2024. április 18., csütörtök

Menekültexport

Európa képes lenne megállítani a migránsokat, ha egységesen lépne fel velük szemben – állapította meg Nógrádi György az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Nógrádi szerint a bevándorlók négy területre szeretnének elsősorban bejutni: a gazdag arab országokba, Ausztráliába, az Egyesült Államokba és Európába. Egyedül az utóbbi nem tudja megállítani a menekültáradatot, elsősorban a közös fellépés hiánya miatt. „A huszonnyolc tagállam huszonnyolc nemzeti álláspontot mond, ami csőd” – szögezte le az egyik legkiválóbb, a magyar médiában kétségkívül legtöbbet szereplő biztonságpolitikai szakértő, aki egyébként még a régi szép időkben az Adriai-tenger partján – az egykori Jugoszlávia területén – idegenvezetőként kezdte pályafutását.

Huszonnyolc álláspont van Európában migránskérdésben, mondja Nógrádi szónoki fordulattal élve, amiből mindenki megértheti a lényeget. Összegezzük ezt, ahogyan Nógráditól megszokhattuk (egy, kettő, három)! Egy: az Európa jövőjét meghatározó kérdésben eddig nem alakult ki semmilyen (egységes) európai álláspont. Kettő: Jelen pillanatban minden ország kormánya a saját jól vagy rosszul felfogott politikai érdeke szerint cselekszik. Három: Amíg nincs egységes álláspont, addig minden érintett kormánynak magának kell lépnie, nincs mire várni.

Azokban országokban, amelyeket nem érint a bevándorlási hullám, sokszor még mindig a régi nótát fújják, az életidegen, szélsőségesen individualista dogmákat mantrázzák európai értékeknek kinevezve azokat. Olyan ezt hallgatni, mint amikor régen – az idősebbek még emlékeznek rá – fennakadt a bakelitlemez. Ötlet egy szál se, csak a betanult szöveg és a betanult reakciók.

A „modern kori népvándorlás” útvonalán fekvő országok arra törekszenek, hogy minél gyorsabban „átvonultassák” területükön a nem kívánt jövevényeket. A bevándorlók célországainak számító államok pedig arra készülnek – miután a munkaerőpiacukra kiválogatták az alkalmas személyeket –, hogy a dublini egyezmény alapján visszatoloncolják a bevándorlókat oda, ahol először lépték át az Európai Unió határát, és ahol – talán túl törvénytisztelő módon – először vették nyilvántartásba őket. A Balkánról jött bevándorlókat pedig – minden jel erre utal – két lábbal fogják kirúgni. Természetesen a „lefölözés” után, hiszen a multinacionális cégeknek és a „piszkos” munkát vállalni nem akaró, elkényelmesedett nyugatiaknak kell a munkaerő.

Egyfajta menekültexport zajlik most Európában. A Monty Python-csoport bizonyára feledhetetlen filmet készítene ebből az abszurd helyzetből.

A kommunizmus megdöntése után az Egyesült Államok – világmegváltói nagy pillanatában, és hát a neokonzervatív eszmék hatására – a fejébe vette, hogy exportálja a nyugati típusú demokráciát. (Ahelyett, hogy saját demokráciáját erősítette volna.) Két és fél évtized után már kezd beérni a „hatalmas mű” gyümölcse: mindenki láthatja, hogy a demokráciaexport tönkretette, élhetetlen közeggé züllesztette az iszlám világ nagy részét.

Európa a menekülteket exportálja az egyik országból a másikba, ahelyett, hogy cselekedne, és eközben puszta fennmaradását veszélyezteti.

Magyarország különösen nehéz helyzetben van. A balkáni menekültútvonal rajta keresztül vezet az unióba, és ma már több migránst kell átvonultatnia a határain, mint amennyit Olaszországnak. Emellett, mivel itt lépik át a schengeni határt, és itt regisztrálják őket először, a dublini egyezményre hivatkozva visszatoloncolhatják az országba a menekülteket. A magyar államnak ebből kifolyólag elemi érdeke, hogy minél kevesebb migráns lépje át az országhatárt.

Lehet azon vitatkozni, hogy az Orbán-kormánynak a menekültkérdés megoldására meghozott intézkedései – a kerítésépítés és törvényi szigorítások – mennyire lesznek hatékonyak, még arról is, hogy mennyire humánusak ezek a döntések, de önfeladó ostobaság azt állítani, amit egyes ellenzéki politikusok hangoztatnak, hogy hiábavaló és káros minden önálló cselekvés, a helyzet rendezését bízzuk csak az Európai Unióra.

Arra az Európai Unióra, amely képtelen megoldást találni a menekültáradat megfékezésére? Arra az „unióra”, amely Nógrádi György gondolatával élve egy konkrét, sürgető kérdésre huszonnyolcféle választ ad?