2024. március 28., csütörtök

Földvásárlás kedvező hitelre

Szeptember végéig érvényes pályázatot írt ki Szabadka Mezőgazdasági Fejlesztési Alapja

Szeptember 29-ig lehet jelentkezni Szabadka Mezőgazdasági Fejlesztési Alapjának aktuális pályázatára, amelyre családi gazdaságok jelentkezését várják, célja pedig a mezőgazdaság fejlesztése, a mezőgazdasági termelés elősegítése. A rendkívül kedvező hitelfelvételi lehetőség ez alkalommal földvásárlásra, illetve ültetési és szaporítóanyagok vásárlására vonatkozik ezúttal.

A város Mezőgazdasági Fejlesztési Alapja tizenegy évvel ezelőtt alakult meg, azóta több mint harminc pályázaton ítéltek oda kedvező – mindössze kétszázalékos kamattal, továbbá egyéves türelmi idővel – hiteleket a kis- és közép nagyságú gazdaságoknak.

– Minden évben két, legfeljebb három pályázatot írunk ki, az anyagi lehetőségekhez mérten. Az első években a városi költségvetésből biztosítottuk az alap összegét, ma már, ennyi év után viszont van arra lehetőségünk, hogy a folyamatosan visszafizetett kamatokból és hitelrészletekből gazdálkodunk. Az idei évben a rendelkezésre álló összeg összesen 44 millió dinár volt, a jelenleg érvényben lévő pályázatnak a keretösszege pedig 20 millió dinár – magyarázta Ivan Budinčević, az alap szakmunkatársa, majd hozzátette, az előző hitelpályázat mechanizáció vásárlására vonatkozott.

– A jelenlegi pályázatunk azoknak a fizikai személyeknek szól, akik legalább öt éve Szabadka területén tevékenykednek, családi gazdaságuk van, vagy tagjai családi gazdaságnak, illetve jelenleg nincs hitelük az alapnál. Ami a kritériumokat illeti, a jelentkezőknek időben törlesztett nyugdíjbiztosításuk kell hogy legyen a családi gazdaságon keresztül. Amennyiben ilyenekből nem lesz elég jelentkező, akkor kerülhet sorra olyan is a hitelbírálatkor, aki esetleg valamennyivel tartozik a biztosítónak. Amennyiben pedig továbbra is van rendelkezésre álló összeg, akkor azokat is figyelembe veszik, akiknek nincs nyugdíjbiztosításuk, de van családi gazdaságuk. Ritkán fordul elő, hogy ők hitelhez jutnak, de megtörtént már például a méztermelők esetében.

– Amit még fontos elmondani, hogy amennyiben sokkal több kérelmező lesz, akkor arányosan mindenki kevesebb összegű hitelhez juthat, attól függetlenül, hogy a maximális, vagyis a legfeljebb 1,5 millió dináros hitelre pályázott az illető – tette hozzá Ivan Budinčević.

Ami a dokumentációt illeti, a pályázati kérelemhez két olyan ív kitöltése szükséges, amelyet a mezőgazdasági termelők az alapnál, a régi városháza második emeletének kétszázas szobájában igényelhetnek. A többi dokumentációt pedig az adóhivatalban, illetve a kataszterben lehet beszerezni. Amennyiben földvásárlásra kérik a hitelt, akkor szükség lesz egy előszerződésre az eladóval, emellett egy bizonylat kell arról, hogy a családi gazdaság aktív, továbbá egy bizonylat a nyugdíjbiztosítótól. A kataszterből két bizonylat kell, az egyik a megvásárlásra kerülő föld adatairól, a másik pedig arról a földről, amelyre a jelzálog kerül. Ha a megvásárolt föld nem kerül 500 ezer dinárnál többe, akkor nem lesz szükség jelzálogra, hanem elegendő egy váltó is.

– A földművesek nagyon lelkiismeretesek és rendes fizetők, természetesen késések vannak, de csupán néhány esetben fordult elő, hogy kényszermegfizettetés történt. Legfeljebb másfél millió dinárt lehet igényelni, van, akinek ez kevésnek tűnik, de vannak, akik kisebb összegekkel is nagyon elégedettek, s tulajdonképpen az is a cél, hogy a kis- és középgazdaságokat segítsük. A visszafizetés negyedévente történik, a hitelt négy évre ítéli oda az igazgatóbizottság, ebből az első év a türelmi idő. A kamat két százalék az első és az összes többi évben is – magyarázta Ivan Budinčević, majd hozzátette:

– Amennyiben a hitelt jóváhagyjuk, akkor sor kerül a szerződés aláírására és minden további ügyintézésre, a hitelt pedig akkor folyósítjuk, amikor megkapjuk a biztosítékot, vagyis a jelzálogról szóló dokumentumot vagy a váltót. A hitellel kapcsolatos költségeket a kérelmező fizeti, ami földvásárlás és a másfél millió dináros hitelfolyósítás esetében nem is olyan kevés, elérheti a hatvan-nyolcvanezer dinárt – tudtuk meg Ivan Budinčevićtől.

A hitelről és minden további mezőgazdasági fejlesztéssel kapcsolatos információról a városháza második emeletén a 200/3-as irodában érdeklődhetnek Ivan Budinčevićnél vagy Tóth Gábornál, reggel fél nyolc és délután fél három között, vagy a 626-739-es telefonszámon.