2024. március 29., péntek
39. KOSÁRLABDA-EB

Húsz éve indult a rivalizálás

2009 óta Litvánia és Szerbia kosarazóinak egymás elleni mérlege 2:2

Szerdán este Litvánia hosszabbítás után győzte le Olaszországot, és bejutott a Lille-ben zajló Európa-bajnokság elődöntőjébe, amelyben ma 21 órakor Szerbiával vív meg, nemcsak a döntőért, hanem a jövő évi riói olimpiai vízumért is.

Litvánia a II. világháború előtt kosárlabda-nagyhatalomnak számított, az akkori három Európa-bajnokságból ennek megfelelően kettőt meg is nyert. A háború után legjobbjaik a szovjet válogatottat erősítették, az önállósulás után pedig újra a legjobbak közé verekedték fel magukat, és az Eb-ken egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyertek. Történelmükben külön helyet kaptak a Szerbia elleni meccsek, a legelső pedig örökre emlékezetes maradt, hisz a nemzetközi zárlat után Szerbia, akkor még Jugoszlávia néven, 1995-ben Athénban indult először, a döntőben pedig a mai kapitány, Aleksandar Đordević tüneményes játékával 96:90-re nyert a nagyon erős litvánok ellen. A két válogatott az utóbbi hat évben egy vb- és három Eb-meccset vívott, s ezeken a mérleg 2:2-re áll. 2009-ben az Eb-n Szerbia nyert 89:79-re, 2010-ben a vb bronzmeccsén Litvánia 99:88-cal vágott vissza. Egy évre rá az Eb-n a litvánok 100:90-re győztek, 2013-ban pedig a később bronzot nyert szerb csapat a csoportmeccsen 63:56-ra bizonyult jobbnak.

Szerbia nagyobbára látványos és könnyed módon jutott el az idei elődöntőig, a litvánok azonban végigszenvedték a csoportot, azután csak szerencsével verték a grúzokat, végül a negyeddöntőben hosszabbításra kényszerültek az olaszokkal. Legjobbjaik az utóbbi meccsen a két Jonas, Valančiūnas és Mačiulis voltak. Előbbi 26 ponttal és 15 lepattanóval, utóbbi 19 ponttal és 10 lepattanóval tűnt ki, míg játékmesterük, Mantas Kalnietis 14 ponttal és 11 gólpasszal zárt. Erősek a védelemben, magas szinten tripláznak, magabiztosak a büntetővonalon, de játékuk, a szerbekkel ellentétben, inkább az egyéni teljesítményen, mintsem a csapatmunkán alapul, mégis képesek arra, hogy a döntő pillanatokban hozzák ki magukból a legtöbbet. Miután megnyerte a cseh Tomáš Satoranský elleni párbajt, és a passzolók listájának élére állt, Miloš Teodosićra ismét egy külön csata vár, hisz Kalnietis most a lista harmadik helyélt foglalja el a szerb és a cseh mögött.

Nagy rangadó lesz tehát a meccs, s ennek megfelelő lesz a győztes jutalma is, hisz nemcsak minimum ezüstéremmel utazik majd el az Eb-ről, hanem már kiváltja az ötkarikás belépőjét is, amivel mentesül a jövő évi selejtező buktatóitól.

A szerb–litván elődöntőn kívül ma még a 7. helyért játszanak a Csehország–Olaszország és Lettország–Görögország találkozók vesztesei, s a nyertes jutalma az olimpiai selejtező joga lesz.