2024. március 29., péntek

Folytatódik az útjavítás

Kishegyesen a szilárd burkolattal nem rendelkező utcák karbantartásán dolgoznak – A munka egész évben fog tartani
Folynak a munkálatok a Nikola Tesla utcában

Kishegyes területén a héten is folytatódnak az útkarbantartási munkálatok. Az önkormányzat megbízásából Kishegyes Község Telekrendezési és Útügyi Közvállalata zúzott kővel tölti fel a földes, illetve kátyúzza a már feltöltött utcákat. A munkálatok jelenleg az Avar és a Nikola Tesla utcákban folynak. Mohácsi Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere úgy véli, hogy az anyagi lehetőségekhez képest jó eredményeket értek el e téren.

– Mind az önkormányzat, mind a telekrendezési és útügyi közvállalat nagy figyelmet szentel az idén a még leaszfaltozatlan utcák állapotának. Azt szeretnénk, hogy az utak a lehető legjobb minőségűek legyenek, a lehetőségekhez mérten. Voltak olyan utcarészek, ahol egyáltalán nem lehetett közlekedni, és voltak használható, de kátyúval megtűzdelt részek, ami miatt a polgárok egyre nehezebben tudták megközelíteni otthonaikat. Meglátásom szerint a szűkös költségvetésünk ellenére ebben az évben igen komoly eredményeket tudtunk elérni e téren. Számos utcát újraköveztünk, feltöltöttünk, a kátyúkat kijavítottuk. Ezek a munkálatok egész évben folytak, és folytatódni fognak az év végéig. Most abban a fázisban vagyunk, hogy járhatóvá tettük az Avar utca Topolyai út felőli részét. Ez egy szörnyű szakasz volt, ahol az út a dűlőutakat is megszégyenítő állapotban volt. Az Avar utcával párhuzamos a Nikola Tesla utca, itt kátyúmentesítettük az utat, valamint egyes szakaszokat teljesen újraköveztünk. Azt gondolom, hogy az itt lakó embereknek ez nagyon fontos, és remélem, hogy megbecsülik – mondta el az alpolgármester, majd hozzáfűzte, hogy amíg nem lesz rá lehetőség, hogy kiaszfaltozzák ezeket az utcákat, addig ez a legtöbb, amit önerőből el tudnak végezni. Természetesen ennek a kivitelezéséhez is összefogásra van szükség – mondta.

Szabó Ferenc, Kishegyes Község Telekrendezési és Útügyi Közvállalatának igazgatója arról számolt be, hogy a jelenlegi munkálatok a végükhöz közelednek.

– Az Avar utcát 180-200 méter hosszan zúzott kővel töltöttünk fel, a Topolyai út felőli részen. Az utcának a határban lévő részét nem köveztük ki, a Nikola Tesla utcának pedig a teljes hosszán végeztünk karbantartási munkálatokat. Kijavítjuk az útfelületet, ahol lyukak voltak, és friss zúzott kővel töltjük fel – számolt be Szabó, majd arról is szólt, hogy a feltöltés nagy részét friss zúzott kővel végezték el, de az Avar utca egy részére máshonnan felszedett kő került. A munka folytatása kapcsán elmondta, hogy pár héten belül nekikezdenek a Kendergyár utca feltöltésének is. Itt a Hajnal és a Kendergyár utca sarkától fognak lefedni mintegy 500 méteres szakaszt a Szőlősor irányába – tudtuk meg tőle.