásokat a Balzac utca páratlan oldalán és a Marcsók József utcában, a Dušan Danilović utcában, az Ilija Birčanin és a Hadži Ruvim utcák kereszteződésének környékén, továbbá a Bata Brkić, a Kaća Dejanović és a Népfront utcában, valamint a Felszabadulás sugárúton.

A Partizánosztag utcában még folynak a munkálatok. Új hővezetéket helyeztek le a Bata Brkić utca folytatásában meg a Đorđe Krstić utcától a szatelliti piacig, ahol tíz új távfűtési csatlakozást is kiépítettek – a fűtési idény kezdetéig még tízet terveznek üzembe állítani. A kerületi hőművek felújítása is lassan befejeződik, új nyomásstabilizálókat, áramelosztókat építettek ezekben, valamint kialakítottak egy vezérlőközpontot, ahonnan felügyelhetik a távfűtés folyamatát.