2024. március 28., csütörtök

Se pénz, se válasz

Nem reagál a pénzügyi tárca a tartományi követelésekre

Már több mint két hete nem érkezik válasz a köztársasági pénzügyminisztériumtól a tartományi kormány azon követelésére, hogy ömlesszék át a vajdasági költségvetésbe azt a 4,4 milliárd dinárt, amellyel még Belgrád adós maradt – nyilatkozta Zoran Radoman tartományi pénzügyi titkár pénteken az Újvidéken megtartott sajtótájékoztatóján.

– Mint ismeretes, a tartományi képviselőház két héttel ezelőtt hozott határozatot arról, hogy az említett pénzeszközre igénylést nyújt át a köztársasági kormánynak. Erre a tartománynak teljes értékű joga van, az érvényben levő finanszírozási törvény értelmében, ugyanakkor úgy vélem, hogy a fellépő hiány is elsősorban a köztársasági kormány megváltoztatott adóstratégiájának tudható be, valamint annak, hogy a tartomány pénzeléséről szóló jogszabály meglehetősen hiányos – hangsúlyozta a titkár. Hozzátette azonban, hogy ennek meglesznek a következményei, de egyelőre nem tudni, hogy melyek azok a projektumok, amelyek nem valósulhatnak meg a pénzhiány miatt (ez a vajdasági költségvetés átütemezése után derül ki), viszont arról biztosította a sajtót, hogy a legfontosabbnak számító támogatások elvégzését a tartományi kormány továbbra is szavatolja.

A témával kapcsolatban Radoman azt is kifejtette, hogy a pénzügyi tárca nemtörődömségének elsősorban a tartomány polgárai látják a kárát, hiszen nem kapják meg az őket törvényesen megillető pénzt.

– A tartomány finanszírozásáról szóló törvény módosításával elkerülhető lenne, hogy a jövőben ilyen helyzetek alakuljanak ki, ám eddig úgy tűnik, ez egyhamar nem fog bekövetkezni. A pénzügyminiszter nyilatkozataiból is kivehető, hogy nem következetes a tárca és a kormány hozzáállása ebben a kérdésben – magyarázta Radoman.

A sajtókonferencián a titkár szót ejtett a horvátországi Tesla Bank helyzetéről is. Mint ismeretes, a legutóbbi fejlemények szerint a pénzintézet részvényeinek ötvenöt százalékát az újvidéki székhelyű RTB Capital kft. vásárolná meg 1,2 millió euró ellenértékében.

Radoman nemtetszésének adott hangot az esettel kapcsolatban, egyrészt azért, mert a bank eddigi tulajdonosai, a köztársasági és a tartományi kormány, valamint a Szerbiai Fejlesztési Alap hatalmasat bukik az eladáson (a két kormány közösen 2,5 millió eurót, a különböző hiteleket is beleszámítva).

– Őszintén úgy vélem, hogy csak politikai akarat kéne hozzá, és a bankot fel lehetne tőkésíteni. Ami ennél is zavaróbb, hogy Szerbia elvesztette az EU-s piacon is aktív pénzintézetét, és emiatt az államnak nem lesz lehetősége első kézből segíteni a Horvátországban élő, illetve visszatelepülő szerb nemzetiségű polgárokat – fejezte be a pénzügyi titkár.