2024. március 29., péntek

A jelennek kell élni, most kell alkotni

Beszélgetés Csizmadia Annával a Magony zenekarral közös Anna dalok című lemeze zentai bemutatója kapcsán

A VIII. Táncpanoráma kísérőrendezvényeként nemrég Zentán adott koncertet Csizmadia Anna, a népszerű bácskertesi népdalénekesnő és a budapesti Magony zenekar. A Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató verseny győztese és a zenekar az Anna dalok című nemrég megjelent nagylemezük dalait adták elő az album vajdasági ősbemutatóján, a közönség nagy örömére.

 Hogyan élted meg a zentai koncertet?

– Nagyon jól éreztem magam a koncert során. Sok ember eljött Zentára, és sok ember meghallgatta ezt a zenét, aminek különösen örültem. Kiváló volt a hangulat, szépen szóltak a hangszerek, jó volt a kihangosítás, szép volt a környezet, egyszóval minden tökéletes volt, ami miatt valamennyiünk számára különleges élményt jelentett a zentai koncert.

 Mi alapján választod ki a dalokat, amelyeket egy-egy fellépés alkalmával előadsz? A koncert helyszíne mennyire befolyásol a döntésedben?

– A helyszín nem befolyásol különösebben. Hozzám kiskorom óta inkább a lírai dalok állnak közel, a szomorúbb hangvételű dalok: a keservesek és a siratók. Időnként meg szoktam próbálkozni azzal, hogy vidámabb dalokat keressek, de ez a törekvésem valahogy mindig kudarcba fullad, mert hozzám tényleg ezek a szomorú dalok állnak közel.

 Ez a koncert volt az Anna dalok vajdasági ősbemutatója. Milyen munkafolyamat előzte meg a lemez megszületését?

– Már négy éve együtt muzsikálunk a Magony zenekarral. Tavaly nyáron, azaz 2014 nyarán vettük fel a lemez anyagát, azóta is együtt próbáltunk, és együtt készültünk a lemez kiadására is. Nemrég, mindössze néhány héttel ezelőtt készült el a lemez, éppen ezért nagyon örülök annak, hogy itt, Vajdaságban is bemutathattuk.

Tudjuk rólad, hogy szereted a dzsesszt mint zenei műfajt. A dzsessz az improvizációt, a népdalok pedig a hagyománykövetést jelentik számodra?

– A Magony zenekar zenéjét éppen az jellemzi, hogy nem autentikus népzenét játszunk, és csodálatos érzés számomra, hogy lehetőséget ad az elrugaszkodásra. Az, hogy egy-egy eredeti felvételt, egy-egy adatközlő éneklését nagy becsben tartjuk és ápoljuk, illetve megtanuljuk úgy, ahogy ő azt néhány évtizeddel ezelőtt elénekelte, nagyon nagy dolog. Úgy érzem, mindenkinek, aki ezt a műfajt képviseli, ezt kell vagy kellene csinálnia. A Magony zenekar zenéje is a népzenéből táplálkozik, de kicsit elrugaszkodik azoktól a szabályoktól, amelyeket a népzene megkövetel. Ezt az elrugaszkodást nagyon élvezem, és úgy tűnik, nemcsak én, hanem a közönség is.

 Hogyan látod, mekkora népszerűségnek örvend ma a népzene a tömegkultúra, a tömegszórakoztatás korában?

– Úgy érzem, hogy egyre szélesebb köröket mozgat meg a magyar népzene, aminek természetesen nagyon örülök. Úgy vélem, ehhez a Fölszállott a páva is hozzájárult, amely amellett, hogy bemutatkozási lehetőséget kínált a tehetséges népdalénekeseknek, népzenészeknek és néptáncosoknak, nagymértékben hozzájárult a népművészet szélesebb körben történő népszerűsítéséhez is.

A hagyományok őrzése és továbbadása mekkora felelősséget jelent számodra?

– Nagyon nagy felelősség van a vállunkon, nekünk, akik a magyar népzenét ápoljuk, és megkíséreljük továbbadni az utánuk következő generációk tagjainak. Mindenképpen óriási felelősségként tekintek erre a feladatra, hiszen nagyon tisztelem ezt a zenét, és az a célom, hogy minél több emberhez eljuttassam.

 Nemcsak népdalénekes vagy, hanem tanárként is tevékenykedsz. Hogyan egészíti ki egymást ez a két tevékenység?

– Tanítgatok ugyan, de hivatalosan még nem vagyok tanár. Több helyen tanítok, óvodában, alapfokú iskolában és középiskolában is, amit hihetetlenül élvezek, és be kell vallanom, magam is rendkívül sokat tanulok a diákjaimtól. Nagyon nagy feladatnak érzem a tanítást, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy jól kell megfertőznöm a diákjaimat ezzel a műfajjal annak érdekében, hogy maguk is felismerjék a népdalok őrzésének és továbbadásának fontosságát.

Manapság állandó beszédtémát jelent, hogy ki hol képzeli el a jövőjét. Ott, ahol megszületett, ahol a gyermekkorát töltötte, vagy esetleg nálunk nyugatabbra. Te mit tervezel?

– Nem nagyon szeretem ezt a kérdést, mégis nap mint nap beleütközök. Úgy érzem, mind többen és többen teszik fel nekem azt a kérdést, hogy mit szeretnék a jövőben. Édesanyám arra tanított kiskoromban, hogy a jelennek kell élni, most kell alkotni, és minél többet kell alkotni a jövőnek. Azt, hogy hol, nem tudom pontosan, azt viszont, hogy mit, teljesen egyértelműnek érzem. Abban azonban biztos vagyok, hogy mindenkor szeretnék közel lenni az otthonomhoz, hiszen rendkívül fontosak számomra a gyökereim.