2024. március 29., péntek
KAJAK-KENU

Tizenhárom érem, tizenöt kvóta

Magyarország nyerte a legtöbb érmet a milánói világbajnokságon – Szerbia négy dobogós hellyel zárt, és hét hajó részvételét biztosította be a riói olimpián

Habár Magyarország az éremtáblázaton Fehéroroszország és Németország mögött három arany-, hat ezüst- és négy bronzéremmel „csak” a harmadik helyen végzett, a magyar kajak-kenu sport kedvelői nem lehetnek elégedetlenek, hiszen a magyar sportolók nyerték a legtöbb érmet a Milánóban vasárnap véget ért világbajnokságon, s emellett a maximálisan megszerezhető 18 riói kvótából 15-öt sikerült begyűjteniük.

Szerbia két ezüst- és két bronzéremmel zárta az olimpiai kvalifikációs vb-t, de ennél is fontosabb, hogy sikerült tíz versenyzői kvótát szerezni. A férfiaknál K–1 200 és 1000 méteren, K–2-ben szintén ugyanezen a két távon lesz szerbiai versenyző a jövő évi olimpián, a nőknél pedig K–1 200 m, valamint K–2 és K–4 500 méteren indulhat majd szerb egység Rióban.

Az első döntős napon a milánói, olimpiai kvalifikációs kajakkenu-világbajnokságon a magyar versenyzők két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet, a szerb csapat tagjai pedig egy ezüst- és két bronzérmet lapátoltak össze. A szombati döntők során meggyőző fölénnyel első lett a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó 500 méteren, mögöttük másodikként ért célba a szerbiai Milica Starović, Ružičić-Benedek Dalma alkotta kettes.

Igen nagy volt a feszültség az elmúlt napokban, hiszen a sok résztvevő miatt senki nem jutott egyből a döntőbe, hanem minden egységnek indulnia kellett az elődöntőben. Örülök, hogy pszichikailag fel tudtuk dolgozni, az erőnléttel nincs gond, és sikerült érmet szereznünk. Ebben a versenyszámban nagyon erős a mezőny, a futamok során szinte nem is lehet figyelni, ki a fő vetélytársunk, mert mindenki nagyon felkészült” – mondta Starović.

Tótka Sándor és Molnár Péter ritkán látható bravúrt hajtott végre, egy óra leforgása alatt ugyanis kétszer is megnyerte a férfikajak-kettesek 200 méteres döntőjét. Az első rajt rossz volt, két egység is beragadt, de a többiek nem hallották, hogy visszalőtték volna őket, így teljes erőbedobással végigküzdötték a távot. Az első, „rossz” versenyt megnyerték a magyarok, de nem örülhettek, majd a versenybíróság úgy döntött, hogy újra lebonyolítják a döntőt. Hiába óvtak a magyarok, szűk egy óra múlva ismét ott sorakoztak a rajtvonalnál a résztvevők, s újra elrajtolt a mezőny. A megismételt futamban aztán a magyar duó talán még jobban is lapátolt, mint korábban, és ismét elsőként haladt át a célvonalon, míg a szerbiai Nebojša Grujić, Marko Novaković alkotta kettes harmadik lett.

Nem hallottuk, hogy visszalőtték volna a versenyt, csak a beérkezés után tudtuk meg, hogy ismétlés lesz. Természetesen nem örültünk, de a köztes időben sikerült regenerálódnunk, s végül még nagyobb különbséggel is nyertünk, mint az első versenyben. Mentálisan dőlt el minden, apró, pici dolgok döntöttek” – mondta Molnár.

Mindent beleadtunk az első verseny során, s amikor beértünk a célba, akkor közölték a bírók a döntést, hogy a futamot megismétlik. Fizikailag és pszichikailag is egy döntőre készülünk, a megismételt fináléra nem számítottunk. Mivel az első verseny során is dobogósak voltunk, s ezt sikerült 40 perccel később megismételni, óriási sikerről beszélhetünk, és ez azt bizonyítja, hogy a jövőben nagy dolgokra is képesek lehetünk” – nyilatkozta Grujić.

Kárász Anna másodikként ért célba K–1 500 méteren, a két bronzérem pedig két, az olimpia műsorán nem szereplő számban jutott a magyaroknak: Takács Kincső és Lakatos Zsanett az 500 méteres kenu párosoknál, Sarudi Alíz és Bodonyi Dóra pedig az 1000 méteres kajak párosoknál végzett a harmadik helyen. Szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel a szerb Marko Tomićević, Milenko Zorić alkotta kajak kettes, amely az olimpiai számnak számító 1000 méteren remek versenyzéssel a németek és az ausztrálok mögött ért célba.

Hetedik helyen zárt Peking olimpiai bajnoka, Vajda Attila C–1 1000 méteren, ezzel az eredménnyel kvótaszerző helyen. A szegedi versenyző a táv első részében még versenyben volt, a második 500 méter azonban már nem róla, hanem a német Brendelről és a cseh Fuksa külön csatájáról szólt.

Nem vagyok csalódott, mert négy nappal a világbajnokság előtt még kényszerpihenőn voltam túledzettség miatt. Abból kellett felállnom, és úgy érzem, maximálisan összeszedtem magam. Kellemetlen volt a jobbos szél és a táv második felében a hullámzás. Tényleg mindent kiadtam magamból, a célvonalra úgy érkeztem, hogy alig kaptam levegőt” – árulta el Vajda.

Vasárnap a magyar versenyzők egy arany-, öt ezüst- és két bronzérmet, a szerbiai kajakosok pedig egy ezüstéremmel zárták a napot. Az egyetlen vasárnapi aranyérem Medveczky Erika nevéhez fűződött K–1 1000 méteren, mögötte a korábban magyar, most pedig szerb színekben versenyző Bedőcs Krisztina ért célba.

A duisburgi világkupán harmadik voltam, s ez a második hely a bizonyítéka annak, hogy az elmúlt két hónapban sikerült a formámon javítani. Ötszáz méteren nem sikerült kvótát szereznem, de bízok abban, hogy az előttem végzettek közül valakik egy másik egység tagjaként kvótához jutnak, akkor talán a rövidebb távon összejöhet a kvóta, s mivel van arra esély, hogy az európaiak még két kvótát kapjanak, jövőre erre a távra összpontosítok majd” – nyilatkozta Bedőcs.

A 2009 óta veretlen 500 méteres női kajak négyes – Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina és Kárász Anna –, valamint a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású 1000 méteres férfi kajak négyes ezüstérmet szerzett, csakúgy mint a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros ugyancsak egy kilométeren, továbbá a kenus Takács Kincső és a Homonnai Luca, Nataša Dusev-Janić kajakos duó 200 méteren. Az 1000 méteres férfi kenunégyes – Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál és Varga Dávid – és a Hérics Dávid, Somorácz Tamás 500 méteres kajakos duó egyformán harmadik lett a döntőben.

Jól mentek a fehéroroszok, mi pedig billegtünk, nem voltunk együtt, ezért sem tudtunk megindulni a táv második felében. Most egy kicsit csalódottak vagyunk, hiszen mind a négyen nyerni jöttünk. Szerintem vissza kell nézni a versenyt, ki kell elemezni, hogy mi történt, az érzelmeket félretéve át kell gondolni, hogy hol hibáztunk” – elemezte a történteket Fazekas-Zur.

A magam részéről elégedett vagyok. Maximális pályát mentünk, és megvan a négy olimpiai kvóta is. Az első helyezettől nem kaptunk ki nagyon, sőt, a mezőnyt szerintem nagyon megvertük, úgy néz ki, hogy összeállt a megfelelő taktika” – mondta Kammerer, a férfi négyes háromszoros olimpiai bajnok vezérevezőse.

Habár Marko Dragosavljević meglepetésre nem jutott be az A-döntőbe K–1 200 méteren, azzal, hogy megnyerte a B-finálét, riói kvótát szerzett, mivel az előtte levők közül többnek is volt már kvótája, s hasonlóan járt Dejan Pajić is, aki 1000 méteren kilencedik lett, de ez a helyezés is elég volt az olimpiai részvétel kiharcolásához. A szerbiai női kajak négyes – Nikolina és Olivera Moldovan, Ružičić-Benedek Dalma, Milica Starović – hatodik lett, s ez is olimpiai kvótát ért.

A kvalifikáció hajót és nemzetet illet, nem pedig versenyzőt, vagyis elképzelhető, hogy nem az indul el egy adott olimpiai versenyben, aki a kvótát kiharcolta, hanem majd az, aki megnyeri az országos válogatót.

Éremtáblázat

Ország

Arany

Ezüst

Bronz

Összesen

1. Fehéroroszország

5

2

3

10

2. Németország

4

2

4

10

3. Magyarország

3

6

4

13

4. Oroszország

2

2

1

5

5. Ausztrália

2

1

0

3

6. Dánia

2

0

0

2

7. Új-Zéland

2

0

0

2

8. Csehország

1

2

1

4

9. Brazília

1

0

1

2

Kanada

1

0

1

2

11. Bulgária

1

0

0

1

Románia

1

0

0

1

Szlovákia

1

0

0

1

14. Lengyelország

0

2

2

4

Szerbia

0

2

2

4

16. Spanyolország

0

2

1

3

17. Kína

0

1

1

2

Moldova

0

1

1

2

Ukrajna

0

1

1

2

20. Franciaország

0

1

0

1

Nagy-Britannia

0

1

0

1

22. USA

0

0

1

1

Portugália

0

0

1

1

Svédország

0

0

1

1

Eredmények

Férfiak, K–1 1000 m*: 1. René Holten Poulsen (Dánia) 3:25,815 perc, 2. Josef Dostal (Csehország) 3:26,298, 3. Fernando Pimenta (Portugália) 3:26,535, ...9. Dejan Pajić (Szerbia) 3:33,682.

K–1 500 m: 1. René Holten Poulsen 1:39,407, 2. Tom Liebscher (Németország) 1:39,893, 3. Roman Anoskin (Oroszország) 1:40,770, ...7. Hufnágel Tibor (Magyarország) 1:42,636.

K–1 200 m*: 1. Mark de Jong (Kanada) 34,802 mp, 2. Maxime Beaumont (Franciaország) 34,993, 3. Petter Menning (Svédország) 35,002, ...10. Marko Dragosavljević (Szerbia), 11. Dudás Miklós (Magyarország).

K–2 1000 m*: 1. Max Rendschmidt, Marcus Gross (Németország) 3:10,175 p, 2. Kenny Wallace, Lachlan Tame (Ausztrália) 3:11,132. 3. Marko Tomićević, Milenko Zorić (Szerbia) 3:11,502.

K–2 500 m: 1. Kenny Wallace, Lachlan Tame (Ausztrália) 1:29,216, 2. Marcus Walz, Diego Cosgaya (Spanyolország) 1:30,004, 3. Hérics Dávid, Somorácz Tamás (Magyarország) 1:30,524.

K–2 200 m*: 1. Tótka Sándor, Molnár Péter (Magyarország) 30,935 mp, 2. Jurij Posztrigaj, Alekszandr Gyacsenko (Oroszország) 30,966, 3. Nebojša Grujić, Marko Novaković (Szerbia) 31,046.

K–4 1000 m*: 1. Szlovákia (Mysak, Vlček, Tarr, Linka) 2:56,102, 2. Magyarország (Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman) 2:56,902, 3. Csehország (Havel, Trefil, Dostal, Sterba) 2:58,139.

C–1 1000 m*: 1. Sebastian Brendel (Németország) 3:48,956 p, 2. Martin Fuksa (Csehország) 3:48,973, 3. Szergej Tarnovszki (Moldova) 3:51,583, ...7. Vajda Attila (Magyarország) 3.56,880.

C–1 500 m: 1. Martin Fuksa (Csehország) 1:51,004, 2. Oleg Tarnovschi (Moldávia) 1:51,670, 3. Makszim Piatru (Fehéroroszország) 1:53,130, ...7. Korisánszky Dávid (Magyarország) 1:55,553, ...9. Strahinja Mladežić (Szerbia) 1:57,221.

C–1 200 m*: 1. Artyom Kozir (Fehéroroszország) 38,605 mp, 2. Li Csiang (Kína) 38,815, 3. Queiroz dos Santos I. (Brazília) 38,915, ...7. Hajdu Jonatán (Magyarország) 39,675.

C–2 1000 m: 1. Erlon De Souza Silva, Queiroz Dos Santos (Brazília) 3:38,508, 2. Vasbányai Henrik, Mike Róbert (Magyarország) 3:38,836, 3. Piotr Kuleta, Marcin Grzybowski (Lengyelország) 3:39,305.

C–2 500 m: 1. Pavel Petrov, Mihail Pavlov (Oroszország) 1:42,035 p, 2. Wiktor Glazunow, Wincent Slominski (Lengyelország) 1:42.575, 3. Dmitrij Jancsuk, Tarasz Miscsuk (Ukrajna) 1:42,759, 4. Sarudi Pál, Forgó Christopher 1:43.759.

C–2 200 m: Alekszej Korovaskov, Ivan Stil (Oroszország) 36,347 mp, 2. Hleb Saladuha, Gyenyisz Mahlaj (Fehéroroszország) 37,516, 3. Robert Nuck, Stefan Holtz (Németország) 37,750, 4. Lantos Ádám, Nagy Péter (Magyarország) 38,136.

C–4 1000 m*: 1. Románia (Carp, Condrat, Chirila, Strat) 3:23,202, 2. Ukrajna (Kovalenko, Kamerilov, Vergelsz, Semetylo) 3:23,882, 3. Magyarország (Sarudi, Kiss, Varga, Vass) 3:24,442.

C–1 5000 m: 1. Sebastian Brendel 23:03,32 p, 2. Manuel Antonio Campos (Spanyolország) 23:04,30, 3. Mateusz Kaminski (Lengyelország) 23:05,54, ...11. Vajda Attila 23:57,30.

K–1 5000 m: 1. Kenny Wallace (Ausztrália) 19:54,46, 2. Max Hoff (Németország) 19:57,57, 3. Aleh Jurenia (Fehéroroszország) 20:11,91.

Nők, K–1 1000 m: 1. Medveczky Erika (Magyarország) 4:04,037 p, 2. Bödőcs Krisztina (Szerbia) 4:06,397, 3. Margaret Hogan (USA) 4:07,414.

K–1 500 m*: 1. Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:49,398 p, 2. Kárász Anna 1:51, 125, 3. Ju Csou (Kína) 1:51.478, ...13. Bedőcs Krisztina (Szerbia).

K–1 200 m*: 1. Lisa Carrington 40,060 mp, 2. Marta Walcyzkiewicy (Lengyelország) 40,700, 3. Teresa Portela (Spanyolország) 41,248, ...9. Vad Ninetta (Magyarország) 42,528, 10. Nikolina Moldovan (Szerbia).

K–2 1000 m: 1. Sabrina Hering, Steffi Kriegerstein (Németország) 3:37,646 p, 2. Szofija Jurcsanka, Alekszandra Grisina (Fehéroroszország) 3:38,699, 3. Sarudi Alíz, Bodonyi Dóra 3:41,089.

K–2 500 m*: 1. Szabó Gabriella, Kozák Danuta (Magyarország) 1:39,865 p, 2. Milica Starović, Benedek-Ružičić Dalma (Szerbia) 1:41,075, 3. Franziska Weber, Tina Dietze (Németország) 1:41,335.

K–2 200 m: 1. Margarita Makneva, Marina Litvincsuk (Fehéroroszország) 38,447 mp, 2. Homonnai Luca, Dusev-Janić Nataša (Magyarország) 38,659, 3. Sabrina Hering, Steffi Kriegerstein (Németország) 39,488.

K–4 500 m*: 1. Fehéroroszország (Makneva, Liapeska, Kudzenka, Litvinicsuk) 1:33,953 p, 2. Magyarország (Szabó, Kozák, Fazekas-Zur, Kárász) 1:34,267, 3. Németország (Weber, Wassmuth, Hantl, Dietze) 1:34,890, ...6. Szerbia (N. Moldovan, Starović, Ružičić-Benedek, O. Moldovan) 1:36,027.

C–1 200 m: Sztanilija Sztamenova (Bulgária) 48,717 mp, 2. Takács Kincső 48,817, 3. Kamila Bobr (Fehéroroszország) 49,225.

C–2 500 m: 1. Darina Kasztjusenka, Kamila Bobr (Fehéroroszország) 2:00,675 p, 2. Marija Kazakova, Oleszja Romasenko (Oroszország) 2:01,798, 3. Takács Kincső, Lakatos Zsanett (Magyarország) 2:02,788.

K–1 5000 m: 1. Marina Litvincsuk 22:36,06, 2. Lani Belcher (Nagy-Britannia) 22:40,02, 3. Emilie Fournel (Kanada) 22:43,59, 4. Medveczky Erika 33:45,27, ...8. Bedőcs Krisztina 23:02,97.

A *-gal jelölt versenyszámok szerepelnek az olimpián.