2024. április 19., péntek

Szabadkán dögtemető helyett válogató központ

A jelenlegi temető helyén épül majd az állati tetemeket begyűjtő központ – A felhasználható tetemekből étel készülne a kutyamenhelynek és az állatkertnek

Átmeneti állapotként jellemezte a szabadkai dögtemető jelenlegi helyzetét Grgur Stipić, a mezőgazdasági és földügyi részleg vezetője. A tervek szerint ugyanis már jövő tavasszal elkészül egy új központ terve, amelynek értelmében hűtőházban tárolnák az állati tetemeket, majd a válogatást követően kerülnének feldolgozásra, illetve megsemmisítésre az elhullt állatok.

Tábla figyelmeztet, hogy egyénileg a terület nem használható (Fotó: Diósi Árpád)

Tábla figyelmeztet, hogy egyénileg a terület nem használható (Fotó: Diósi Árpád)

A jelenlegi dögtemetőben a városi víztisztító mellett ugyanis időről időre betemetik az elhullt állatokat, majd heti két-három alkalommal fertőtlenítik a területet. A zombori dögégető kapacitása kicsinek bizonyul ugyanis, így előfordult, hogy a gazdák több napot is várnak a zombori vállalat szállítókocsijára. Ezért döntöttek az év elején ez a megoldás mellett, és a megállapodás értelmében a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat elszállítja a tetemeket a szabadkai dögtemetőbe, mindezt az állatorvosi felügyelőség és az illetékes városi titkárság felügyeletével. Szükség szerint a nyári időszakban akár hetente három alkalommal is fertőtlenítették a területet, illetve betemették a tetemeket.

– A következő évtől terveink szerint megváltozik a helyzet, mivel külföldi támogatásnak köszönhetően folyamatban van egy projektum, amely az elhullt állatok tetemeit gyűjtő központ kiépítésén fáradozik. A tervek kidolgozása folyamatban van, és jövő márciusra már kész projektummal és építési engedéllyel kell rendelkeznünk. Az objektum, amely a tetemek begyűjtésére és válogatására lenne alkalmas, a jelenlegi dögtemető helyén épülne ki. Ez a hely tökéletesen megfelel erre a célra, s ezáltal a jelenlegit szanálnánk is. Ki szeretném emelni, hogy Szabadkán nem zajlik majd a tetemek égetése és elhantolása sem. A hűtőházba beérkező tetemek vizsgálatát követően döntik majd el, hogy azok részei feldolgozhatók, illetve felhasználhatók-e esetleg állati táplálékként – például a kutyamenhely vagy a Palicsi Állatkert számára.

A szennyvíztisztító mögött láttuk ezt (Fotó: Diósi Árpád)

A szennyvíztisztító mögött láttuk ezt (Fotó: Diósi Árpád)

Ezzel a központ gazdaságilag is jól járna, vagyis lenne bevétele. A nem feldolgozható tetemek pedig a zombori égetőbe kerülnének. A zombori égetőnek nem volt kapacitása akár napi szinten elszállítani a tetemeket, amelyekből a nyári időszakban van a legtöbb. Ezért a központnak köszönhetően megoldódik az elhullott állatok biztonságos tárolása, a tetemeket periodikusan szállítjuk majd el a dögégetőbe – magyarázta Grgur Stipić.

A projektumot négy város együttesen valósítja meg, Sjenica, Dimitrovgrad, Čačak és Szabadka, a Stanište Ökológiai Központtal és norvég támogatással. Ez a négy város közösen pályázhat majd európai uniós eszközökre a kész tervekkel. Szabadka város 10 millió dinárral járul hozzá a központ kiépítéséhez, ami a szükséges eszközök több mint felét jelenti.

A jelenlegi dögtemetőbe havonta mintegy 4500 kilogrammnyi tetemet szállítanak, a nyári időszakban többet, a hidegebb hónapokban kevesebbet.