2024. április 19., péntek

Új EKG-készülékek gyerekek részére

Magyarkanizsán egyéb támogatást is kapott az egészségház

Az ez évi NIS kőolajipari vállalat pályázatának köszönhetően három darab elektrokardiográf készülékkel gazdagodott a magyarkanizsai egészségház. Az egészségház igazgatója, dr. Körmöczi László elmondta, mindhárom készüléket gyermekek vizsgálatára tudják használni.

Az első gyermek, aki kipróbálhatta az új EKG-t (Fotó: Kozma Rita)

Az első gyermek, aki kipróbálhatta az új EKG-t (Fotó: Kozma Rita)

– Ezek a készülékek hiánypótlóak, mivel eddig nem volt ilyen készülékünk, és azért nagyon fontosak, mert a gyermekeknek szántuk, és úgy vannak kialakítva, hogy a kisbabák mellkasára is fel tudjuk helyezni az elektródákat. A készülékek közül egy a magyarkanizsai és egy a horgosi egészségház gyermekrendelőjébe került, egyet pedig a mentőszolgálat kapott, amelyet a terepen használnak majd – mondta az igazgató.

A NIS Együtt a közösségért elnevezésű pályázatából vásárolt eszközöket a polgármester, dr. Bimbó Mihály is megköszönte a napokban a magyarkanizsai egészségházban tartott ünnepségen.

A NIS pályázata mellett az idén más szervezetek is támogatták a magyarkanizsai egészségházat, olyan készülékeket kaptak, amelyek valamelyest megkönnyítik majd az ott dolgozók munkáját, s emelkedik az egészségügyi ellátás színvonala is.

– Egy német székhelyű, amerikai–német segélyszervezettől, a Humedicától kaptunk egy defibrillátort, autokláv sterilizáló gépet, amely nyomás alatti párában történő sterilizálást jelent, ezenkívül vérnyomásmérőt, fonendoszkópot, valamint további egészségügyi fogyóeszközöket. Ezzel a támogatással ők kerestek meg bennünket, rajtuk kívül pedig a dán menekültügyi tanács látott el bennünket szintén olyan fogyóeszközökkel, amelyekre szükségünk van. A segély jelentősége abban állt, hogy a horgosi határon történt menekültincidens után kaptuk, amikor is kiürítettük a készleteink egy részét. Mivel mi mindent közbeszerzés útján vásárolunk, ezért ez az adomány akkor úgy jött, mint egy falat kenyér – mondta dr. Körmöczi László.