2024. április 19., péntek
SZERB NEMZETI BANK

Stabilizálódik az infláció

A szerbiai pénzügyi szektor elvárása szerint a 2015 júliusára vonatkozó adatok feldogozása után az évközi infláció 3,4 százalékos. Ez az arány a Szerb Nemzeti Bank (NBS) által meghatározott határterületen belül helyezkedik el – közölte tegnap a szerbiai központi bank. 2013 októbere óta az SZNB 4 százalékban (1,5 százalékos eltéréssel) határozta meg a célinfláció mértékét.
A bankok és a biztosítótársaságok úgy tervezik, hogy 2017 júliusáig az évközi infláció 3,9 százalékra csökken – olvasható az SZNB honlapján.
A szerbiai központi bank felmérése szerint gazdasági szektor a következő egy évben 3 százalékos évközi inflációt irányoz elő. A gazdasági élet szereplőinek elvárásai megegyeznek a 2014 februárjában meghatározott célokkal. 2017 júliusára a vállalatok az SZNB által előirányzott 4 százalékos inflációra számítanak.
A honlapon olvasható közlemény szerint az összes szektor elvárása, a megengedett eltérésekkel együtt, a tervezett határértékeken belül van. Az effajta egyetértés hozzájárul az infláció mértékének stabilitásához, és középtávon megnöveli a monetáris politika hatékonyságát.