2024. április 18., csütörtök
A Magyar Nemzeti Tanács elnöke meghirdeti

Európa Kollégium - második pályázati felhívás

I. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI

Azok a személyek pályázhatnak a Tanács 2015–2016. tanévre vonatkozó második kollégiumi pályázati felhívása alapján az Európa Kollégiumban való elhelyezésre a 2015–2016. tanévben, akik az alábbi feltételek mindegyikének eleget tesznek:

A pályázatok beadási ideje: 2015. szeptember 23. – október 20.

II. A KOLLÉGIUMI HELYEK ODAÍTÉLÉSE

Az odaítélésre kerülő kollégiumi helyek száma: 319.

Az odaítélésre kerülő kollégiumi helyekről a felek szerződést kötnek. A szerződést a felek egy tanévre kötik. A kollégiumi elhelyezésre kötött szerződés időtartamának lejártával a hallgató köteles elhagyni a kollégiumot.

III. A PÁLYÁZÁS MÓDJA

A pályázatot kizárólag a Magyar Nemzeti Tanács által közzétett formanyomtatványokon lehet beadni. A pályázati kérelmet két eredeti példányban, a három nyilatkozatot pedig egy-egy eredeti példányban kell benyújtani, zárt borítékban.

A pályázati kérelmet elektronikus formában kell kitölteni és rögzíteni.

A teljes pályázati dokumentáció (a formanyomtatványokkal együtt) 2015. szeptember 23-ától vehető át a CMH információs irodáiban, illetve letölthető a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs) hivatalos honlapjáról.

Az iratok hitelesítése az eredeti bemutatása mellett a CMH információs irodáiban díjmentesen elvégezhető.

A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.

A pályázatok átadásának határideje: 2015. október 20.

A pályázatok zárt borítékban, személyesen adhatók le a CMH információs irodáiban.

IV. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA

A határidőn belül beadott pályázatok A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésről szóló határozat alapján kerülnek elbírálásra és rangsorolásra. A határozat szövege letölthető a Magyar Nemzeti Tanács honlapjáról. (www.mnt.org.rs).

A jogosultsági rangsorról a pályázók hivatalos írásos értesítést kapnak, de az a Tanács hivatalos honlapján is kihirdetésre kerül.

A pályázati felhívás teljes szövege megtekinthető a http://www.mnt.org.rs/ weboldalon.