A vadászat a természettel folytatott intim kapcsolat, egy sajátos életforma, és nagy-nagy elhivatottság. A vadászatban benne van az akác illatú májusi hajnal, a novemberi szemerkélő eső ugyanúgy, mint a holdfényes decemberi éjszaka, amikor a telihold csak úgy ontja magából a hideget a havas tájra. A vadászatban benne van a karvaly villanása a bokrok közt, a katicabogár pettyei, és a hajnali harmat cseppjében tündöklő első napsugár. A vadászathoz tartozik az az öröm is, amikor megmarkolhatjuk az elejtett őzbak agancsát, megsimogatjuk a fácánkakas csillogó tollát. De ebben benne van némi keserűség is, hiszen a vad elejtésével gazdagabbak lettünk egy vadászélménnyel, de valamit el is veszítettünk. A zsákmány elejtése öröm, de egyben gyász is, mert ha sikerül elejteni az áhított bakot, elveszítjük annak a lehetőségét, hogy tervezzünk, reménykedjünk és vágyódjunk. Ami azonban életünk végéig megmarad, azok az emlékek, amelyek miatt vadászunk.
Aki ezeket, vagy ezekhez hasonló nézeteket vall, az vadász. De sajnálatos módon mindig is voltak olyan puskások – még koronaviselők is –, akik rangjukból eredően még a vadászatban is arra törekedtek, hogy a legtöbb, a legnagyobb vadat tudják magukénak. Az igazi vadászok az ilyen embereket kiközösítik és kerülik, mert a vadászat nem erről szól.
A fenti sorok azért kívánkoznak ide, mert a minap az írott és elektronikus sajtót ismét elárasztotta a hír, hogy a Szerbiai Madárvédelmi és Madártani Társaság tagjai a hatóságokkal karöltve Észak-Bácskában olyan vadászokat füleltek le, akik tiltott eszközökkel halomra öldösték a fürjeket. Hogy pontosan miről is van szó, a hírből nem lehet megtudni, de egy biztos: szervezett vadorzáson kaptak rajta embereket, akik vadásznak nevezik magukat. A tett elkövetői közt vannak olyan személyek is, akiknek a feladatuk, hogy a törvényt betartassák.
Most engedjék meg, hogy a tisztánlátás céljával elmondjak néhány dolgot a kívülállóknak.
A vadászoknak három szent alapelve van. Itt nyomatékosan ki kell hangsúlyozni, hogy ez csakis és kizárólag az igazi vadászokra vonatkozik, akik nem tévesztendők össze azokkal a „puskás emberekkel”, akik kizárólag társadalmi és anyagi helyzetüknek köszönhetően mondják magukat vadásznak. Nem másról van szó, mint a vadászetikáról. Mi is a vadászetika, azaz a vadászerkölcs? Nem más mint a közösség által megfogalmazott elvárásrendszer, amelynek lényege az önkorlátozás. Leegyszerűsítve: megtehetnék valamit, de nem teszem meg. Az első alapelv, amely az igazi vadászokat elválasztja a „puskás emberektől”, a természet és a benne élő állatok maradéktalan, feltétel nélküli tisztelete. A második az egymás iránti felelősség. A harmadik alapelv pedig, hogy csak annyi vadat ejtsünk el, amennyire szüksége van közösségünknek; az elejtett vadnak pedig minden porcikáját felhasználjuk, nem hagyjuk ebek harmincadjára. Ezek az erkölcsi normák még az emberré válás hajnalán alakultak ki, és azóta adódnak át apáról fiúra, meghatározva a vad és az ember viszonyát. A társadalom által hozott törvények pedig az erkölcsi szabályokkal együtt határozzák meg viselkedésünket. A törvények és az erkölcsi normák gyakran átfedik egymást, de a vadász belső felelőssége sokkal erősebb, ugyanis a törvény az erkölcs minimuma. A természet egy és oszthatatlan, ezért a részeként benne élő állatok, és környezetüket érő minden kár magát a vadászatot veszélyezteti. Tehát minden vadász egyben természetvédő is.
Na már most! Az ominózus hírben említett férfiak nemcsak a vadászetika és az érvényes vadászati törvények ellen vétettek, hanem magaviseletükkel és tettükkel megkérdőjelezték minden vadász becsületét és tisztességét. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a törvény értelmében járjanak el ellenük, és nemcsak ellenük, hanem az ügyben minden felelős személy ellen is. Mert azokat is felelősségre kell vonni, akik nemtörődésükkel, nemtevésükkel lehetővé tették a törvényszegést. Bár nagyon keveset hallani munkájáról, Szerbiában megalakult és létezik az Országos Vadászkamara. Most a vadásztársadalom elvárja, hogy az illetékesek hallassák hangjukat az ügyben, és határolódjanak el a törvényszegésen rajtakapott egyénektől, vezetőktől, és követeljék példás megbüntetésüket. Senki sem vár el és nem kíván boszorkányüldözést, de végtére is, ha valaki törvényszegésre szánja magát, számolnia kell a következményekkel.
