2024. március 29., péntek

Célkitűzés

Először az al-Kaida terrorista szervezet lépett át egy olyan határt, amelyet addig még senki: emberei 2001. szeptember 11-én eltérített utasszállító repülőkkel New Yorkban nekicsapódtak a Világkereskedelmi Központ ikertornyainak, amelyek kigyulladtak, majd leomlottak, több ezer ember halálát okozva. Válaszcsapásként az akkori amerikai elnök, ifjabb Georg Bush szintén elrendelte egy határ átlépését: Afganisztánét.

Arra a következtetésre jutott ugyanis, hogy ez a közép-keleti ország terroristafészek, amely az al-kaidások rejtekhelyeként is szolgál, ami a fanatikus helyi iszlamista tálibok rezsimjét egyáltalán nem zavarja. Ezért az amerikai haderő – nem sokkal a New York-i merényletek után – az egész tálib vezetést kibombázta a hatalmából. A terrorizmus elleni küzdelmet az Egyesült Államok időközben kiterjesztette az egész világra.

A hadjáratban 2003-ban elesett Irak is, amelynek diktátor-elnökét, Szaddam Husszeint szintén terrorista kapcsolatokkal vádolták. Hivatalosan mégis azért robbantották ki – az ifjú Bush parancsára – az elnöki székből, mert állítólag tömegpusztító fegyvereket rejtegetett, amelyek azóta sem kerültek elő…

A terrorellenes küzdelem évekig folyt Afganisztánban és Irakban, de sehogy sem sikerült a fanatikus ellenséget legyőzni. A két országnak már jó ideje Washingtonnak tetsző vezetése van, de belső biztonsági helyzetük ingatag. Teljes a bizonytalanság, a központi hatalom csak bizonyos területeket ellenőriz, s a legkisebb gondja is nagyobb a demokráciaépítésnél, ami pedig az amerikaiak és szövetségeseik egyik fő célkitűzése (volt).

Afganisztánban továbbra is erősek a tálibok, sőt kiterjedt területeket ellenőriznek. Irak pedig felbomlóban. Északi részében a kurdok az urak. A nyugati területeket pedig a térség legveszedelmesebb szervezete, a szélsőségesnek is csak jóindulattal nevezhető Iszlám Állam (IÁ) terrormozgalom ellenőrzi, amely már Afganisztánban, Egyiptomban, Líbiában és néhány másik közel-keleti államban is megvetette a lábát.

Elsősorban Szíriában, amelynek már egyharmadát (keleti részét) ellenőrzi. A szíriai és iraki területein tavaly saját államot (kalifátust) kiáltott ki, amelyet egy amerikai vezetésű ideiglenes katonai szövetség bombázásokkal próbál összeroppantani.

Szíria ugyan nem a nemzetközi terrorizmus elleni amerikai hadjárat áldozata, hanem az arab tavaszé, amelytől Washington a közel-keleti demokráciák kivirágzását várta. Ehhez azonban előbb meg kellett buktatni a térség diktatórikus rezsimjeinek egy részét. Ez 2011-ben részben sikerült, de az utána következő időszak nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Az amerikaiak két sikertelen háborúja (Afganisztánban és Irakban) és az arab tavasz teljes kisiklása ráadásul jócskán hozzájárult az iszlamista terrorizmus elharapózásához. Pedig hivatalosan ennek épp az ellenkezőjét akarták elérni.

Úgy tűnik, hogy a demokrácia kicsíráztatása fegyverekkel – az USA útmutatása alapján – nem igazán sikerült, mivel a „kertészek” ott próbálkoztak, ahol ennek a feltételei nem voltak adottak. A közel-keleti terrorizmus és diktatúrák elleni küzdelem nem bizonyult hatékonynak, bár (rész)eredményeket időnként sikerült elérni. Eközben azonban egy erő rendkívüli módon megerősödött: a fanatikus iszlamizmus.

Afganisztánban néhány erős légicsapás elég volt ugyan a tálib rendszer elsöpréséhez, de a hatalomból kiebrudalt gyilkos banda iszlamista terror iránti elkötelezettsége nem változott, sőt megerősödött. Irak „felszabadításával” szintén erőre kapott a terror, amit a szomszéd (Bassár el-Aszad szíriai) diktátor elkergetésére tett kísérlet csak felerősített.

Bár Szíriában a Nyugat közvetlen földi beavatkozásra nem vállalkozott, az Aszad-rezsim ellenségeit segítve olyan folyamatot indított el, amelynek nyomán ebben az egykor békés országban az arab tavasz következményeiként a romlás virágai szökkentek szárba. A vadhajtások közül is külön kirí az IÁ.

Szíria már évek óta lángokban áll, több mint 260 ezren meghaltak, a lakosság fele (11 millió ember) elmenekült otthonából, négymilliónál többen külföldre, a többiek országon belül bolyonganak. Szinte mindenütt tombol a terror, de különösen az IÁ kalifátusában.

A megölt Kadhafi hajdani diktatúrájában, Líbiában hasonló, de legalább nem ennyire véres a helyzet. Azért ott is az anarchia az úr, az iszlamisták pedig roppant megerősödtek. Egyiptomban ugyan elsöpörte a hadsereg a fanatikusokat, de Tunéziában, ahol az arab tavasz kezdődött, már veszélyesebb a helyzet. Pont a terroristák igyekeznek meghiúsítani az – egyedül itt tapasztalható – ígéretesnek tűnő demokratikus törekvéseket.

Sokan már jó ideje azt kérdezgetik: ki tehet minderről? Ellenfelei szerint az USA (és szövetségesei), személy szerint pedig a volt és a jelenlegi elnök, Bush és Barack Obama. Bírálói az előző politikusnak azt róják fel, hogy fellépésével nem legyőzte, hanem a palackból kiengedte a terrorizmus legförtelmesebb szellemeit. Obamát meg azért támadják, amiért az utóbbi években visszafogta a hadigépezetet, kivonult Irakból és Afganisztánból, ráadásul nem akar lépten-nyomon katonai erőt bevetni. Fura ellentmondás.

Az USA globális vetélytársai közben csendben figyelik, hogy a terror elleni küzdelem mennyi gondot okoz Washingtonnak. Olykor már az amerikai birodalom tehetetlenségéről és hanyatlásáról beszélnek.