2024. április 19., péntek

Októberre kész lesz a Dunđerski-ház Óbecsén(?)

Az Óbecse központjában, a városházával szemben álló, Bogdan Dunđerski hagyatékának részét képező épületen három hónapja senki sem dolgozik, de minapi nyilatkozatában Vuk Radojević polgármester a munkálatok folytatását ígérte.

A több évtizede elhanyagolt, romos állapotban lévő ház felújítása még tavaly júniusban kezdődött el, és már a múlt év októberében pontot kellett volna tenni a munkálatok végére, ezzel szemben ma is állványok takarják a homlokzatot. A polgármester szerint most októberben a kivitelező befejezi a külső munkálatokat.

A projektumot kezdetben a megrendelő, azaz az önkormányzat és az Idegenforgalmi Iroda irányította, később az Építésügyi Igazgatóság vette át a beruházás feletti irányítást. A munkálatokat számos gond hátráltatta, a tervekhez képest pluszmunkák és újabb kiadások merültek fel, és az eredeti projektumot is korrigálni kellett. Az elképzelések szerint a száz négyzetméteres épület egyik részében média- és idegenforgalmi központ működik majd, nagyobb része pedig nyitott jellegű lesz, és ebben a térre néző fedett épületrészben padok, asztalok, világítás és ingyenes wifi-kapcsolat fogja várja a betérőket rendezvények idején.

Az épületet egyébként Bogdan Dunđerski a Matica Srpskára hagyta, és az intézmény vissza is követeli azt. Amíg a restitúciós ügynökség meg nem hozza erre vonatkozó határozatát, az épületet községi tulajdonként tartják nyilván, és használatáról egy a Matica Srpska és az óbecsei önkormányzat közötti megállapodás rendelkezik majd.