A szerbiai átlagpolgár valószínűleg még mindig nagyon keveset tud a tőzsdéről. A kapitalizmus szimbólumának tartott intézményeket ugyanis a szocialista és a kommunista országokban megszüntették, Szerbiában pedig a rendszerváltást követően ismét megnyitották ugyan, de a mai napig nem beszélhetünk élénk börzei aktivitásról. Más országokhoz képest elég későn, 1894-ban alapították a belgrádi tőzsdét az egykori fővárosi kaszinó épületében. Előtte a 19. század első felében már létezett egy kereskedői egyesület, amit a tőzsde elődjének tekinthetünk. A 20. század elején már állampapírokkal is kereskedtek a tőzsdén. Az első világháborút követően megélénkült Szerbiában a tőzsdei forgalom, 1934-ben egy új, impozáns épületbe költöztették, a feljegyzések szerint naponta 100-150-en fordultak ott meg. A második világháborút követően megszűnt a tőzsde, csak 1989-ben alakítottak valami tőzsdéhez hasonló intézményt, később a belgrádi tőzsde még a NATO-bombázások idején sem szüntette be tevékenységét.
A világ első értéktőzsdéje viszont még a 15. században nyílt meg Amszterdamban. A máig élő legenda szerint előbb egy tengerparti fűzfa alatt találkoztak a kereskedők, hogy különböző országokban vert pénzekkel, a kikötői raktárakban tárolt vagy még a hajók gyomrában fekvő árukra szóló utalványokkal, váltókkal és jelzáloglevelekkel kereskedjenek. A börze elődje, a ’burza’ szó is a 15. században alakult ki. Brugge-ben a kereskedők egy tekintélyes kereskedőcsalád háza előtt találkoztak rendszeresen. A család neve ’van der Burse’ volt, ebből eredeztetik a börze kifejezést. Amikor aztán 1602-ben a hétmillió holland forint alaptőkével megalakuló Holland Kelet-indiai Társaság kibocsátotta az első részvényeket, már külön csarnokban folyt a kereskedés.
FELÜLBÍRÁLJÁK A PIACOT?
Ha elfogadjuk az állítást, hogy a tőzsde a kapitalizmus szimbóluma, illetve egyesek szerint maga a kapitalizmus, akkor sok szempontból érdekesek azok a fejlemények, melyek az utóbbi időben a kínai tőzsdén tapasztalhatók. Míg egyesek arról beszélnek, hogy gondok vannak a kínai gazdasággal, addig mások egyenesen arról, hogy a kínai vezetés éppen azt demonstrálja, hogy pártutasításokkal még a piacot is meg lehet regulázni. A kemény kommunista diktatúra és a szabadversenyes vadkapitalizmus sajátos ötvözetét képező Kína eddig is produkált már furcsaságokat, az elmúlt időszak eseményei azonban az elméleti közgazdaságtan kutatói számára is nagyon tanulságosak lehetnek.
Érdekes fejlemény, hogy őrizetbe vették Kína egyik legbefolyásosabb üzletasszonyát, akinek a neve összekapcsolható a június közepe óta tartó eladási hullámmal. Elfogása része lehet a kínai tőzsdei pánik miatt indult hajtóvadászatnak. Korábban szintén őrizetbe vettek egy újságírót is, aki Kína egyik legelismertebb pénzügyi magazinjában publikált. Az újságíró állítólag beismerte: ő felelős a kínai tőzsdén történt „pánikkeltésért”, ami a Shanghai Composite Index közel 40 százalékos esését okozta június közepe óta. Megbízható adatok nincsenek, de sokan úgy tudják, a kínai hatóságok több száz embert tartóztattak le, a tőzsdét befolyásoló pletykák terjesztésének vádjával. A kínai vezetés szerint az eset egy célzott külföldi manipuláció eredménye, ezért meg lehet találni az elkövetőket. „Nincs olyan csata, amit a kínai kormány ne tudna nyerni.” – nyilatkozta egyik nagy kínai alapkezelő vezetője. Ezzel pedig a polgároknak a kormány mindenhatóságába vetett hitét kívánja erősíteni. Az elkövetkező időszak fejleményei mutatják meg, mekkora sikerrel.
A SIKER KULCSA A DIKTATÚRA?
Tényként tekinthetünk arra, hogy egyes, nem demokratikus államok jelenleg gazdaságilag sikeresebbek a klasszikus értelemben vett Nyugatnál, azoknál az államoknál, melyekben a közhiedelem szerint demokratikus viszonyok uralkodnak. Nyilvánvaló, hogy a demokratikus döntéshozatal nehézkesebb annál, mint amikor egy hatalmi központban dől el, vagy egy személy dönti el, hogy mi legyen. A történelem viszont számos példával szemlélteti, hogy a diktatúrák is csak egy bizonyos ideig képesek jó gazdasági eredményeket produkálni. Hosszú távon a dolgok sajnos mindig – szinte törvényszerűen – elromlanak. Az emberi kapzsiság általában megteszi a magáét. A csoportokba szerveződő, hataloméhes és pénzsóvár alakulatok végül törvényszerűen elrugaszkodnak a valóságtól. Az ilyen rendszer általában belülről kezd bomlani.
A demokráciához fel is kell nőni. A többségi elven alapuló társadalomberendezkedés egyik alapvető működési feltétele, hogy a nép tájékozott legyen a dolgok állásáról. A tájékozottság legyen egyenlő szinten, a társadalmi teendők költség- és szociológiai következményéről is legyenek ismereteik a potenciális szavazóknak. Jelenleg viszont az a helyzet, hogy a népet egyre kevésbé érdekli a demokráciával járó kötelezettsége, hiszen az emberek inkább a megélhetési gondokkal vannak elfoglalva.
