2024. április 20., szombat
US OPEN

X. Novak vagy XVIII. Roger?

Đoković és Federer 42. meccsüket vívták lapzárta után New Yorkban – A tenisz két királya tarolt az elődöntőben – Vinci legyőzte Serenát, Pennetta nyerte a női serleget – Gálfi a leány egyes

A US Open férfi egyesének döntőjében, tegnap este lapzárta után, Novak Đoković és Roger Federer mérkőztek meg. A ranglista első két helyezettje 42. alkalommal vívott meg egymással. Az idén már hatodszor találkoznak, a mérleg pedig 21:20 volt a svájci nagymester javára. Ha Đoković nyert, idei harmadik, összesen 10. Grand Slam-serlegét kaparintotta meg, ha viszont Federer került ki győztesként, több mint három év után először nyert nagy tornát, és ezeken összesen 18. diadalát aratta.

A tenisz két királya fantasztikus teljesítménnyel rukkolt ki az elődöntőben, amelyben olyan reprezentatív volt a párosítás, hogy a címvédő és a Roland Garros idei bajnoka eleve esélytelennek számított. Đoković csak három játékot engedélyezett a tavalyi bajnok, kisebb sérüléssel játszó horvát Marin Čilićnek, akivel a mérlege 14:0-ra áll, míg Federer a svájci házirangadón az utóbbi időben szorgalmazott kimondottan agresszív támadójátékkal söpörte le a pályáról Stan Wawrinkát. Novak és Roger is kevesebb mint másfél óra alatt végezte el a munkát.

Az elődöntőben mindössze három elveszített játék révén Novak magasra lépett az odavágó ranglistákon. Ez US Open-csúcs, az előzőt Lleyton Hewitt tartotta 2001-ből, amikor négy játékot veszített Jevgenyij Kafelnyikov ellen. A nyílt korszakban csak negyedik eset a GS-tornán az elődöntőben elveszített három játék. Legutóbb Ivan Lendl verte Johan Krieket 1986-ban a Roland Garroson, az abszolút GS-csúcsot pedig Björn Borg tartja, aki 1978-ban Wimbledonban 6:0, 6:1, 6:0-ra győzte le az olasz Corrado Barazzuttit.

A női torna óriási meglepetésekkel zárult. A pénteki elődöntőben ugyanis kiesett az első két kiemelt, így a GS-tornák történetében az első olasz házidöntő volt műsoron. Előbb Flavia Pennetta, aki két nappal korábban a cseh Petra Kvitovát búcsúztatta, a szó szoros értelmében leiskolázta a román Simona Halepet, majd a másik veterán, Roberta Vinci, aki két hónappal ezelőtt még Aleksandra Krunićtól is két sima vereséget szenvedett, nem ijedt meg a világelső és címvédő, az idei negyedik nagy serlegére törő Serena Williamstől, és három drámai játszmában múlta felül. A döntő, noha nem várt szereplőkkel, mégis érdekes és színvonalasabb volt, és Penneta megérdemelt sikerével zárult. Az igazi bomba még csak ezután következett, hisz a serlegosztáskor Pennetta, aki februárban töltötte be a 33-at, nagy izgalmában meglehetősen ködösen fogalmazva bejelentette, hogy véget vet a karrierjének, mondván, erre jobb pillanat nem is létezhet. Utóbb azonban pontosított, s elmondta, hogy ez volt az utolsó US Opene, a folyó idényben pedig még csak két kínai tornán indul, de ott lesz a szingapúri évzáró mestertornán is, hiszen kiharcolja a részvételi jogot. Ebben a versenyfutásban az olasz jelenleg hatodik, a tornán pedig a nyolc legjobb indulhat. Ami a 2016-os évet illeti, Pennetta elmondta, hogy egyre nehezebben tudja vállalni az élvonalbeli tenisz igényelte erőfeszítést, de megtörténhet, hogy a riói olimpiát még vállalja, s abban az esetben az ötkarikás után tényleg befejezi a versenyzést.

Férfi párosban a Pierre-Hugues Herbert és Nicolas Mahut alkotta duó nyert, ami a franciák első diadala a US Open történetében, vegyes párosban pedig a svájci Martina Hingis és az indiai Leander Paes írt sporttörténelmet. Tavaly ősszel játszottak először egy alkalmi bemutatón, majd nagy meglepetésre megjelentek az idei Australian Openen, amit meg is nyertek, majd Wimbledonban is győzni tudtak. A New York-i diadallal ugyanis az első páros lettek három serleggel egy évben. Triplázott 1985-ben Martina Navratilova is, de két trófeát Heinz Günthardttal, egyet pedig Paul McNameevel szerzett.

Leány egyesben döntős lett a magyar Gálfi Dalma. A 17 éves veszprémi az éjjel azzal az amerikai Sofia Keninnel vívott meg a serlegért, aki az elődöntőben a másik magyart, Stollár Fannit búcsúztatta.

Györe Banja Lukán

Az e heti challengereken hét szerbiai indul. Filip Krajinović Szczecinben a 3. kiemelt, és az olasz Alessandro Giannesivel kezd. Banja Lukán öten is ott vannak a mezőnyben. Györe László első ellenfele a román Adrian Ungur, Dušan Lajović a spanyol Marc Ginerrel, Ilija Bozoljac a francia Mathias Bourgue-gal, Miljan Zekić a horvát Nikola Mektićtyel kezd, Peđa Krstin pedig a selejtezőből vár ellenfelet. Kenitrában Nikola Milojević az 1. fordulóban a spanyol Oriol Roca Batallával mérkőzik. ATP-torna nem lesz a Davis-kupa hétvégi műsora miatt, a nőknél két kisebb tornát tartanak. Tokióban Babos Tímea a horvát Ajla Tomljanovićtyal kezd, Bojana Jovanovski pedig selejtezősre vár.

NEW YORK. – A US Open elődöntőjében, férfiak: Đoković–Čilić 6:0, 6:1, 6:2, Federer–Wawrinka 6:4, 6:3, 6:1, nők, elődöntő: Vinci–S. Williams 2:6, 6:4, 6:4, Pennetta–Halep 6:1, 6:3, döntő: Pennetta–Vinci 7:6, 6:2, férfi páros, döntő: Herbert/Mahut–J. Murray/Peers 6:4, 6:4, vegyes páros, döntő: Hingis/Paes–Mattek/Querrey 6:4, 3:6, 10:7, leány egyéni, negyeddöntő: Gálfi–Zsuk 7:6, 6:1, Stollár–McKenzie 6:2, 3:6, 6:3, elődöntő: Gálfi–Di Lorenzo 7:5, 7:6, Kenin–Stollár 6:4, 7:5.

SAINT-MALO. – A női ITF-torna selejtezőjének 2. fordulójában: Jorović–Michel 6:3, 6:2.

BOL. – A női ITF-torna elődöntőjében: Bondár–Šipek 6:2, 6:1, döntő: Bondár–Pantučkova 7:5, 6:4, férfiak, elődöntő: M. Janković–Čelebić 6:3, 6:3, döntő: Zormann–M. Janković 6:4, 6:2.

PRÁGA. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Melounova–Bukta 6:2, 6:4.

TIBERIAS. – A női ITF–torna döntőjében: Hazaniuk–Totka 6:0, 7:5.