Gyakran emlegetik, még többször átkozzák mostanság az Európai Unió tehetetlen demagógjai és populistái azt az alig száz lelket számláló luxemburgi falucskát, amelyet békés szőlősgazdák laknak. A kiváló borászoknak, vincelléreknek és hozzátartozóiknak az a fő „bűnük”, hogy Schengenben élnek. Pedig nem is olyan régen a francia–német határháromszögben, a Mosel folyó partján elterülő település még a határok nélküli és a szabad mozgás irigyelt szimbólumának, „a Schengennek” számított az egész kontinensen.
A kis faluról elnevezett európai rendszerben 26 ország csaknem négyszázmillió állampolgára utazhat útlevélvizsgálat és a nemzetközi határátkelőkön szokásos ellenőrzés nélkül. A különleges térséghez jelenleg 22 EU-tagállam és 4 másik ország (Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) tartozik. Monaco, San Marino és a Vatikán szintén ide sorolható, bár papírjuk nincs róla. Ciprus, Bulgária, Horvátország és Románia még nem tagjai az övezetnek, de – uniós társországként – kötelező belépniük, amint teljesítik az előírt kötelezettségeket.
A személyek és áruk szabad mozgását biztosító terület kialakítását sokan az egyesült Európa egyik legfontosabb vívmányának tartják. A folyamat immár három évtizede tart. Azóta, hogy öt ország 1985 júniusában aláírta a dokumentumot, amely a helyszínről schengeni egyezményként vált ismertté, a belső határok felszámolásába beleegyező csatlakozó államok területe pedig schengeni térségként.
A kontinensre zúduló illegális bevándorlók és menekültek tömegei miatt azonban az utóbbi időben felerősödött a dohogók és beszólogatók kórusa. Az elégedetlenek azt gondolják ugyanis, hogy az EU rengeteg problémája közül a schengeni rendszerben tapasztalható hiányosságok különösen kirívóak, s ezért nagyban hozzájárultak az ókontinensen kialakult rendkívüli menekültválsághoz. Elsősorban azzal, hogy az övezet peremén fekvő – főként déli – tagországok jó része nem alakított ki szigorú határvédelmet, illetve ellenőrzést, holott ez követelmény. Emiatt pedig – érvelnek a bírálók – bárki akadálytalanul és ellenőrizetlenül hatol be a zöldhatáron a schengeni térség területére, mintha nyitva lenne az aranykapu.
A mérsékeltebbek a hatalmas migrációs nyomás miatt kialakult kaotikus helyzetet a schengeni határok őrzésének jelentős szigorításával oldanák meg. A radikális kritikusok azonban a schengeni rendszer felfüggesztését, rosszabb kedvükben teljes megszüntetését sürgetik. Ilyen hangokat nemcsak az illegális bevándorlók tömegei által elárasztott, vagy csak róluk a híradásokból értesült országokban hallani, hanem Németországban is, amely a legtöbbet tesz a krízis kezelése érdekében.
Markus Söder, a bajor kormány pénzügyminisztere már júniusban azt ajánlotta Berlinnek, hogy fontolja meg a német tagság felfüggesztését az övezetben, ha az illegális bevándorlás miatt tapasztalható súlyos helyzet nem változik. Az ötletet a határellenőrzés ideiglenes visszaállítása adta, amelyre a legfejlettebb iparú országokat tömörítő G7 csoport júniusban tartott bajorországi tanácskozása miatt került sor. Az intézkedés nyomán ugyanis a határőrök mintegy 3500 embert őrizetbe vettek, 237 kábítószercsempészt elfogtak, és több mint tízezer eljárást indítottak olyan személyek ellen, akik illegálisan próbáltak az országba bejutni, vagy onnan kiutazni.
Söder szerint „ezek a drámai számok megkérdőjelezik az EU-n belüli nyitott határok rendszerét”, és arra utalnak, hogy egyik-másik tagállam nem teljesíti a schengeni övezet külső határainak védelmére vonatkozó kötelességeit, ráadásul a hozzájuk érkezett „vándorokat” ellenőrizetlenül engedik tovább Németország felé. A politikus ezért már a nyár elején Schengen egészének felülvizsgálatát javasolta.
Brüsszel azóta többször megüzente a kétkedőknek: a menekültáradat ellenére sem szándékozik feladni az útlevél nélküli belső utazást lehetővé tevő rendszert.
A rendkívüli méreteket öltő illegális bevándorlás gerjesztette válság immár mindenki figyelmét felhívta a külső határok sebezhetőségére. Korábban az iszlamista fanatikusok merényletei, sorozatos fenyegetései okoztak félelmet és riadalmat. Sokan már akkor is jelentős szigorításokat sürgettek.
Az ellenőrizetlen és törvénytelen bevándorlás, valamint a terrorizmus valóban fenyegetést jelent a határmentes belső területekre, kiváltképp pedig a (kormányzati) populista szónokok, akik gyakran ismételgetik, hogy a baj jó része kívülről jön, és még véletlenül sem elhibázott politikájuk következménye. Ők és híveik már sokszor minősítették bűnbakká Schengent. Ez ugyanis sokkal könnyebb, mint keményen dolgozni a közös (külső) határ őrizetének fejlesztésén, megerősítésén és fenntartásán.
A rendszer támogatói ugyanakkor azt bizonygatják: Schengen nem a probléma forrása, hanem maga a megoldás, rengeteg előnnyel. Ők megfelelőnek, szilárdnak és életképesnek tartják az övezetet. Ráadásul különleges esetekben (meghatározott időre) bármelyik tagország visszaállíthatja az ellenőrzést a saját határain.
Szerintük a fő gond a külső határok védelme, amely néhány ország esetében valóban csapnivaló. Persze azt sem mulasztják el megjegyezni, hogy a schengeni rendszer egy kicsit hasonlít az euróra: még mindig nem teljesen kiforrott.
