Szerbiában az augusztusban kifizetett átlagbér adók és járulékok nélkül 44.630 dinárt tett ki – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet. Nem kételkedhetünk, a rendelkezésére álló adatok alapján az intézet biztosan pontosan számítja ki az átlagot, ami egyébként már jó ideje egy szinten van, elhanyagolható változásokkal. Mégis sokan kételkedve és bosszankodva dobják félre az újságot, amikor ilyet olvasnak. Nem hisznek benne, mert azt látják, vannak ugyan kiemelkedően jól fizetett állások és jól fizetett politikusok, de az átlagember havi jövedelme nyilván lemarad tőlük. A környező országokkal összehasonlítva elég szerénynek számít a hivatalosan közzétett szerbiai átlag. Nem szabad elfelejteni, hogy minden viszonylagos. Nemrég még csupán töredéke volt az átlagbér a mostaninak, ugyanakkor kisebb volt az elvándorlás, mint manapság. Sokat mond a megkérdezett migránsok véleménye is. Amíg a szíriaiak többsége azt nyilatkozza, hogy Szerbiában emberséges viszonyulást tapasztaltak, és a legritkább esetekben érték őket atrocitások, mégis egyöntetűen azt mondják, eszük ágában nincs Szerbiában maradni, hiszen ők a háború elől menekülnek, viszont (anyagilag) jobban éltek, mint mi itt, ezért most német vagy svéd ellátórendszert szeretnének. Ilyenkor döbbenhetünk rá arra, hogy a dolgok valóban nagyon viszonylagosak, mint ahogy az is, hogy mennyire vagyunk szegények vagy gazdagok, mit értünk tulajdonképpen valódi szegénység alatt.
AKIK A SZEGÉNYEKBŐL ÉLNEK
A Világbanknak van egy definíciója, amire a szegénység egyfajta határvonalaként, mértékegységeként tekinthetünk. Októberben azonban valószínűleg változni fog a szegénységi küszöb. Ez egyben azt is jelenti, sok millióan válhatnak szegénnyé úgy, hogy lényegében az életkörülményeik nem változnak, csak a kritériumok. A Világbank képviselői bejelentették, készek megváltoztatni a kategória meghatározását. Eddig a napi 1,25 dollár, illetve az ennél alacsonyabb jövedelem jelentette a mércét. Akinek nem jutott ennyi, az számított szegénynek. Októbertól azonban – ha elfogadják a javaslatot – a napi 1,9 dollárnál kisebb jövedelműek is a szegény fogalomba tartoznak majd. Hasonló változtatásra már 25 éve nem volt példa.
Jim Yong Kim, a Világbank elnöke úgy véli, a régi szegénységi küszöb elavult. A pénzügyi szervezet dél-koreai származású amerikai elnöke azt is elmondta, hogy az új szegénységi küszöböt már alaposan tesztelték a szakemberek. A szegénységi küszöb megemelésével emberek milliói válnak hivatalosan is nélkülözőkké. A küszöb megemelése elsősorban Ázsiát érinti. Ott a szegények száma az új definícióval 157 millióról 293 millióra emelkedik. Érdekes dolgokat vetett fel Angus Deaton, az új meghatározáson dolgozó egyik közgazdász, aki a Világbank fejlesztési politikája kapcsán összeférhetetlenséget emleget. A Világbank tevékenységének eredeti célja ugyanis a szegények számának csökkentése a világban, így a szervezet fennmaradása is attól függ, hogy mekkora a szegények száma. A Világbankban tehát a dolgozók munkahelye, megélhetése is a szegények számától függ?
MINDEN CSAK ÜZLET
A második világháború utáni „békés” hidegháborús korban, amikor a technológiai fejlődés szédületes tempóra kapcsolt, az emberek többsége azt hitte, hogy a 21. századra a szegénység már a múlté lesz. Pedig a jelenség ősidők óta kísér bennünket, az abszolút számokat tekintve pedig sosem volt ennyi szegény ember a Földön. A témájáról az első átfogó elemzést Gregory King készítette. A saját magát politikai matematikusnak, lényegében statisztikusnak tituláló angol tudóst a házasságokat, születéseket, temetéseket, az agglegényeket és a gyermektelen özvegyeket sújtó adók kivetésének lehetősége foglalkoztatta. Könyve 1696-ban jelent meg, Természetes és politikai megfigyelések és következtetések Anglia helyzetéről és feltételeiről címmel, melyben az 1688-as adatokat dolgozza fel. Megállapította, hogy az akkori háztartások egyharmada kevesebbet költ a bevételeinél, a maradék kétharmad számára pedig nem elegendőek a jövedelmeik.
A szegénység egy-egy adott korban viszonylagos, teljes felszámolása pedig csak egy világméretű folyamatként lehetséges. A feladat anyagi és erkölcsi terheit is elsősorban a gazdag országoknak kell viselniük. Annál inkább, mivel tudjuk, hogy a felszámolásából is a gazdagabb országoknak keletkezik majd hasznuk azon keresztül, hogy új piacok nyílnak meg. A javában zajló modern kori népvándorlás kapcsán így merülhet fel a kérdés, hogy esetleg a megnyíló piac „házhoz szállítása” zajlana csupán. Ez azonban egészen más dimenziót ad az eseményeknek. A globális rendszer ugyanis teljesen szabadjára engedte a vagyonok felhalmozását, azzal a magyarázattal, hogy az innováció és a szervezés csak akkor működik, ha sokat lehet keresni. Csakhogy most globálisan mindez „körbefutott” a bolygón. Elfogyott a gyarmatosítható, kizsákmányolható terület. A következő kérdés az, hogy a lehetőségek viszonylagos kiegyenlítődése mennyire alakítja át az elosztási rendszereket.
