2024. március 29., péntek

Lehetőség kisvállalkozóknak

Nagybecskereken megnyílt az Inocoop 2015

Snežana Bogosavljević Bošković, mezőgazdasági erdőgazdálkodási és környezetvédelmi miniszter tegnap Nagybecskereken megnyitotta az Inocoop 2015 innovációs, kooperációs és vállalkozói kiállítást, amelyet augusztus 29-éig lehet megtekinteni a Medison sportcsarnokban.
A rendezvényt a Nagybecskereki Regionális Gazdasági Kamara és a Nagybecskereki Vállalkozók Egyesülete szervezte, a helybeli Turisztikai Központ közreműködésével. Az idei rendezvényen 11 országból több mint kétszáz kiállító mutatja be termékeit. Ez a rendezvény a legnagyobb szerbiai regionális kiállítás, és egyben a szerbiai, valamint a szomszédos országok gazdasági kamaráinak hagyományos találkozója is.

– Megtekintettem a kiállítást, és mondhatom, hogy kellemes meglepetésben volt részem, a nagy érdeklődést, nagyszámú kiállítót és derűlátó hangulatot érzékeltem. Éreztem az akaratot is, hogy a termelési és szolgáltatási programokat minél sikeresebben a látogatók elé tárják – nyilatkozta Snežana Bogosavljević Bošković.

Az egybegyűlteket üdvözölve Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere hangsúlyozta, hogy a régió gazdaságának a mezőgazdaság a mozgatóereje.

A vendégek a muzslyaiak standjánál  (Fotó: Kecskés István)

A vendégek a muzslyaiak standjánál (Fotó: Kecskés István)

– Nagy megelégedéssel fogadtam, hogy a miniszter asszony ma itt van. Alkalmam volt javasolni néhány, mezőgazdasággal kapcsolatos intézkedést – elsősorban a mezőgazdasági földterületek bérbeadásáról –, amelyeket a szomszédos községekben dolgozó kollégáimmal együtt fogalmaztunk meg – mondta a polgármester.

A környék kistermelői ezen a kiállításon a Császársziget című projektumot mutatják be, amelynek célja egy gyárak nélküli, állattenyésztésre, növénytermesztésre, méhészetre, halászatra és falusi turizmusra, kistermelésre alapuló régió létrehozása.

Mint Madarász Gyula, a Fókusz Klaszter elnöke mondja, a vidéken a termőföld nem túl jó, és ezeknek a szerteágazó, kis családi vállalkozásoknak köszönhetően lehet megélhetést biztosítani az itt élőknek. Véleménye szerint a környék néhány településének összefogásával, támogatásokból és az új törvényszabályok révén, a Tisza, a Császár-tó és a Béga által övezett területet komoly idegenforgalmi-termelési szigetté lehetne fejleszteni.

A kiállításon több kistermelő is megjelent. Miller Jánosnak a muzslyai réten levő tanyáját elsősorban a pónilovairól és mangalica disznóiról ismerik. A kiállításra szalonnát hozott, és ebből a helyszínen sütötte ki a finom töpörtőt. Mint mondta, olyan 180 kg-os, közepes nagyságú mangalicákból készítette a fehér és a húsos szalonnát.
Balanyi Sándor a családjával organikus termeléssel foglalkozik. Terményeit kizárólag a belgrádi piacon értékesíti. Mint mondja, van érdeklődés a biotermékek iránt, és ez azt jelenti, hogy hosszú távon van jövője ennek a termelésnek.

Vajdaság-szerte évente öt-hat regionális vásár kerül megszervezésre, a nagybecskereki a leglátogatottabbak egyike.

– Fontosak ezek a vásárok, hiszen lehetőséget nyújtanak a partnerkeresésre és a megmutatkozásra azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, családi gazdaságoknak, amelyek nem jutnak el a nagyobb szerbiai vagy Európában szervezendő nemzetközi vásárokra. Itt viszont jelen tudnak lenni – nyilatkozta Juhász Bálint tartományi gazdasági titkárhelyettes.

Mint Milan Radovanović, a Nagybecskereki Körzeti Gazdasági Kamara elnöke elmondta, tekintettel a jelenlegi gazdasági helyzetre az idei Inocoop megszervezése komoly feladatok elé állította őket, de egyben kifejezte reményét, hogy jövőre már kedvezőbbek lesznek a gazdálkodási feltételek. A nehézségek ellenére 15 kísérőrendezvényt is sikerült megszervezni, többek között szemináriumokat, kerekasztal-beszélgetéseket, termékbemutatókat és tematikus konferenciákat.

Magyarországról ezúttal is több képviselet érkezett. A Békés megyei Kereskedelmi és Iparkamara a rendezvény immár hagyományos vendége, úgyszintén a szegedi Szerb–Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, bemutatkoznak a bajai Kincses Bácska klaszter termelői, akárcsak a budapesti Corvinus Egyetem, valamint a mórahalmi gyógyfürdő és a Gyulai Várfürdő képviselői is.