2024. április 20., szombat

Kis emberek nagy előadása

A csantavéri piactéren ma, szombaton este fél kilenckor adja elő az István, a király című rockoperát a Remény Kis Emberei egyesület megközelítőleg kétszáz gyermek részvételével
Az István, a király próbája a csantavéri templomban

Az István, a király próbája a csantavéri templomban

A Kárpát-medence különböző részeiről származó, túlnyomórészt nehéz sorsú, nagycsaládból származó gyermekek adják elő az István, a király rockoperát. Az előadást tavaly Budapesten mutatták be, ezúttal pedig Csantavéren játsszák. A csantavéri templom és környéke egész héten örömteli gyermekzsivajtól és magyar rockzenétől hangos. Utcai Róbert csantavéri plébános a közelgő nagy eseményről számolt be:

– Nagyon örülünk, hogy Vajdaságban is bemutatásra kerül az István, a király. Kiváltképp, hogy Csantavér adhat otthont a rockoperának. Az előadásban főleg nehéz sorsú gyermekek szerepelnek. Rájuk szeretnénk figyelni, azokra, akik a lét peremén vannak, akikkel nem foglalkoznak, sokan tudomást sem vesznek róluk, akiket lenéznek, másoknak gondolnak. Ezzel az előadással szeretnénk a fellépő gyerekekben megerősíteni, hogy ők is ugyanolyan értéket képeznek, mint bárki más. Hatalmas élmény számukra, hogy nagyszámú nézőközönség előtt színpadra állhatnak. Nem könnyű vállalkozás ez. A gyerekek különböző közegből érkeztek, mindenki mást hozott magával, de így szép az egész, így kerek a világ. Hónapok óta szervezzük az előadás létrejöttét. A csantavériek nyitott szívvel fogadják a gyerekeket és az előadást, de ez más településekről is elmondható. Minden támogatónak nagyon hálásak vagyunk. A lényeg, hogy a támogatás, mosollyal és őszintén jöjjön – hallottuk Utcai Róberttől.

Szűcs Balázst, a Remény Kis Emberei egyesület vezetőjét, az előadás létrejöttéről kérdeztük:

– Néhány évvel ezelőtt elkezdtünk hátrányos sorsú gyerekkel foglalkozni. Azokon a Kárpát-medence területén élő gyerekeken szeretnénk segíteni, akik gyermekotthonban vagy mély szegénységben nevelkednek. Táborokat rendezünk, amelyek során nekik is szép élményekben lehet részük. Nemcsak a szabadidő kellemes eltöltése fontos számukra, hanem a lehetőség is, hogy kibontakozzanak, megmutathassák a képességeiket. Először két fesztivált hoztunk létre, de mindenképpen szerettük volna azt is megmutatni, hogy ezek a gyerekek mennyit fejlődhetnek egy megfelelő közegben. Felmerült az előadás készítésének ötlete. Az István, a királyra azért esett a választást, mert az összmagyarságot jelképezi, a fellépő gyerekek között ugyanis akadnak kárpátaljaiak, vajdaságiak, székelyek, csángók és magyarországiak. Az előadásban megközelítőleg kétszáz gyermek vesz részt, a húsz főszereplő mellett, ők alkotják a százhatvan tagú tánckart, a ministránsokat és katonákat is. Tavaly kéthetes tábor köré szervezve adtuk elő a rockoperát Budapesten, a Petőfi Csarnokban. A reakciók pozitívak voltak, sok dicséretet kaptunk. Külön öröm, hogy Sebestyén Márta – aki ugyebár játszott az István, a királyban – is megdicsérte a gyerekeket. A közönség együtt élt az előadással, ez bátorítóan hatott a szereplőkre. A gyerekek nagy lépést tettek meg önmagukhoz képest. Fellépésükkel saját belső világukat gazdagítják, általa megerősödhet a magyarságban való hitük. Közben jó hatással lehetnek a környezetükre is. A csantavériek sokat segítenek, hogy létrejöjjön az előadás, ezáltal a közösség összetartása is erősödik. Jövőre Csíkszeredára megyünk, ha pedig rendeződik a helyzet, Kárpátalján is fellépnénk. Reméljük, erre is sor kerül – fejtette ki Szűcs Balázs.

A fellépő gyerekek nem ismeretlenek Cságoly Kristóf, az előadás rendezője számára:

– Amatőr szinten vagyok rendezője az előadásnak. A részt vevő magyarországi gyerekeknek jelentős részének hittant és történelmet tanítok. Nagyon érdekes, hogy ezúttal másmilyen helyzetben találkozhatunk. A többiek sem teljesen ismeretlenek számomra, őket táborokból ismerem. Velük együtt én is amatőr vagyok, ezért az előadás-készítést közös alkotói folyamatnak élem meg. Komoly kihívás elé kerültem, ez a feladat nehéz, de felemelő is. A legnagyobb pluszt az előadásnak a részt vevő gyerekek adják meg. Nagyszámú közönség előtt léphetnek fel, ami számukra nem igazán adatik meg. Olyan közösségi élményben lehet részük, amilyent máskor nem tapasztalhatnak meg – hallottuk a rendezőtől.

Az előadás címszerepében a tizenhét éves Szilágyi Zsoltot láthatjuk, aki Piliscsabáról érkezett:

– Nagy élmény számomra színpadon lenni. Nem állom meg, hogy olykor titokban ne mosolyogjak, de csak amikor háttal állok a közönségnek. A színészet ad egyfajta tartást és magabiztosságot. Nem szeretnék azonban hivatásos színész lenni a jövőben, de vonz a színjátszás gondolta. Az előadásunk lényegét viszont mindenképpen a részt vevő gyerekek adják meg. Őket kell figyelni, egyszerűen varázslatos az, amit megvalósítanak – mondta Szilágyi Zsolt.

A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács által idén tavasszal Kistehetség díjjal kitüntetett csantavéri Kecsenovics Kitti, a tánckar tagjaként vesz részt az előadásban:

– Hálás vagyok mindazoknak, akik lehetővé tették az előadás létrejöttét. Nagy öröm számomra, hogy részt vehetek benne, habár eleinte nem akartam. A tavalyi nyaram nagyon zsúfolt volt, táborokban voltam, attól féltem, ha ebbe is belevágok, nem készülhetek fel kellőképp az iskolára, ami nagyon fontos számomra. Nyolcadikat kezdem az idén, jövőre választanom kell. A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumba szeretnék iratkozni, mert óvodáskorom óta tanulom az angol nyelvet. Nemrég kishúgom született, ez pedig nagy hatást tett rám. A szülésznői hivatás is vonz, nagyon szép lehet kisbabákat életre segíteni – mesélte Kitti.

Az előadásban láthatjuk még többek között Kovács Rolandot Solymárról, Részeg Nimródot Csíkszentmártonról, Süketes Barna szintén Romániából, Savić Alexandrát Királyhalomról és Dimović Sašát Hajdújárásról. Ők is elmondták, hogy nagy öröm számukra ez a produkció, néha kicsit fárasztók a próbák, de marad idejük sokat barátkozni is. Budapesten óriási tapsot kaptak, most pedig izgulva várják a csantavéri fellépést.

Nyitókép: Az István, a király próbája a csantavéri templomban