2024. március 28., csütörtök

Gyermeksors

Agydaganattal küzd a kétéves Panna

Minden adott volna ahhoz, hogy Panna a többi kétéveshez hasonlóan gondtalan gyermekkorát élje, ám a kislánynak más utat szánt a sors. Panna agytumorral küzd, az orvosok eddig hétszer műtötték meg, jelenleg több hónapos kemoterápiás kezelésen kell részt vennie, és sugárkezelést is kap.

A megpróbáltatások ellenére Panna mosolygós, vidám és kíváncsi kislány, első pillantásra, ahogyan az udvaron játszik a szüleivel, ugyanolyan élénknek tűnik, mint bármelyik hasonló korú társa. Bent a konyhában azonban Pannáról lekerül a sapka, és ott, ahol korábban szőke fürtök borították fejecskéjét, most a műtétek után maradt vágások nyomai húzódnak.

Dejan és Sára a kis Pannival (Kozma Rita felvétele)

Dejan és Sára a kis Pannival (Kozma Rita felvétele)

Ennek ellenére nem is a betegségére utaló külső nyomok a megrázók, mert a sebek idővel begyógyulnak, Panna újra kinövő haja pedig el fogja takarni őket, hanem a belső változások, az a fajta komolyság, érettség, amely egy ilyen aprócska gyerek esetében egészen idegenül hat. A legtöbb hasonló korú gyerek idegenek jelenlétében például visszahúzódó, szívesebben bújik anyja ölébe, semmint válaszoljon a neki feltett kérdésekre. Pannánál nem így van, bár félénken és halkan, de ő teszi fel az első kérdést.

– Megfoghatom a hajad?

Panni anyukája, Sára később fényképeken mutatja meg, nem is olyan rég a kislánynak vállig érő, szőke haja volt, nyilvánvalóan hiányoznak neki az egykori rakoncátlan tincsei, biztatjuk, az övé is ki fog nőni.

Plavšin Dejan és felesége, Sára Martonoson élnek, Panni 2013. május 21-én született a zentai kórházban, az anyuka elmondása szerint a terhesség idején még nem is volt semmilyen probléma.

– A terhesség alatt minden rendben volt, a szülés viszont nehezen ment, vákuummal született, majd az agyi ultrahang oxigénhiányos területet mutatott, de azt mondták, ez normális, fölszívódik, elmúlik, csak ellenőrzésre kellett visszamennünk. Akkor a doktornő további vizsgálatokra küldött bennünket Újvidékre, mint mondta, csak a biztonság kedvéért. Négy hónapig jártunk Újvidékre, mire közölték velünk, hogy látnak egy foltot, majd soron kívüli mágneses rezonancia vizsgálatot végeztek, ami kimutatta, hogy ez tumor – kezdi a történetüket mesélni a fiatal édesanya.

Az újvidéki orvos továbbküldte őket Belgrádba, ott végezték el a műtéteket a kislányon.

– 2013 karácsonyát bent töltöttük a kórházban, akkor operáltak be neki egy pumpát, ezzel kétszer is probléma volt, rossz helyre került, azután nem szívott elegendő folyadékot. Végül 2014. január 27-én operálták ki a tumor egy részét, akkor volt Panni nyolc hónapos. Már a műtét előtt mondták, hogy nem tudják kivenni az egészet, túl nagy a kockázat arra, hogy megsértik az agyat – magyarázza Sára.

A műtét végül sikerült, az orvosok pedig nagyon biztató információkkal szolgáltak a szülőknek.

– Azt mondták, minden rendben van – veszi át a szót az apa –, nincs szükség kemoterápiára, sem sugárzásra, magától fel fog szívódni a tumor. Amikor áprilisban voltunk ellenőrzésen, akkor is azt mondták, jók az eredmények, nincs miért aggódnunk. S októberben, mikor visszamentünk ellenőrzésre, akkor a vizsgálat eredményei szerint a tumor nőni kezdett, de azt mondták, várjunk, megfigyelik, továbbnő-e, vagy sem. A következő ellenőrzés idén áprilisban volt, akkor már egyértelmű volt, hogy ismét meg kell operálni.

Erzsike néninek szívügye, hogy segítsenek a kis Pannin (Kozma Rita felvétele)

Erzsike néninek szívügye, hogy segítsenek a kis Pannin (Kozma Rita felvétele)

Pannit májusban újból megoperálták, sőt kilátásba helyeztek még egy műtétet a nyár végére, ám időközben ismét leállt a pumpa, így még júniusban vissza kellett menniük a kórházba.

– A műtétek után elégedett volt a doktornő, azt mondta, kivették azt, ami megnőtt, sőt abból is tudtak kioperálni, ami megmaradt, de ezek után már kemoterápiára és sugárkezelésre is szükség lesz – meséli az édesanya.

Panni július 8-án kezdte meg a kemoterápiát, azóta tizenhét naponta járnak terápiára, de a kezelés még hónapokig eltart, s ezután valószínűleg sugárkezelést is kap majd. A szülők bíznak abban, hogy arra nem lesz szükség, hiszen Panni szervezetét megviseli a kemoterápia is.

– Nem elég az a rengeteg idő, amit a kórházban tölt, itthon is folyamatosan ingázunk, hol Kanizsára, hol Szabadkára, mert a kemoterápia után vérvételre kell mennie, majd újabb vizsgálat, injekció, így szinte mire kicsit helyrejönne a szervezete, már mehetünk is vissza a kórházba, és kezdődik minden elölről – részletezi az apa.

Az édesanya elmondja, Panni nagyon türelmesen és megértőn viselkedik, nem titkolnak előle semmit, mindenről nyitottan beszélnek, úgy vélik, ez a hozzáállás is segít a gyereknek abban, hogy lelkileg hozzájáruljon a gyógyuláshoz.

– Igaz, hogy kevés időt töltünk itthon, mert a kórház mellett rendszeresen kell vérvételre és egyéb vizsgálatokra járnunk, de igyekszünk valamennyire hagyni, hogy gyerek lehessen. Kint játsszon az udvaron, homokozzon, mint a többi kisgyerek. A kemoterápián sokat rajzolunk, például, ha leírom a nevét, akkor már tudja, hogy az őt jelenti – meséli az anyuka.

A betegség lelki terhe mellett azonban már az anyagiak is gondot jelentnek a családnak, hiszen egyedül Dejan dolgozik, Sára pedig Panna mellett még ha kapna is munkát, nem tudná vállalni. Mivel mentőautót nem kaptak, így az ismerősök, családtagok, különösen Sára édesapja segít sokat az utaztatásban, hiszen rengeteget kell orvoshoz és vizsgálatokra járniuk.

– Nagyon hálásak vagyunk nekik, mert tényleg sok segítséget kaptunk, de most jutottunk el arra a pontra, hogy a környezet segítsége egyszerűen szűkösnek bizonyult, és be kellett látnunk, hogy segítségre van szükségünk, mert egyedül nem győzzük – mondja Dejan.

Dejanék sok nehéz helyzetben lévő családhoz hasonlóan nem tudtak, nem mertek eddig a nyilvánossághoz fordulni, sőt szavaikból kiderült, ma is félnek attól, hogy megbélyegzik őket emiatt. Ismerőseik, látva a helyzetüket, segítségért fordultak a magyarkanizsai File Erzsébethez, aki már sok rászoruló családon segített. Ő eddig egy hordozható légkondicionálót szerzett Panninak, amely a kislány szervezetének a regenerálódáshoz szükséges megfelelő hőmérsékletet biztosítja, anyagi segítséget azonban eddig még nem kaptak.

– Nagyon szimpatikus szülőket ismertem meg a személyükben, ők egyedül sosem fordultak volna a nyilvánossághoz, én beszéltem rá őket, hiszen tudom, hogy sok jó ember él közöttünk, akiknek van lehetőségük, és biztosan segítenének – mondta File Erzsébet.

Aki úgy érzi, szívesen segítene a martonosi fiatal szülőkön, hogy valamelyest elviselhetőbbé tegye helyzetüket, hogy a gyermekük betegsége mellett ne kelljen az utazás költségei miatt is aggódniuk, a következő számlaszámokra utalhatja adományát. Dinárban: 205-9011005349839-47; Devizában: 9031021991029 RS 3520590310219910294 Plavšin Dejan, Komercijalna banka.