2024. április 20., szombat

Világunk az ifjú operatőr szemével

K. Kovács Ákos volt a szabadkai Lányi Ernő IME új rendezvénysorozatának első vendége

Új rendezvénysorozatában vajdasági magyar filmes alkotókat hív vendégnek ebben az évadban a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület. Az első vendég K. Kovács Ákos operatőr, a kérdező pedig Szerda Zsófia újságíró volt. Az esten három olyan filmet láthatott a közönség, amelyet az ifjú operatőr fényképezett, közöttük az El című alkotást, amely a 2014-es Berlinálén elismerésben részesült.

Mint a jó hangulatú beszélgetés során elhangzott, K. Kovács Ákos a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium másodikos diákja volt, amikor iskolatársaival leforgatták első rövidfilmjüket, az alkotás a KMV-n első helyezést hozott számukra, s azóta is a kamera életének szerves része, jelenleg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola filmoperatőr művész szakának végzős mesterhallgatója.

Mint a tehetséges, elhivatott fiatalember kifejtette, nagyon fontos számára, hogy a film olyan témát dolgozzon fel, amely komolyan reflektál a problémákra, arra, ami körülöttünk, velünk történik, legyen szó az elvándorlásról, generációs térhódításról, vagy arról, hogy milyen veszélyt rejt, ha egyesek az intoleranciát már kiskortól belenevelik a gyermekükbe. Most az 1999-es bombázás az a téma, amely foglalkoztatja, de nem politikai szempontból, hanem – ahogy fogalmazott – emberi, életszagú filmet tud elképzelni a közelmúltunknak erről a történéséről.

K. Kovács Ákos maximalista, arra törekszik, hogy amit kiad a kezéből, minél tökéletesebb legyen. A beszélgetés során szóba került, milyen profi színészekkel, milyen amatőrökkel és milyen gyermekszereplőkkel forgatni. Azt is kifejtette, hogy miért szeret öccsével, K. Kovács Tamással – aki színész szakos hallgató, és több filmjében szerepelt már – dolgozni. Nagy élmény volt számára, hogy tanáruk, Hajdú Szabolcs rendező új filmjében ő és évfolyamtársai operatőrként dolgozhattak. A közelmúltban megtapasztalhatta azt is, hogy milyen nagy költségvetésű amerikai filmben közreműködni, amelyben vezető operatőr volt, akárcsak Andrej Boka szabadkai rendező filmjében. Természetes számára, hogy a magyarországi, vajdasági, szerbiai filmes közegben mozog és dolgozik. Nagy lehetőségeket lát Vajdaságban, amely szerinte tele van tehetséges emberekkel. Szabadkán egy filmes műhelyben fiatalokkal foglalkozik, s egy újvidéki partnerrel egy produkciós irodát nyitottak a tartományi székvárosban.

A Lányi Ernő IME-ben lezajlott rendezvényt követően szombat este megnyílt a Kosztolányi Dezső Színház művészklubja, a Cortex, és az ünnepélyes megnyitón K. Kovács Ákos és Szerda Zsófia fekete-fehér fotóiból alkalmi kiállítást láthatott a közönség.