2024. április 20., szombat
A CIA titkos drónhadjáratot folytat

Célkeresztben a dzsihadista főnökök

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a különleges műveleti erők titkos, és a dzsihadisták elleni átfogó amerikai katonai offenzívától független drónhadjáratot, célzott likvidálást folytatnak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet Szíriában fellelhető vezetői ellen – közölték nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők a The Washington Post című lappal.

A CIA és a haderőnemek Egyesített Különleges Műveleti Parancsnoksága (JSOC) együttműködésében az amerikai erők már az IÁ több vezetőjét megölték – írta a Post a honlapján. Köztük volt az a brit állampolgárságú szélsőséges, Junaid Hussain, akinek feltehetőleg az volt a feladata, hogy az IÁ-val szimpatizálókat az internetes közösségi médián keresztül egyesült államokbeli támadásokra buzdítsa – mondták a nyilatkozók. A CIA és a Különleges Műveleti Parancsnokság szóvivői nem voltak hajlandók beszélni a témáról.

A program révén a CIA – pontosabban azon belül a terror elhárítási központ (CTC) – szerepe jelentősen megnőtt a szíriai háborúban. Mégis, a CTC feladata csak a fontos IÁ-vezetők azonosítása és tartózkodási helyének meghatározása, a csapást rájuk kizárólag a JSOC méri.

A CIA és a JSOC szíriai szerepének növelése is arra utal, hogy az amerikai terror elhárítási tisztségviselőket aggasztja az Iszlám Állam térnyerése, illetve az, hogy a hagyományos fegyverekkel végrehajtott csapások nem gyengítik a most már az al-Kaidánál is veszélyesebbnek tartott terrorszervezetet. Az Obama-kormány vezette Egyesült Államok ismét két kiemelt katonai eszközét veti be a terroristák ellen: a CTC volt az, amely úttörő volt a felfegyverzett drónok használatában, és amely elvégezte az al-Kaida vezetője utáni kutatást, a JSOC pedig az, amelynek egyik egysége hajtotta végre az Oszama bin Laden elleni rajtaütést.

Az új ellenség azonban új feladatok elé állítja Amerikát. Az al-Kaidával ellentétben az Iszlám Állam nagy területeket tart az ellenőrzése alatt, úgy tűnik, hogy potenciális újoncainak száma végtelen, irányítása decentralizált, parancsnokai közül sok szolgált Szaddám Huszein volt iraki diktátor hadseregében.

A nyilatkozó amerikai tisztségviselők elmondták, hogy a CIA–JSOC-program keretében eddig csak néhány gyilkos csapást hajtottak végre, ez eltörpül amellett, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció az utóbbi egy évben 2450 légicsapást hajtott végre Szíriában, és körülbelül 4000-et Irakban.