2024. március 28., csütörtök

Jubileumi kiállítás

A topolyai Kodály Zoltán MMK keretein belül huszadik éve létező, Németh Anna kerámiaművész által vezetett Szivárvány képző- és iparművészeti szakkörnek jubileumi tárlata nyílt a Művelődési Ház kiállítótermében, mely augusztus 22-éig látogatható. A kiállítás anyagával mindennap 9-től 12 óráig ismerkedhetnek az érdeklődők, illetve igény szerint, a 024/713-515-ös telefonszámon történő előzetes egyeztetést követően délutánonként is megtekinthető. A tárlaton a szakkörösöknek a 2014-2015-ös évadban született alkotásai szerepelnek, köztük az évfolyam két kiemelt tehetségének, Nagy Daniellának és Tóth Zoénak egy-egy külön pannón látható munkáival. A helyszínen látható egy gazdag, 430 művet tartalmazó fotótárlat is, mely az elmúlt húsz évben a pedagógus alkotóművész, Németh Anna által vezetett kerámiatáborok, szakköri foglalkozások pillanatait és olyan különböző események legemlékezetesebb történéseit idézi fel, amelyeken a szakkör tagjai jelen voltak. A kiállítás részét képezi a Bacsa Melinda, Dunja Kaćanski, Móricz Ildikó, Szenti Lilla, Szűcs Budai Zita, Rakić Tanja alkotásaiból álló együttes is, olyan fiatal alkotók munkáit bemutatva, akik egykor a szakkör tagjai voltak, és életüket ma is a képző- és iparművészeti tevékenység tölti ki.