Látványos és nagyszabású katonai parádét rendeztek Pekingben a japán agresszió elleni nyolcéves fegyveres küzdelemben aratott győzelem és a II. világháború ázsiai befejezésének 70. évfordulója alkalmából. A csütörtöki ünnepségre azonban az egykori antifasiszta nagyhatalmak vezetőinek többsége – kivéve Vlagyimir Putyin orosz elnököt – nem ment el.
A távolmaradók alighanem szolidaritást vállaltak Japánnal, a volt agresszorral, amelynek kormányfője, a kőkemény jobboldali Abe Sindzó szintén talált magának egyéb elfoglaltságot. Népszerűsége otthon a mélyponton, ha pedig Pekingben feszített volna a katonai díszszemlén, alighanem magára haragította volna maradék támogatóit is.
Japánban ugyanis nagyon sokan erőfitogtatásnak tartják mindazt, amit a kínaiak győzelem napi ünnepségként adtak el a világnak. Peking persze tagadja azokat a feltételezéseket, hogy katonái díszlépéseivel és a korszerű haditechnikai eszközök egy részének felvonultatásával a japán revansistáknak, imperialistáknak és militaristáknak akart üzenni.
Ezt azonban nem mindenki hiszi el. Sem Tokióban, sem Japán nyugati és térségbeli szövetségesei körében, jóllehet az ünnepségen Hszi Csin-ping kínai államfő nagyarányú haderőcsökkentést jelentett be, s arról is biztosított mindenkit, hogy hazája nem tör hegemóniára és terjeszkedni sem fog.
Az ünnepségtől kissé távolabb – iskolákban, múzeumokban, kiállításokon, konferenciákon és másutt – azonban gyakran hangzott el a megjegyzés, hogy igenis létezik japán veszély, a szigetország újra fegyverkezik, az agresszió és a revansizmus szelleme nem veszett ki a szomszédban. A veszély terjesztésének és gerjesztésének felelősségét pedig részben épp Abe nyakába próbálják varrni.
A nacionalista japán kormányfő és hazája a pekingi kommunista vezetés számára kiválóan alkalmas az ellenségkép kialakítására. Épp olyan hasznosak ebből a szempontból, mint Oroszországnak a NATO, amely május 9-én Moszkvából kapott üzenetet egy nagyszabású katonai díszfelvonulás formájában.
Abe nyilván nem szeretné megtapasztalni sem az orosz, sem a kínai fegyverek erejét. Ennek a veszélye nem is fenyeget, noha Japánnak rendkívül feszült a viszonya a globális hatalomnak számító Kínával. Az irigylésre nem méltó helyzetet a retorikájában harcias Abe és a tavaly újraválasztott kormánya idézte elő.
Hazája korábbi miniszterelnökeinek egy része sokkal tapintatosabban közelítette meg az olyan kényes kérdéseket, mint Japán szerepvállalása a II. világháborúban, illetve a környező országok ellen elkövetett agressziója. A Kínával, Oroszországgal vagy éppen Dél-Koreával kialakult területi vitákat is visszafogottabban kezelték.
Murajama Tomiicsi szociáldemokrata kormányfő 1995-ben például őszinte bánatról, mély lelkiismeret-furdalásról és erőszakos gyarmatosításról beszélt országa II. világháborús szerepvállalása kapcsán. A térségben megnyugvással fogadott kijelentését tíz évvel később Koizumi Dzsunicsiró miniszterelnök megerősítette. Ezzel ő is jelentős gesztust tett az egykor agresszió áldozatává vált államoknak, amit azok emiatt (kerek évfordulók alkalmából szinte) el is várnak Tokiótól.
A japán-kínai vetélkedés egyik frontja napjainkban ismét a világháború emlékezete. Abe és kabinetje szerint ugyanis nem volt szándékos erőszak, sem gyarmatosítás, egyszerűen háború dúlt, amiben mindenki követett el bűnöket, de ezekért Japánt kiemelten felelőssé tenni nem lehet. Így nincs is miért bűnbánatot gyakorolniuk.
A fegyverletétel 70. évfordulója alkalmából Abe nem is kért elnézést hazája világháborús bűneiért. Fenntartva néhány előde bocsánatkérését, augusztus 14-ei nyilatkozatában megbánást tanúsított ugyan, de személyesen nem követte meg az érintetteket.
Bár jelezte, hogy „Japán mindörökre hátat fordított a gyarmatosító uralomnak”, és a nemzetközi vitáit sem fogja erővel vagy fenyegetéssel megoldani, Peking csupán „visszafogott és felhígított bocsánatkérésnek” minősítette a „trükkösen megfogalmazott” beszédét, amely így aligha csökkentette jelentősen a bizalmatlanságot.
Kínában (és Dél-Koreában) azt sem tudják neki megbocsátani, hogy másokkal egyetemben – ámde elődeivel ellentétben – felkereste a II. világháború japán katonaáldozatainak és 14 főbűnösének is emléket állító Jaszukuni-szentélyt, amely a legszebb színekben tünteti fel az ország háborúit és hódításait, miközben minden hibát másokra hárít. A sintoista vallási objektumot az 1853 óta vívott háborúkban elesett japánok lelkének szentelték. Ezért felkeresése súlyos sértésnek számít a háborúban megszállt és rettenetes pusztításokat szenvedett Kína és Dél-Korea számára. A japánok viszont kultikus helyszínnek tartják.
A Jaszukuni-szentélyben tett látogatással Abe nemcsak a koreaiak és a kínaiak, hanem az egykor japán császári impérium más áldozatainak a haragját is felkeltette. A düh azóta sem csillapodik. Sőt. Az egykori áldozatok azzal vádolják, hogy hadseregét és hadiiparát gőzerővel fejleszti, s fel akarja adni a háború után elfogadott békealkotmányt, aminek – üzenik – akár rossz vége is lehet.
