Nagyon komoly veszteségeket szenvedtek el a napokban világszerte a részvénypiacok. Hétfőn pedig két éve nem látott mértékben estek az ázsiai tőzsdék, ami pánikot okozott más kontinensek tőzsdéin, valamint a deviza- és árupiacokon. A bajok tegnap tovább halmozódtak Ázsiában, ahol több piac ismét a padlóra került; gigantikus összegek váltak köddé.
A legnagyobb multinacionális cégek néhány nap alatt dollárszázmilliárdokat veszítettek tőzsdei értékükből; május óta pedig 9000 milliárd dollárral érnek kevesebbet.
A hét első napján, amelyet sokan fekete hétfőként emlegetnek, a 2008–2009-es válságra emlékeztető pánikjelenségeknek lehettek tanúi a befektetők. Sok szakértő szerint a nagy riadalmat a világ második legerősebb gazdaságaként Kína okozza, ahol (a hétfői 9 százalékos zuhanás után) tegnap is jókora mínuszba keveredett a tőzsdeindex, amely június óta mintegy 40 százalékot esett.
Az ország gazdasága ugyanis lassul, s nem biztos, hogy eléri a 2015-re Pekingben kitűzött 7 százalékos növekedést. Feltételezhető, hogy emiatt szabadulnak tömegesen a részvényesek a papírjaiktól.
Akadnak elemzők, akik egy új pénzügyi krízis nyitányát vélik felfedezni, mások derűlátóbbak, s arra emlékeztetnek: a tőzsdeindexek történelmi csúcsokról buktak alá, csupán korrekció történt. Sokan már korábban is a jelenlegihez hasonló változást jósoltak. Ezúttal pedig azt ismételgetik: ez a válság hatással lehet a világgazdaságra, de elsősorban Kína fogja megszenvedni.
A részvényeiket eladók jó része attól retteg, hogy nagyon nagy a baj a kínai gazdaságban. Szerintük a növekedés vészesen lassul, s olyan örvénybe keveredhet, amiből nem biztos, hogy egyhamar kievickél.
Az aggodalmak már a nyár elején érzékelhetőek voltak. Amint pedig június derekától zuhanni kezdtek az árfolyamok a kínai tőzsdéken, a nyugtalanság fokozódott, időközben jókora eladási hullámot és krízist gerjesztve.
Amikor azonban Peking bő két hete három százalékkal leértékelte a nemzeti valutát, a jüant (renminbit) már egyre többen kezdtek nyugtalankodni. A félelmeket azóta tovább táplálta, hogy a vártnál is rosszabb lett a kínai feldolgozóipar augusztusi teljesítményét jelző index.
Más mutatók, így például a beszerzési menedzserindexek vagy a bruttó hazai össztermék (GDP) adatai, viszont már régóta arra utalnak, hogy a kínai gazdaság kifulladóban van. Peking ugyan kétségbeesetten próbálja fenntartani az erőteljes fejlődés látszatát, de csak felemás sikerrel.
Sokan attól tartanak, hogy az idén jó esetben is stagnál a hatalmas ország gazdasága, de azt sem tartják kizártnak, hogy mindössze két százalékkal növekszik, amit a hatalom megpróbál meghamisítani.
Kínában a növekedés, a beruházások és az export számai évek óta egyre kisebbek, holott a vezetés egyáltalán nem ezt várta a három éve meghirdetett új koncepciójától. Akkor úgy tervezték, hogy az exportvezérelt növekedésről áttérnek a fogyasztás (belső kereslet) felfuttatására.
Nagy lendülettel hozzá is láttak a program megvalósításához. A bankok öntötték a pénzt az ingatlanfejlesztésekbe és a lakás berendezéséhez szükséges iparágakba, hogy biztosítva legyenek a tartós fogyasztási cikkek. Szinte mindenkinek jutott kedvezményes hitel.
Korábban – a 2008-as krízis hatásainak kiküszöbölése végett – szintén hatalmas összegekkel próbálták szinten tartani a reálgazdaságot, aminek óriási eladósodás lett a vége. Főleg a helyi önkormányzatoknál, amelyek eszeveszett fejlesztésekbe kezdtek az alacsony kamat mellett folyósított hitelekből.
Ennek következtében buborék-gazdaság alakult ki, amelybe – hivatalos adatok szerint is – 2009 óta csaknem 6800 milliárd dollárt (!) fektettek be értelmetlenül, tévesen és haszontalanul. Fölöslegesen építettek például szellemvárosokat, stadionokat, acélkohókat és egyéb ipari kapacitásokat, hogy tompítsák a globális válság hatásait.
Ez a konstrukció, illetve koncepció omlik most össze. Peking pedig kapkodva és idegesen igyekszik menteni a menthetőt. Megpróbál visszatérni a korábbi gazdaságpolitikához. Ezt szolgálja a jüan augusztusi leértékelése is. A gyenge valuta ugyanis segíti az exportot. Igaz, drágítja az importot, aminek következményeként a rengeteg (nyersanyag) szállító ország rendkívül kedvezőtlen helyzetbe sodródhat. Az export tervezett erősítése azt is jelenti, hogy Kína kevesebbet akar költeni beruházásokra, utakra, vasutakra és infrastruktúra-fejlesztésre, vagyis az importigényes ágazatokra, ami szintén erőteljesen sújtja majd a nyersanyag-, az energia-, és a késztermék-beszállítóit.
Ennek pedig végső esetben akár új globális válság lehet a vége.
A világgazdaságról egyébként több elemző állítja: napjainkban sokkal rosszabb állapotban van, mint a 2008-as pénzügyi összeomlást követő hónapokban volt. Azzal érvelnek, hogy azóta az adósságállományok tovább emelkedtek, a gazdaságok talpra állítására folyósított állami (jegybanki) pénzeket pedig rosszul használták fel (eltőzsdézték). Ennél talán már csak az a nagyobb baj, hogy a Földön jelenleg szinte senki nem tudja pontosan, hogyan lehetne visszaterelni a gazdaságot (a termelést) egy fenntartható növekedési pályára.
