2024. április 20., szombat

Egyszerűsödik szövetkezetalapítás

Közvitán a földműves-szövetkezetekről szóló törvényjavaslat

A gazdasági minisztérium közvitát szervezett tegnap Újvidéken a földműves-szövetkezetekről készülő törvényjavaslatról. Szeptember folyamán Belgrádban és Nišben is megszervezik a közvitát, amely után a javaslat vélhetően parlamenti eljárásba kerül.

– Ez egy fontos munka, mert a szövetkezetek működését még most is két régi törvény szabályozza, az egyik még a régi Jugoszlávia idejéből származik. Mára teljesen megváltoztak a jogi viszonyok, végső ideje meghozni egy korszerű törvényt, amely szabályozná az állami tulajdonok igazgatási jogát. Az új törvény leegyszerűsítené a földműves-szövetkezetek megalapítását is – nyilatkozta tegnap Újvidéken Katarina Obradović Jovanović, a gazdasági minisztérium munkatársa.

Jelena Nestorov-Bizonj a Tartományi Szövetkezeti Szövetség titkára elégedettségének adott hangot, hogy a törvényjavaslat első közvitáját Újvidéken szervezik meg, mivel a legtöbb földműves-szövetkezet Vajdaságban van bejegyezve.
– A Tartományi Szövetkezeti Szövetségnek jelenleg mintegy 440 aktív tagja van, többségük Vajdaságban bejegyzett földműves-szövetkezet. Ezekből a szövetkezetekből kb. 180 érdekelt abban, hogy az új törvény megfelelő módon rendelkezzen az ingatlanokról is – emelte ki Nestorov-Bizonj.

Stole Vlatković, a liliomosi Poljokoop Lalić Földműves-szövetkezet igazgatója már nem derülátó. Szerinte az új törvényjavaslat elfogadása nem hoz lényeges változást.