2023. május 29., hétfő

Ezért vezeti be a Facebook a “nem tetszik” gombot

Mark Zuckerberg tavaly decemberben beszélt róla, hogy a Facebook gondolkozik a “nem tetszik” gomb bevezetésén.

A magyar idő szerint kedden este, a Facebook kaliforniai központjában tett bejelentés alapján úgy néz ki, már nem csak gondolkodnak rajta, hanem el is döntötték: bevezetik a “tetszik” gomb párját.

“Az emberek sok éve kérdezgetnek a “nem tetszik” gombról, talán több százan is felvetették nekem. Ma egy különleges nap van, azt kell ugyanis mondanom, hogy már dolgozunk rajta, és nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy megkezdjük a tesztelését” – mondta a CNBC beszámolója szerint Zuckerberg. A Facebook alapító-vezérigazgatója szerint a változás lehetővé teszi, hogy a facebookozók a jelenleginél élethűbben fejezzék ki érzéseiket.

A Facebook vezetője szerint az emberek nem azért szeretnék a “nem tetszik” gombot, hogy úgymond rosszra használják azt, nem lehúzni szeretnék egymás bejegyzéseit. A Business Insider szerint a “nem tetszik” gomb tegnapi bejelentésekor Mark Zuckerberg úgy fogalmazott: a halálhírek megosztása mellett a mostani menekültválsággal kapcsolatos bejegyzések is jó példák arra, amikor nem feltétlen a “tetszik” gomb fejezi ki leginkább, hogy mit gondol az ember a helyzetről.

Zuckerberg szerint tehát az emberek nem a másik által érdekesnek talált bejegyzéseket fogják majd leminősíteni, nem ezért akarják már sokan régóta a “nem tetszik” gombot. Inkább az empátia kifejezésére használják majd, mivel “nem minden pillanat jó pillanat”.