2024. április 26., péntek

Él, mint hal a vízben

Az óbecsei Besenyi Árpád Skóciában merült alá az óceánba és az élmények világába

A skót szárazföldön lévő Caithnesstől 16 kilométerre északra elhelyezkedő Orkney-szigetek hetven kis szigetből állnak, ezekből mindössze húsz lakott. Orkney adminisztratív központja a Mainland nevű fő szigeten található, hétezer lakosú Kirkwall, itt él és dolgozik az óbecsei Besenyi Árpád. A 22 éves fiatalember hosszú távon is skót földön képzeli el a jövőjét.

Árpád itthon fotózott, operatőrködött, számítógépeket javított. Szorgalmasan dolgozott, mégsem tudott egyről a kettőre jutni, végül búvárnak állt Angliában. „Ott, ha csak nem készülsz agysebésznek vagy asztronautának, úgy kezdődik a munka, hogy először a gyakorlatban szerez tapasztalatot az ember. Kipróbálod például a búvárkodást, és ha megtetszik, részt veszel oktatáson. Én korábban csupán egyszer-kétszer merültem az óbecsei medencében, így indultam el búvárkodni Angliába. Miután az angliai „tesztelés” után megtetszett a dolog, tavaly nyáron Szerbiában megszereztem a búvárképesítést, majd Angliában egy speciális ipari búváriskolát is elvégeztem, amit a munkaadóm fizetett. Akkor még nem tudtam elég jól a nyelvet, de az iskolában azt is elsajátítottam.”

A fiatalember először egy törökbecsei közvetítő segítségével jutott ki két évvel ezelőtt Angliába, de két hónap után csalódottan jött haza, mert itthoni sorstársaival együtt kevesebb pénzt kapott a reméltnél. Mivel kintléte alatt összehaverkodott a cégvezetővel, itthonról jelezte neki, hogy közvetítő nélkül ismét kimenne dolgozni. A főnöke ebbe beleegyezett, így lett ezután tisztes fizetése. Társaival borotvakagylókat hozott fel az óceán mélyéről napi nyolc órában, és a munkájukért kilóra fizettek. „Eleinte féltem az óceánban: száraz ruhában, a legpiszkosabb részen merültem először. Koromfekete volt minden, olajos, homokos…Nem is tudom, hogy értem le az aljára – úgy szuszogtam idegességemben, mint a vízforraló! Most már szeretem csinálni.”

Árpád a kagylószedés után egy halfarmra került, ahol a halketreceket tartja karban. Beszámolója szerint nyolc órából mindössze fél órát tesz ki a víz alatti aktív munka, és mindezért átlagon felüli, rendszeresen utalt, legális fizetés és rendkívüli többletellátás jár: a cég által bérelt házakban minimum három hálószoba és két fürdőszoba áll a három fős csapat rendelkezésére, de az övékében szauna, jakuzzi is van.

„A fishfarmon egész hónapban ingyen ehetsz is, de mivel apu halakat tenyésztett és én gyerekkoromban állandóan halat ettem, nem élek ezzel a lehetőséggel. Amíg velünk volt a szintén óbecsei Csaba, csináltunk pljeskavicát, csevapot, pörkölteket, rostélyosokat, most én főzök az ő receptes füzetéből. Az angolok főleg mikrózott, kész kajákat esznek. Egyszer vendégségben fésűkagylót sütöttek rostélyon, azt mondták, olyan, mint a csirke egy kis extrával – bekaptam, de nem tudtam lenyelni… Van itt indiai, thai, kínai étterem is, de se indiai, se thai, se kínai ember nincs. Lengyelek, magyarok, angolok és némi orosz él csak errefelé. Voltak itt olaszok és spanyolok is, de ők a klímát nehezen viselik, hátulról meg lehet ismerni őket, mert csak nekik látszik a leheletük.”

Az Orkney-szigetek egyik legismertebb különlegessége az éjszaka nélküli nyár. A leghosszabb napon a nap 3 órakor kel és este fél tízkor nyugszik, de nyáron ismeretlen a sötétség. Árpáddal előfordult, hogy reggel hatig számítógépezett, mert nem sötétedett rá. Később megszokta, hogy akkor is nyugovóra kell térni, ha besüt a nap a hálószobába.

„Hegyes a táj, gyönyörű a tenger, és minden közel van. A hátsó kertből rálátunk az óceánra, és játszani tudunk a visszhanggal. Gyönyörű, scottish mist (skót köd) takarja a hegycsúcsokat. Mindig szerettem volna tenger vagy óceán mellett élni, igaz, nem ilyen hidegben: nyáron ritka a 18 fok, napközben átlagosan 12–14 fokot lehet mérni. Ha elmégy sétálni, legalább kétszer megázol: volt olyan, hogy vízszintesen esett az eső, és amikor hozzám ért – épp gyorscsónakkal mentünk a hajóig – nagyot csattant rajtam, hát az fájt… De rengeteg élményben volt részem: fókákat simogattam, cápát érintettem, delfineket láttam egészen közelről.”

Árpád tapasztalata szerint a skótok tiszták, türelmesek és nagyon barátságosak: amikor beköltöztek a szigetre, a kocsmában ők fizették ki az italukat és meghívták őket puccos házibuliba is. Árpád azt mondja: nem hiányzik neki semmi, mindene megvan, de a lányok itthon sokkal szebbek, mert Skóciában – különösen épp a szigeteken – a vagyon miatt egészen a közelmúltig családon belül házasodtak, ezért a bevásárlóközpontoknál például egész sor mozgássérülteknek fenntartott parkolóhely van – persze ez a probléma nem csak a lányokat érinti…

„Arrafelé az ember fontosabb, mint a pénz. Ha összetöröd a céges autót, először azt nézik, neked lett-e bajod. Azt figyeltem meg, hogy ott minél gazdagabb valaki, annál emberségesebb, és ő is kijár dolgozni. Ha orvosi ellátásra szorulsz, csak a nevedet kérdezik és ellátnak akkor is, ha nincs biztosításod. Iratokat sem kell magunkkal hordani: két héten belül kell bemutatni, ha nincs nálad a jogsi, és nem büntetnek azonnal, csak figyelmeztetnek. Sokkal egyszerűbb az ügyintézés is, nagyon segítőkészek, a nyelvi problémákat is áthidalják. A munkahelyemen sok a lengyel, az ő munkaszerződésük például lengyelül van.”

Árpád szerint nyelvtudás nélkül is lehet ugyan munkát kapni, de ennek már vannak kockázatai. Azt mondja, itthonról közvetlenül kell megkeresni a munkáltatókat vagy kint kell fölvenni a kapcsolatot az állami munkaerő-közvetítővel, mert leginkább csak munkakönyvvel lehet munkát kapni: nyelvtudás nélkül jobbára csak betanított munkát, takarítást, mosogatást, pincérkedést, de sok vajdasági lett például postás. Sok fiatal pár ment ki Angliába, Árpád tudomása szerint ők saját lábra tudnak állni. Vidéken erre nagyobb a lehetőség, mert nagyvárosban a magas költségek miatt a jobb fizetések ellenére sem lehet igazán takarékoskodni.

A búvárkodás egyébként főleg férfiszakma, Árpád egy lányról tud csak, aki Londonban egy filmes cégnél vizes jelenetekben mentőbúvárkodik. Ezt a munkát csupán 30 éves korig ajánlott csinálni, a fiú elmondása szerint efölött 100 százalékban megnő a dekompressziós betegség veszélye. Legjobban az olajfúró kutakon lehet keresni, de ez veszélyes munka: nagyon mélyre kell menni, aztán 10–14 napot kamrában kell tölteni, hogy lassan csökkentsék a búvárokra nehezedő nyomást. Sok a haláleset is ezeken a kutakon, mégis hosszú a várólista. Árpád nem akar ilyen várólistára kerülni.

„Az a vágyam, hogy hajón fotózzak, bár sokan le akarnak erről beszélni, mert szerintük fizikailag és pszichikailag is megterhelő. De nekem a búvárkodásról is általában rosszakat mondtak, mégis elégedett vagyok. Hosszabb távon számítógépes üzletet nyitnék errefelé, haza nem jövök.” Az óbecsei fiatalembernek a szülei és a testvére is követni fogja a példáját.