Döbbenten szemléli az emberiség jó része azt a pusztítást, amit a muszlim világ legszélsőségesebb és legelvakultabb híveiként az Iszlám Állam (IÁ) terroristái Irakban és Szíriában végeznek. Azokon a vidékeken, amelyeket kulturált környezetben – Egyiptom mellett – az első civilizációk bölcsőjeként szokás emlegetni. A világ közös kincseként számon tartott területek ezek, ahol az IÁ fanatikusai etnikai-vallási és kulturális tisztogatást hajtanak végre. Egész népcsoportokat és más vallásúak tömegeit űzték már el, amióta tavaly villámgyorsan elfoglalták Irak és Szíria jelentős részét, ahol saját államot (kalifátust) kiáltottak ki. Rengeteg embert pedig megöltek.
Nem kímélik a múzeumokat, az írásos emlékeket, a szobrokat, a sírokat, a kegyhelyeket és a műemlékeket sem. Mecsetek, keresztény templomok, kolostorok, történelmi emlékhelyek és régészeti parkok sokaságát rombolták már le. Időnként azokkal a tudósokkal is elbánnak, akik megpróbálják megóvni a rájuk bízott értékeket, vagy nem állnak a szolgálatukba. Szíriában a múlt héten fejezték le Khaled Aszadot, az egykori Palmüra (ma Tadmur) 82 éves főrégészét, aki ötven évig tanulmányozta és védte a dzsihadisták által májusban elfoglalt kétezer éves, romjaiban is impozáns ókori várost, amelyet páratlan építészeti kincseivel együtt az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított.
Az IÁ azt állítja, hogy a nemzetközi hírű szaktekintélynek azért kellett meghalnia, mert bálványokra felügyelt és „hitetlenek konferenciáin” képviselte hazáját. Kivégzésének valódi oka azonban egész más lehet. Alighanem azért gyilkolták meg, mert nem akarta elárulni, hogy hol őrzik az ősi város kincseit, amelyeket az iszlamista hódítók érkezése előtt rejtettek el.
Palmüra esete szimbolikus, mert azt mutatja, hogy az IÁ szinte az egész Közel-Kelet múltjának és jelenének civilizációs és kulturális sokszínűségét akarja eltüntetni. Véres térhódítása után azonnal elkezdte pusztítani az értékeket, nem kímélve az UNESCO világörökségi listáján szereplő műemlékeket sem.
Már tavaly nyáron felröppentek az első hírek arról, hogy Moszulban (a hajdani Ninivében) templomokat, ókori falmaradványokat, kegyhelyeket rombol az iszlamista sereg, a városi múzeumban – Irak második legjelentősebb közgyűjteményében – pedig ősrégi műtárgyakat zúztak szét emberei. Nem kímélték Jónás próféta sírhelyét sem, amely a hagyomány szerint egy helyi mecset részét képezte.
A pusztító gépezet azóta teljes gőzzel üzemel. A következmények lesújtóak: megsemmisítette a moszuli könyvtárat, lerombolta az iraki Hatra, Nimrud, majd Khorszábád város körzetének asszír építészeti maradványait, s rengeteg hasonló akciót hajtott végre másutt.
A szélsőségesek számára ugyanis nem létezik világörökség, sem civilizációs közös kincs. Ők csak vallásalapítójuk, Mohamed tanítását és az iszlám jogrendet fogadják el (valójában: értelmezik szándékosan félre), illetve azt, ami a Korán szellemében született. Mindent szétzúznának, hogy nyoma se maradjon annak, ami nem kötődik az iszlámhoz.
Tevékenységüket olykor a szigorú egyistenhit helyreállításával, olykor a bálványimádás felszámolásával indokolják. A pusztítás mögött azonban nemcsak teológiai, hanem anyagi megfontolások is állnak. A műtárgyak jó részét feketén értékesítik, amiből a kalifátusnak több százmillió dolláros évi bevétele is származhat.
A kiterjedt tisztogatással valójában új időszámítást, (történelmi) korszakot akarnak nyitni, ami velük kezdődik. A nulláról indítanának mindent.
Az idők urának sokan gondolták már magukat, s viselkedtek hozzájuk hasonlóan. Az ókori Egyiptomban minden fáraóval új időszámítás kezdődött. Gyakran előfordult, hogy az előző uralkodóra emlékeztető tárgyi emlékek egy részét az utód megsemmisíttette, sőt gyakran az előd nevét is töröltette, levakartatta minden helyről. Az IÁ-ra jellemző széles körű rombolás azonban nem volt jellemző a Nílus mentén egykor uralkodókra.
Az újkori Afganisztánban pedig a tálibok taroltak. Leghírhedtebb rémtettüket 2001-ben hajtották végre: a Bámiján-völgyben felrobbantották a világ legnagyobb és legnevezetesebb óriási Buddha-szobrait, amelyek 1500 évig senkit sem zavartak. Ők is a „nulla év” szellemében láttak hozzá hatalmuk kiépítéséhez; öt évig bírták.
Latin-Amerikában, a középkorban a keresztény spanyol hódítók műveltek rettenetes dolgokat, majd egyházi támogatással a – pogánynak bélyegzett – helyi, ősi kultúrák nyomait igyekeztek (meglehetősen jó eredménnyel) eltüntetni.
Az újidőszámítás-mánia, a „nulladik év” bevezetésének csábítása nem csak vallási ihletésű lehet. Politikai-ideológiai gyökerekből is táplálkozhat, amire szintén több példa akad. Közéjük tartozik a világtól elzárkózó sztálinista-kommunista Észak-Korea, ahol 1997 óta az évek múlását elsősorban az államalapító Kim Ir Szen 1912-es születésnapjától számolják, amit a helyiek csak Dzsucse-naptárként emlegetnek. Nem tudni, hogy ebben az országban mennyi régi kultúrkincs esett áldozatul az új uralkodók ámokfutásának.
Az viszont nagyon is valószínű, hogy az 1966-ban meghirdetett „kínai kulturális forradalom” sokkal nagyobb pusztítást okozott, mint az elvakult iszlamista utódok. Nem sokban különböztek a kínai forradalmároktól a Pol Pot-féle kambodzsai vörös khmerek sem.
Ez a tömeggyilkos banda is saját korszakot vezetett be az 1970-es években, aminek részeként likvidálták a lakosság negyedét. Több ezer buddhista templomot, 130 mecsetet és 73 működő katolikus templomot pedig leromboltak, mert nem illettek bele az ő világukba.
