2024. április 18., csütörtök
39. KOSÁRLABDA-EB

Izland nem okozott gondot

Szerbia ma 14.30-kor Törökországgal találkozik – Parker az Eb-k gólkirálya – Belgium legyőzte Litvániát

Szerbia válogatottja tegnap Berlinben különösebb megerőltetés nélkül 93:64 (24:16, 18:16, 25:16, 26:16) arányban nyert Izland ellen a kosárlabda-Eb 3. fordulójának mérkőzésén. A szerb csapat ezzel megszerezte harmadik győzelmét is, és egyetlen veretlenként vezeti a B csoport táblázatát. Ma 14.30-kor Szerbia Törökországgal vív meg a 4. forduló első meccsén, az esetleges győzelem pedig már csoportelsőséget is jelenthetne.

Tegnap az első félidőben még nem ment igazán a dobás, a szünet után azonban rohamosan nőtt az előny, a végeredmény pedig a két csapat közötti tényleges erőviszonyt fejezi ki. Đordević kapitány minden kosarasának alkalmat nyújtott, a legeredményesebb pedig Nemanja Nedović volt 15 ponttal. Kiemelkedett még Kalinić és Raduljica, Bogdanović pedig 9 ponttal, 7 lepattanóval és 6 gólpasszal zárt.

A harmadik forduló korábbi meccsein számos érdekesség történt. Először is, a lengyelek ellen dobott pontokkal a francia Tony Parker az Eb-k gólkirálya lett, azután Finnország és Bosznia úgy szerezték meg első győzelmeiket, hogy az utolsó másodpercben voltak eredményesek, az eddigi legnagyobb meglepetéssel pedig Belgium szolgált, hisz felülmúlta az aranyérem egyik legesélyesebb várományosát, Litvánia válogatottját.

Parkernek a hétfő esti meccsen egyetlen pontra volt szüksége, hogy beérje az Eb-k dobólistájának éllovasát, az 1030 ponttal első görög Nikosz Galiszt. Parker 16-ot dobott a lengyelek felett aratott szoros győzelem során, így most 1045-tel ő a lista éllovasa, Franciaország pedig egyedüli veretlenként vezeti az A csoport táblázatát. Előzőleg a finnek Petteri Kopponennek az utolsó másodpercben dobott kosarával megtréfálták a továbbra is nyeretlen oroszokat. Külön történet a Bosznia–Izrael meccs, amelyen a bosnyákok előbb ledolgozták a harmadik negyed 16 pontos hátrányát, és Elmedin Kikanović találatával az utolsó másodpercben kiharcolták a hosszabbítást. Ebben Izrael 82:75-re húzott el, a végén pedig Kikanović ismét az utolsó másodpercben volt eredményes Bosznia győzelméért.

A D csoportban az észtek 22 év után nyertek először Eb-meccset, Lettország pedig a második negyed 14:0-s sorozatával szerzett kivédhető előnyt a csehekkel szemben. Litvánia, az elvárásoknak megfelelően, a második negyedben 16 ponttal vezetett Belgium ellen. A harmadik játékrészben már fej fej mellett haladtak, 2 perccel a befejezés előtt Litvánia 74:68-ra vezetett. A belgák két triplával egyenlítettek, az utolsó másodpercben pedig Matt Lojeski, az Olympiakosz amerikai származású belga kosarasa bepöccintette a lepattanót, amivel megszületett a nagy meglepetés, a D csoportban pedig négy csapat áll az élen egyformán 2:1-es győzelmi aránnyal. 

Férfi-Eb, A csoport, 3. forduló: Bosznia–Izrael 86:84, Finnország–Oroszország 81:79, Franciaország–Lengyelország 69:66, B csoport, 3. forduló: Szerbia–Izland 93:64, C csoport, 3. forduló: Szlovénia–Hollandia 81:74, D csoport, 3. forduló: Belgium–Litvánia 76:74, Lettország–Csehország 72:65, Észtország–Ukrajna 78:71.

Férfi-Eb, A csoport: Bosznia-Hercegovina–Finnország (15.00), Lengyelország–Izrael (17.30), Oroszország–Franciaország (21.00, RTS2, Sport1)

B csoport: Törökország–Szerbia (14.30, RTS1, Sport1) Olaszország–Németország (17.45, RTS2, Sport1), Izland–Spanyolország (21.00)

C csoport: Görögország–Szlovénia (15.00), Macedónia–Grúzia (18.00), Hollandia–Horvátország (21.00, HRT2)

D csoport: Belgium–Csehország (15.30), Lettország–Ukrajna (18.30), Észtország–Litvánia (21.30)