2024. március 28., csütörtök

Két magyar elsős osztály indult Szenttamáson

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában 607 diák számára szólalt meg tegnap, szeptember 1-jén az iskolacsengő. Az elsősök fogadását hétfőn tartották az iskola előcsarnokában, amikor 78 kisdiák lépte át először az iskola küszöbét. Idén a tavalyitól eltérően már két magyar első osztály indul 15‒15 tanulóval, tanítónőjük Faggyas Klára és Bergel Aranka lesz.

A kis elsősöket és szüleiket hétfőn először az iskola igazgatója, Munjin-Szokola Erika köszöntötte. A tarka műsor után az iskola pedagógusa, Jović Marika felolvasta a névsort, a kicsik pedig felsorakoztak a tanító nénik mellé, és első ízben ültek be az iskolapadba.

A szenttamási önkormányzat már évek óta biztosítja minden elsős számára az iskolába való induláshoz az alapfelszerelést tartalmazó csomagot. Ifjú Zoltán, a községi tanács oktatási és kulturális tanácsosa lapunknak elmondta, hogy az önkormányzat folyamatosan gondot visel az iskolákról, így az elsősökről is, akik számára immár negyedik éve biztosítja az alapcsomagot.

− A Jovan Jovanović Zmaj iskolában 78 csomagot osztottunk ki. Az önkormányzat ezzel segíti a szülőket – emelte ki Ifjú Zoltán.

Munjin Szokola Erika igazgatónő elmondta, a 2015/2016-os tanévet az iskolában két magyar osztály kezdi 15‒15 tanulóval.

− A másodikosoknál egy osztály lesz 26 diákkal, a harmadikosoknál ugyancsak egy osztály indul 21 gyerekkel. Negyediktől nyolcadikig 2-2 magyar osztály kezdi meg a tanévet. A negyedikesek 31-en, az ötödikesek 39-en, a hatodikosok 33-an, a hetedikes és nyolcadikos magyar osztályokban pedig 31‒31 diák indul iskolába. A sajátos nevelési igényű tagozaton az idén 4 magyar diák tanul. Mindent összegezve az idén az iskolában 14 tagozaton 246 magyar diákunk lesz – mondta az igazgatónő.