2024. április 16., kedd

Vasárnap felvonulás

Tegnap megkezdődött Belgrádban a Büszkeség hete

Belgrádban megkezdődött a Büszkeség hete, amely a Büszkeségnapi felvonulással zárul majd vasárnap. Ez az egy hét alatt a szervezők számos programmal készültek, kulturális műsorra, filmvetítésre is sor kerül majd, számos kerekasztal-beszélgetést tartanak, ahol a másság kerül majd előtérbe. A szervezők abban bíznak, hogy az idén is incidens nélkül telik majd el ez a hét.

A Büszkeség hete tegnap a Queer Salon kiállítással kezdődött, ahol a patriarchális társadalom a kisebbségi társadalmi csoportok iránt támasztott sztereotípiákra mutat rá. Este pedig a Rózsaszín flamingók (Pink Flamingos) című filmet vetítették le. Ma a Merre halad Európa címmel kerekasztal-beszélgetést tartanak, ahol az LGBT-közösség helyzete kerül előtérbe, majd a Jugoszláv Drámaszínházban tartanak előadást, este pedig a Vasárnap, véres vasárnap (Sunday Bloody Sunday) című filmet mutatják be. A szervezők egész hétre tartalmas programmal készültek, amely a www.parada.rs/prajd-2015/ honlapon kísérhető figyelemmel.

– A büszkeségnapi felvonulás kapcsán folyamatos kapcsolatban vagyunk a rendőrséggel és a városvezetőséggel. Tudomásunk szerint a rendőrség készen áll a felvonulás védelmére. Arra számítunk, hogy minden rendben lezajlik majd – mondta Goran Miletić, a büszkeségnapi felvonulás szervezőbizottságának tagja.

A tervek szerint a felvonulás vasárnap délben indul a kormány épülete elől, majd a Knez Miloš utcáról a Milan király utcára kanyarodik a tömeg, és Nikola Pašić tér felé halad. Ezzel egy időben kerül sor a transzszexuálisok felvonulására is. Első alkalommal külön vonulnak végig az elnöki palotától, a parlament előtt, a városi képviselő-testület épületéig.

Belgrádban az első büszkeségnapi felvonulást 2011-ben tartották meg, ami a labdarúgóklubok szurkolói, a skinheadek, az ultraszélsőséges csapatok, valamint az Obraz szélsőséges szervezet tagjai és a nacionalista pártok szimpatizánsai miatt véres véget ért, amikor több személy megsérült, a rendőrök közül is. Ezek után 2009-ben rendezték meg újra a felvonulást, ám a szélsőséges csoportok ellenszerveződése miatt végül lemondták. Az első felvonulásra 2010. október 10-én került sor, ám ekkor is számos rendőr, felvonuló és polgár is megsérült, a város pedig jelentős kárt szenvedett el a randalírozók miatt. Ezt követően 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban az állam betiltotta a rendezvény megtartását, döntésüket azzal indokolták, hogy az állam nem tudja a felvonuló tömeg biztonságát garantálni. Így majd csak tavaly került sor a soron következő második felvonulásra, de valójában az elsőre, amely csendben múlt el. Ekkor mintegy 1500 személy vonult végig a főváros utcáink.

Az ellenzők ezúttal is ellenfelvonulásra készülnek, így a Szerbiai Demokrata Párt ezúttal is arra kéri az LGBT-felvonulás szervezőit, hogy mondjanak le a homoszexualitás népszerűsítését szolgáló felvonulástól. Ugyanakkor arra kéri a büszkeségnapi felvonulást ellenzőket, hogy véleményüket ne erőszakkal mutassák ki.

– Minden évben az elszánt és az LGBT-közösséghez tartozó külföldi támogatást élvező aktivisták demonstratív felvonulása előtt újra és újra felmerül a kérdés, hogy egy rendezvényt, amely a homoszexualitást népszerűsíti, támogatni kell-e, vagy be kell-e tiltani, megérdemli-e a Büszkeségnapi felvonulás elnevezést, vagy inkább Szégyenfelvonulás ez – áll az SZDP közleményében.

Kritikát szegeztek a kormány felé, hogy támogatva az efféle rendezvényt, támogatják a homoszexualitást is, így ők elszántabb képviselői lettek ennek a közösségnek, mint annak tagjai. Kiemelték, véleményük szerint az LGBT-közösség többsége nem gondolja, hogy a „Szerbia polgárainak morális rombolásával” jogaik érvényesítéséhez juthatnak majd.