2024. április 20., szombat
SZENT ISTVÁN NAPJÁN

Ismét együtt ünnepelt a magyarság Zomborban

Másodízben rendezett közös ünnepet Szent István napján a régió magyarságának a Dunatáj Régiófejlesztési Civil Szervezet. A tavalyi rendezvény sikerén fölbuzdulva, amikor a Zombor főutcáján fölvonuló, népviseletbe öltözött, táncoló fiatalokat és az őket kísérő zenekarokat nemcsak a magyarok, hanem a város más ajkú lakosai is kitörő tapssal köszöntötték, idén is mintegy háromszázan vettek részt a menettáncban.

Táncolt a főutca (Fotó: Fekete J. József)

Táncolt a főutca (Fotó: Fekete J. József)

A rendezvény ez alkalommal is szentmisével kezdődött a zombori Szent István-templomban, ahol államalapító királyunk letéteményére ft. Drobina Gábor emlékeztetett paptársaival egyetemben, majd a templom előtti téren megszentelte az új kenyeret, amit ez alkalommal bezdáni asszonyok sütöttek. A kupuszinai Stulz pékség pedig a hívek közt szétosztandó kenyeret adományozott a szervezőknek, amit megszentelése után földarabolva tányéron kínáltak a népviseletbe öltözött lányok és menyecskék.

A sétálóutcát teljes hosszában betöltő menettáncnak az eső fenyegetése ellenére nagyon sok nézője volt, viszont éppen az időjárás kiszámíthatatlansága miatt elmaradt a tervezett kirakodóvásár. A táncosok, muzsikusok, kísérőik és az érdeklődők a Szentháromság térre vonultak, ahol a városháza erkélyéről Péter István, a Dunatáj szervezet elnöke magyarul és szerbül köszöntötte az egybegyűlteket, majd a doroszlói Brindza Beatrix népdalénekesnő, a program díszvendége alkalmi énekeket adott elő. A rendezvény, amit számos hazai és magyarországi közéleti személyiség megtisztelt jelenlétével, össztánccal zárult, amelybe az érdeklődők is bekapcsolódtak.