2024. április 19., péntek

Városnapi rendezvények Szabadkán

Szabadka város napját szeptember elsején ünnepeljük, ezzel emlékezvén 1779. szeptember elsejére, amikor Szabadka elnyerte a szabad királyi városi rangot. Az idei városnap tulajdonképpen négy napig zajlik, szombattól keddig, több helyszínen. Az alábbiakban a szeptember elsejét megelőző műsorokat ismertetjük.

Az új városházán szombaton 10 órakor vasútmodell-kiállítás nyílik, és a hétvége folyamán egész nap megtekinthető lesz. A rendezvénysorozat négy napján a palicsi állatkertben 16-tól 18-ig családi kirándulás és foglalkozás zajlik, a város főterén pedig 17-től 21-ig a ZaJedno fogyatékkal élőket segítő egyesület tart kreatív műhelymunkát.

Szombaton, a kisradanováci helyi közösség épületében 10 órától, a hajdújárási művelődési házban pedig 15.30-tól mutatja be a Gyermekszínház a Holle anyó című magyar nyelvű előadását. A főtéren, 11 órakor a Kiskunhalas–Szabadka Barátság Kerékpártúra résztvevőinek fogadására kerül sor. A Dr. Vinko Perčić Galériában 12 órakor kiállítás nyílik meg. A Szabadkai Városi Múzeumban 18 órától A stilizált szecessziós ornamentika növény és állat motívumai címmel Hulló István biológus tart előadást. Ugyancsak 18 órakor a palicsi DDOR-villában a Stipan Šabić 2015 Művésztelep tárlatmegnyitójára kerül sor. A Prozivkán, az uszoda körüli sétányon, 18 órakor a Gyermekszínház a Tobi című szerb nyelvű előadását játssza. A főtéren 18-tól éjfélig alternatív együttesek lépnek fel. A Corvin Mátyás utcában 23-tól éjfél után 2-ig Orange party lesz.

Vasárnap a sándori helyi közösség épületében 10 órától játssza a Gyermekszínház a Tobi szerb nyelvű előadását. A Sugárúton 12-től 17-ig a Szerb Kupa nemzetközi kerékpárverseny zajlik. A főtéren 18 órától Branko Ćopić Magareće godine című műve alapján készült előadást mutatnak be gračanicai gyermekek. Ezt követően, 19.30-tól, szabadkai együttesek lépnek fel. A Raichle Ferenc parkban, a Jadran épületének homlokzatán vasárnap és hétfőn is 21 órától 3D-s vetítés lesz.

Hétfőn a Lifka Sándor art moziban 17 órától A muzsika hangja amerikai filmet vetítik, 20 órától a Help! című brit, 22 órától pedig az Alphaville francia alkotást. A városi ajándékbolt kiállítótermében 18 órakor Nada Matijašević kertészmérnök Szecesszió a palicsi parkban című kiállítása nyílik meg. A Szabadkai Kortárs Galériában 19 órától a belgrádi Škart művészeti csoport és a Majsai Úti Általános Iskola tanulóinak Hogyan, ha nem így? című tárlatának megnyitójára kerül sor. A főtéren 20.30-tól a Garavi sokak együttes koncertje lesz, 22.30-tól pedig Lajkó Félix és barátai zenélnek.

Ingyenes buszjáratok

A Suboticatrans közvállalat a városnap alkalmából hétfőn ingyenes buszjáratokat indít a környező településekről. A bajmoki Rátáról 18.15-kor, 19.10-kor és 20.05-kor indulnak a buszok. Dusanovóról (a Kliszán keresztül) 19.15-kor. Dusanovóról (Nagyfényen keresztül) 18-kor és 20-kor. Újzsednikről 18.15-kor és 20.15-kor. Györgyénről (Nagyfényen keresztül) 18-kor és 19.50-kor. Skenderevóról 19-kor és 19.30-kor. Békováról 19.20-kor és 20-kor. Királyhalomról 18.30-kor és 19.30-kor. Ludasról 19.45-kor.

Az autóbuszok a város címeréről és az ingyenes járat jelzésről lesznek felismerhetőek. A felsorolt települések irányába, a Fasizmus áldozatainak teréről indulnak vissza 24 órakor.

A városnap alkalmából kedden is tartalmas műsorra számíthatnak az érdeklődők. Ekkor lesz egyebek között a városi képviselő-testület díszülése, a Vajdasági Kamarazenekar és a Szabadkai Filharmónia koncertje.