2024. március 29., péntek

Szervezett támadást hajtottak végre Röszkénél

„Tudjuk, kik szervezték a magyar állammal szembeni támadást szerb területről” – mondta tegnap a röszkei határátkelő elleni szerdai támadás kapcsán Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette, az akciót arab és angol nyelven irányították hangosbemondókból megszervezett médiaháttérrel.

Az eseményeket úgy kommentálta: Szerbia irányából felfegyverkezett támadás érte Magyarországot és a határt védő – az emberiesség szabályait a legteljesebb mértékben figyelembe vevő – magyar rendőröket, amit Szerbia meg sem próbált megakadályozni.

„Mi azt akarjuk bebizonyítani (...), hogy lehet, hogy nagy áradat tart Európa felé, de ha mindenki elvégezné a feladatát, akkor ezt az áradatot meg lehet fékezni, szervezett keretek közé lehet szorítani, és átláthatóvá lehet tenni”– mondta. Utóbbival kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa nem tudja, kiket enged be: nem egyszerűen bevándorlási problémáról van szó, komolyan kell beszélni a veszélyről, a terrorizmusról is.

Orbán Viktor arról is beszélt a rádióinterjúban, hogy a magyar hatóságok már fogtak terroristát.

A magyar rendőrség tegnap angol, német és arab nyelvű felhívást tett közzé, amelyen arra kéri a nyilvánosságot, hogy segítsen azonosítani a fényképek alapján azokat a személyeket, akik a röszkei zavargásban részt vettek.

GYURCSÁNY MÁSKÉNT LÁTJA

Az őszödi beszéd utáni budapesti utcaharcok idején miniszterelnökként tevékenykedő Gyurcsány Ferenc a szerdai röszkei összecsapást egészen másképpen látja. Szerinte is szervezett támadásról volt szó, de nem a migránsok, hanem a rendőrök támadtak előre megfontolt szándékkal. Gyurcsány Ferenc pénteki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök „tudatosan megszervezte a menekültek elleni támadást”. Röszkénél szerdán a rendőrség hátrébb vonta a sorfalat, kinyitották a határzárat, hogy később a Magyarországra érkező ünneplő, boldog tömeget minden előzetes figyelmeztetés nélkül megtámadják. Gyurcsány szerint a „megvert szerb tévéstáb”, a lengyel köztévé riportere és az ENSZ helyszínen lévő cseh alkalmazottja is hasonló tapasztalatokról számolt be. A kormány által bemutatott felvételek – mondta – azt követően készültek, hogy a rendőrök visszaszorították a menekülteket a senki földjére, újra bezárják a kapukat és „pár tucat fiatalember” elfogadhatatlan módon erőszakos cselekményeket követ el.

 „ERRE ORVOSI VÁLASZ ADHATÓ”

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője tegnapi sajtótájékoztatóján, melyen a honvédelmi és a rendőrségi törvény módosításának hétfői parlamenti elfogadásához szükséges kétharmados többség biztosítására kérte az ellenzéket pénteken, újságírói kérdésre válaszolva reagált Gyurcsány Ferenc vádjaira. „Az a volt miniszterelnök vált ilyen rendkívül érzékennyé az emberi jogokra, aki nem csupán a vízágyút és a könnygázt tartotta megengedhetőnek bevetni a saját népével és polgáraival szemben, hanem még beléjük is lövetett gumilövedékkel” – mondta. „Amit Gyurcsány Ferenc állít, arra a válasz nem politikai, nem rendőrszakmai, hanem egyedül orvosi lehet” – fogalmazott a kormánypárti politikus, aki kijelentette, Röszkénél a magyar határt támadás érte, a könnygáz és a vízágyú használata pedig „abszolút mértékben arányos volt”.