2024. április 19., péntek

MagyarZó Pistike messéi

A Zacsek kivette a szabadságát, és azzal szórakozik, hogy leltárt vezet a miniszterelnök kijelentéseiről. Minden este megnézi a tévéhíradót, és húzza a strigulákat.

– Magának sincs okosabb dolga, zomzéd, minthogy elemezze a Vucsics beszédeit – korholá őt atata. – Ahelyett, hogy megnézne egy jó filmet vagy sétálna egyet. Az jót tenne az idegeinek is. És ugyan mire jutott a statisztikájával?

– Arra, hogy három hét alatt 56-szor ígérte meg a fizu-, és nyugdíjemelést. Ha egy nap véletlenül elmaradt a kijelentés, akkor másnap háromszor ismételte el. Úgyhogy nyugodtan eldicsekedhetjük, hogy nincs még egy ország, ahol ilyen rövid idő alatt ennyiszer emelték a járandóságokat! Igaz, csak virtuálisan, mert a nagy fene ígéretekből eddig egy vasat sem láttunk.

– Nem is nagyon fog látni, Zacsek – ábrándítá ki őt atata. – Mert ha valamilyen csoda folytán mégis megemelnék a fizetését néhány százalékkal, azt úgyis elvitte már az infláció vagy a közműilleték. Arra ugyanis mérget vehet, hogy a fizuja biztosan nem fog annyit érni, mint a levonás előtt, bármekkora emelést is jelent be a kormány.

– Mindig ilyen pesszimista vagy, Tegyula – ellenkeze amama. – Igaz, hogy nem sokat értek a fiskális politikához, de folyton azt hallom, hogy milyen óriási eredményeket értünk el, hála a kormánynak. A valutaalap el van ájulva. Ezért is engedélyezi majd az emelést. És akkor ráadásul itt vannak a menekültek, ők is javítják a büdzsét.

– Honnan szeded ezt a marhaságot, Tematild, hogy az államnak haszna van ebből a népvándorlásból? – ütköze meg atata.

– Olvastam, Tegyula, hogy egy menekült naponta 50 eurót költ el nálunk, annyit, mint egy szolid nyugati turista. Ez naponta százezer euró, ha csak kétezer jövevényt számolok. Képzeld el, mennyi az havonta és évente! Úgyhogy tiszta haszon, ha minél többen jönnek. És ez is mind Vucsicsnak köszönhető!

– Miért lenne a kormányfő érdeme ez az invázió?!

– Azért, mert ő szólított fel arra, hogy mindenki nyaraljon Szerbiában. Úgy látszik, a Közel-Keleten is nézik a híradót.

– Ne beszélj zöldségeket, Tematild! Ami pedig a migránsok kiadásait illeti, az nem az állam, hanem főleg az embercsempészek, a taxisok meg a magánbuszvállalatok kasszájába vándorol. Viszont azt a rengeteg szemetet, amit maguk után hagynak, a te adódból kell összetakarítani. Nem hogy haszna nincs az államnak, hanem óriási kiadásai vannak miattuk, és máris megy a siránkozás, hogy ezt az uniónak kellene kifizetnie. Kérdezd meg például a magyarkanizsaiakat, hogy nekik milyen hasznuk van a menekültekből?

Jaés bemegy a szíriai menekült a kanizsai kocsmába, és kérdi:

– Pálinkájuk van?

– Hogyne lenne! Milyet szeretne? – kérdez vissza a csapos.

– Valami jó kerítésszaggatót.

Ámde egyes leleményes migránsoknak pálinkára sincs szükségük ahhoz, hogy túljussanak a magyar kerítésen. Már kitanulták, hogy lehet átbújni a pengésdrót alatt.

– Úgy látszik, semmi sem jelent akadályt számukra – bólogata atata. –Még a milliárdos költséggel épülő NATO-kerítés sem. Elhatározták, hogy eljutnak az unióba, és slusszpassz. Nincs az a drótakadály, ami megállítaná őket.

– Én csak azon a meggyőződésükön csodálkozom, hogy valahol Németországban vagy Svédországban tárt karokkal várnak rájuk – fűzé hozzá a Zacsek. – Adnak nekik munkát, lakást, zsebpénzt, később nyugdíjat. Már gondoltam, hogy én is útra kelek a pereputtyommal, hátha engem is befogadnak a jószívű németek, mint bácskai migránst. Mert ha jobban belegondolok, végeredményben én is háborús áldozat vagyok!

– Hogy lenne maga háborús áldozat, Zacsek?

– Úgy, hogy a háború juttatott koldusbotra. És még előnyben is lennék a szírekkel meg az afgánokkal szemben, mert legalább a sváb felmenőkkel rendelkező anyósom el tud számolni háromig németül: ein, zwei, drei. Meg köszönni is tud: Guten Tag!

– Ne ábrándozzon, Zacsek, mert magukat úgy kipenderítenék, hogy a lábuk se érné a földet. A kedves anyósának még az Auf wiedersehenre se jutna ideje, és máris repülnének haza. Legfeljebb akkor lenne esélyük, ha az anyósa csadort öltene, és azt mondaná, hogy Damaszkuszból jött.

– Hát, lehet, hogy csadorban jobban nézne ki – röhöge a Zacsek. – Mert csak a két szeme látszana ki.

– Én azért nem értem, hogy miért küszködnek a pengésdrót kerítéssel, csak összevagdossák magukat – szóla amama. – Miért nem fogadják meg, amit a Sejsej vajda mondott?

– Miért, mit mondott a radi vezér, Tematild?

Jaés ismerik azt a viccet, hogy 25 afgán, 18 szír, 7 bangladesi és 3 iráni utazik a vonaton Bécsbe?

Nem?

Nem is ismerhetik, mert ez nem vicc. Tegnap bukkant rájuk az osztrák jegykezelő a Wiener Walzer expresszvonaton.

PISTIKE, szolid statisztikus és bácskai migráns