2024. március 29., péntek

Baja lovasa nyerte a Nemzeti Vágtát

Rostás Pál, az 5. Radetzky-huszárezred napóleoni háborúkban hősi halált halt közhuszárja emlékének szentelték az idei versenyt – A nemzetközi futamon Szerbia színeiben Stefan Radanić a harma
Seregszemle (Fotó: MTI)

Seregszemle (Fotó: MTI)

„Ameddig az emberi emlékezet vissza tud tekinteni a múltba, őseinket mindig lóháton mutatja be a történelem. Honfoglaló Árpád harcosaitól és a kalandozó magyaroktól kezdve középkori nehézlovasainkon át a huszárokig lóháton szolgáló katonáink mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Mesterségbeli tudásnak és az elkötelezettségnek, bajtársiasságnak és bátorságnak, a hazaszeretetnek olyan példáját adták, amire nekünk is figyelnünk kell” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a kárpát-medencei magyarság legnagyobb lovas ünnepét Kun Szabó István vezérőrnagy, a Magyar Honvédség társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Ezt követően nagyszabású történelmi gálaműsor keretében – a szombati jó időnek köszönhetően nagyszámú közönség előtt – vonultak fel a Szentlászlóvölgyi Lovas Hagyományőrző Egyesület lovasai, salföldi kopjások, bugaci csikósok, pusztai ötösök, majd huszárok tartottak bemutatót. A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Andrássy úton ezúttal is Vágta Korzón ismerkedhetnek meg a látogatók a résztvevő településekkel, az Országkonyha pedig a tradicionális magyar konyha ízei mellett különleges étel- és italkínálattal is.

A vágtát, mint minden évben, idén is a hadtörténelem egy kiemelkedő személyisége emlékének szentelték: 2015-ben Rostás Pál, az 5. Radetzky-huszárezred 1813-ban hősi halált halt közhuszárja előtt tisztelgett a rendezvény. Rostás Pál a napóleoni háborúban 1813-ban az észak-itáliai hadszíntéren küzdött. Bajtársai mind megsebesültek és visszavonultak, a vitéz közhuszár ezt biztosítva egyedül küzdött a többszörös túlerővel szemben, majd harminc sebből vérezve hunyt el a csatatéren.

A verseny hevében (Fotó: MTI)

A verseny hevében (Fotó: MTI)

A Hősök terén megtartott vágtán különböző kategóriákban hat vajdasági magyar versenyzőért izgulhattak a Budapestre látogató délvidékiek. Vajdaságot hagyományosan a májusban megtartott zobnaticai regionális vágta három nyertese képviselte, de Szerbák Zoltán, a Vajdasági Vágta idei győztese visszalépett, így Mohol színeiben a délvidéki elődöntő negyedik helyezettje, Davidovity Dejan indult Csillagvirág hátán. A Vajdasági Vágta második helyezettje, a kishegyesi Cékus Árpád Gádzsó nevű lovával az ötödik előfutamban indult, a Zobnaticán harmadik helyezett, oromhegyesi Dudás József a 4. előfutamban vágtázott. A nemzetközi futamban Szerbiát Stefan Radanić képviselte Jussuff nevű lovával. Nem utolsósorban ott volt a versenyen a fiatalok kategóriájában Seriffet lovagolva ifj. Gyarmati István is Adáról. Még egy versenyző indult a Vajdaságból a Nemzeti Vágta futamán, Tóthfaluból Berghoffer Szandra indult a kilencedik előfutamban, aki azzal nyerte el a részvételi jogot, hogy versenyzett a Tahitótfalusi regionális futamon, Tóthfalu és Tahitótfalu ugyanis testvértelepülések, és nemcsak versenyzett, hanem meg is nyerte a regionális futamot.

A szombati előfutamok eredményei a következők voltak: a 2. előfutamban a Mohol színeiben induló Davidovity Dejan a 6. lett. A 4. előfutamban versenyző, Oromhegyest képviselő Dudás József Csinibabával a második helyen futott be, ezzel elnyerte a középfutamban való indulás jogát. Az ötödik előfutamban a kishegyesi Cékus Árpád Gádzsóval ötödikként ért célba. A kilencedik előfutamban vágtázó Berghoffer Szandra Detlef nevű lovával második helyezést ért el. A kishuszárok versenyének első előfutamában ifj. Gyarmati István ötödikként ért célba. A szintén erős mezőnyt felmutató nemzetközi futam most is jól kezdődött számunkra, a Prevital Nemzetközi Futam első elődöntőjét Stefan Radanić nyerte, aki ezután a döntőben is kiválóan szerepelt, harmadikként futott be a lovával. A nemzetközi vágtán az első helyezést Kína versenyzője, a másodikat pedig az Ománi Szultánság lovasa érte el. A leggyorsabban vágtázó kishuszár ez alkalommal Csontos Zsuzsa volt Nyíracsádról.

A Nemzeti Vágta futamának középdöntőjében Dudás József a negyedik lett. A döntőbe Döge, Zirc, Baja, Tata és Csetény lovasa jutott be.

Az idei vágtát végül Németh János nyerte Baja város színeiben. A második helyezett Vörös József lett Csetényből, a harmadik pedig Döge színeiben Kaló Fanni lett.