2024. március 29., péntek

Megmenthették volna az iskolát

Amitől féltünk, bekövetkezett – mondja Orcsik Károly atya, szilágyi pap – A Szent István nevét viselő templomon minden évben javítanak valamit

Szilágyiban 1899 és 1906 között, vagyis a falu betelepítésekor az iskola egyik tantermét, a jelenlegi tornatermet használták kápolnának. A templomot 1905 és 1906 között építtette Császka György kalocsai-bácsi érsek saját vagyonából és a Magyar Királyi Egyházi Alap hozzájárulásával.

A szilágyi hívők segítségével tartják rendben a templomot (Fotó: Molnár Edvárd)

A szilágyi hívők segítségével tartják rendben a templomot (Fotó: Molnár Edvárd)

A templom építője Franz Bahl apatini sváb kőműves mester volt. Az Istenháza neogót stílusú, de belsejében a neoromán stílus jegyei is fellelhetők. Az épület tornya 45 méter magas. A toronyban három harang található, a legnagyobb 450 kg. Az orgonát 1935-ben Anton Perina cseh orgonaépítő készítette Ljubljanában. A templomot 1934-ben festették ki apatini mesterek Udvary József vezetésével, akinek két freskója a szentélyben található: a Háromkirály hódolata a Kisjézus előtt és az Utolsó vacsora. A főoltáron Szent István királyt láthatjuk. A főoltáron a Szent István-kép jobb oldalán Szent László király szobra és a pajzsot formáló magyar címer, bal oldalán pedig Szent Erzsébet szobra áll.

Az egyházközség a szilágyi katolikus hívek adományaiból tartja fenn magát. A szilágyi mesterek és a rendszeres munkaakciókon részt vevő hívek segítsége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a nagyméretű templom megőrizze épségét és szépségét.

A tornyot 1999-ben, a falu telepítésének századik évfordulóján újították fel a szilágyiak önkéntes adományaiból. A cserepeket 2002-ben cserélték, a külső festést pedig a helyi közösség támogatta 2004-ben. A velencei üvegablakokat 2004 és 2007 között restaurálták. Ekkor Apatin támogatásának köszönhetően a teljes villanyhálózatot és a toronylépcsőt is kicserélték. Ezt követően, szintén Apatin támogatásával, elkezdték a templom belső festésének restaurálását is. 2014-ben a téglából épült toronysisak javítására került sor.

Az egyházközség keretében működik a Kis Szent Teréz vegyes kar, büszkélkedhetnek ifjúsági zene- és énekkarral is, amely az Emmánuel nevet viseli. A Keresztény Értelmiségi Kör helyi csoportja negyven főt számlál, s van egy húszfős, fiatalokból álló csoport is, amelyre bármikor, bármiben számíthat az egyházközség.

Orcsik Károly atya (Fotó: Molnár Edvárd)

Orcsik Károly atya (Fotó: Molnár Edvárd)

Mindezt Orcsik Károly atyától tudom meg, aki csaknem tíz éve ebbe a faluba érkezett római tanulmányai befejezése után.

– Szegeden voltam gimnazista, harmadikos-negyedikes koromban kezdtem érezni, hogy a papi hivatás lesz az én utam. Az érettségi után kezdtem teológiát tanulni Szegeden, majd egy ösztöndíjnak köszönhetően 1999-ben Rómába kerültem, s ott a Germanicum et Hungaricumnak voltam a diákja. A mesterszakot követően 2006-ban tértem haza, s a doktori munkámat is itt írtam, az idén sikerült a disszertációmat megvédeni – mesél egy kicsit magáról Orcsik Károly atya.

Azt mondja, nyilván furcsa volt, nagy volt a változás, amikor Rómából ide került, de úgy érzi, sikerült egy olyan közösséget felépíteni, amelyben az ember otthon érzi magát.

– Küldetésben különbség nincs. Mindazt, amit tanultam, a közösség javára igyekszem fordítani. Kezdettől fogva haza szerettem volna térni. Az itteni mentalitás, az emberek húztak haza.

Orcsik atya úgy érzi, hogy az elégedetlenség okozza a legnagyobb bajt. Az emberek nem tudnak a saját életükben eljutni egy olyan pontra, amely elégedettséggel tudná őket eltölteni.

– Mi nem látjuk a szépet, csak a nehézségeket. Máshol sem könnyebb. Mindenütt megvannak a problémák, az anyaországban, Itáliában és Németországban is. Kisebbségben élő magyarok között a hit, egyház, nemzetiség, magyarság túlontúl összefonódott. Még mindig tömegekkel találkozik az egyház, de sok esetben a hagyományőrzés összekeveredik a vallásossággal. Pozitív az, hogy van alkalma az embereknek tömegekkel találkozni, de probléma viszont az, hogy mennyire a hagyományőrzés és mennyire a vallásosság vezeti őket.

Mindenki a saját környezetében, életében elért célokat, megvalósított valamit. Ezek az értékek, célok azonban valami miatt a ma emberét nem elégítik ki. Bizonyára a nagyon gyorsan változó világ hozta ezt magával, és ez okozza azt, hogy valóban, az emberek nem elégedettek, és felbomlanak ezek a kis közösségek. Nem mondanám azt, hogy elveszítették a hitüket, de meggyengült, az biztos. Közeli a viszonyom a polgárokkal, igyekszem megkeresni az embereket, mindenkit meghallgatok, ebben merül ki a feladatom. Igyekszem, de az ember a munkájának az eredményét csak jóval később látja meg. Minden lelkipásztor magvető a maga helyén, de ezek a magok sokkal később fognak beérni. „Azt a magot, amit ti vettek, azt mások fogják learatni.” Ahogy telnek az évek felettem is, egyre inkább látom ennek a gondolatnak az igazságát – mondja Orcsik Károly.

A templom 1905 és 1906 között épült fel (Fotó: Molnár Edvárd)

A templom 1905 és 1906 között épült fel (Fotó: Molnár Edvárd)

Szilágyiban mindennap van szentmise, a hétköznapi miséken kevesebben, de hétvégén nyolcvanan, kilencvenen is vannak, vagyis a közösség húsz százaléka. Gyermekek is vannak, ifjúsági hittant is tart, nagyon jó a fiatalokkal a kapcsolata. Tanít az általános iskolában is.

Kérdésünkre, hogy hány gyermeket keresztel egy évben, és hány embert kísér utolsó útjára, Orcsik atya a következőket válaszolja: – Sajnos legfeljebb 4 gyermeket keresztelek évente, tavaly tíz temetés volt, idén pedig sajnos a 16.-nál járunk.

Néhány évvel ezelőtt arról számolt be a Magyar Szó, hogy Orcsik Károly ötlete nyomán talán megmenthető a szilágyi iskola a bezárástól, hiszen az volt az elképzelése, hogy egy nehéz sorsú gyermekeket befogadó központot létesítsenek, s ezek a gyerekek a szilágyi iskolába járjanak. Az ötlet azonban, a külföldről érkező támogatás ellenére, nem valósulhatott meg, a politikusok részéről ugyanis nem volt rá fogadókészség.

– Szerettük volna megmenteni az iskolát a bezárástól, ezért egy nehéz sorsú gyermekeket befogadó otthont szerettünk volna létesíteni. A gyerekek szülői engedéllyel itt lettek volna, viszont itt olyan körülményeket biztosíthattunk volna, amelyek megfelelőbbek lettek volna, mint az otthoniak. Ezen munkálkodtunk. Németországi segítséggel vásároltunk egy házat, azt átépítettük, felújítottuk, magánszemélyektől kaptunk anyagi segítséget, de nem tudtuk elérni, hogy ennek az intézménynek a fenntartásában legyen egy folyamatos segítségünk. Emiatt futott zátonyra ez az ötlet – magyarázta Orcsik atya.

Hogy az ötletnek lett volna létjogosultsága, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy azóta úgy áll a helyzet, hogy hetedik és nyolcadik osztály marad, az alsó osztályt sajnos összevonták. Összesen hét gyerek jár elsőtől negyedikig, az ötödik és hatodikba induló gyerekek pedig az idei évtől Bácskertesen, vagyis a szomszédos Kupuszinán indulnak iskolába.

– Amitől féltünk, bekövetkezett – tette hozzá az atya.

A felújított épület üresen áll. A munkálatokat nem fejezték be teljesen. Egyelőre ötlet nincs, hogy esetleg más tartalommal töltsék fel.

– Amikor láttuk, hogy nincs remény arra, hogy valaki a kezdeményezés mögé álljon, elmaradt a politikai támogatás, nem folytattuk a munkálatokat. Tíz gyermek számára lett volna hely, az ő ellátásuk nem került volna sok pénzbe. Igaz, hogy akkor még nem voltak olyan rosszak a mutatók az általános iskolában, mert vannak, akik újonnan mentek el, magyar útlevéllel. Elvittek hat-nyolc gyermeket, és ez ilyen kis iskola esetében tragikus következményekkel jár.