2024. március 28., csütörtök

Értelmetlen volt Vučić kezdeményezése

A volt Jugoszlávia területén folyt háborúk áldozataival kapcsolatos viszonyról beszélgetett a Szabad Európa Rádió legutóbbi Híd (Most) című műsorában Omer Karabeg műsorvezető, Nataša Kandić, a REKOM háborús bűnök és emberi jogi sérelmek feltárásával foglalkozó regionális kezdeményezés koordinátora és Dino Mustafić színházi rendező. A beszélgetésben felmerült Aleksandar Vučić szerb kormányfő azon kezdeményezése, hogy a Nyugat-Balkánon közös emléknapot tartsanak az egykori Jugoszlávia területén zajló összetűzések áldozatai emlékére. A műsorvezető a beszélgetés kezdetén megjegyezte, hogy olyan benyomása van, mintha a régió újból a kilencvenes években lenne, vagyis mindenki csak a saját áldozataira emlékszik, a másik ország háborús bűneiről beszél folyton, miközben a sajátját mélyen elhallgatja. Nataša Kandić a műsorvezető észrevételére válaszolva kifejtette, hogy a régióban régóta nem volt olyan rossz a nemzetek közötti viszony, mint most, 2015-ben. Dino Mustafić szerint a régióban a politikai élet a mások számlájára tett alattomos és veszélyes megjegyzésekre korlátozódott. – A legrosszabb az, hogy ezek a legmagasabb állami tisztségviselőktől érkeznek. A miniszterek és a kormányfők ezzel a retorikával a megemlékezéseket nacionalista zarándoklatokká teszik. Ha pedig valamit nem oldunk meg, ha a tényeket a szőnyeg alá söpörjük, ha a bűntetteket megpróbáljuk jelentéktelenné tenni, akkor természetes, hogy a szélsőségesek is felébrednek. A legijesztőbb, hogy rengeteg szélsőséges nézetet valló fiatal a kilencvenes évek háborúja után született – mondta Mustafić.

A REKOM koordinátora szerint a Vihar hadművelet megemlékezései nagyon pontosan lemodellezték, hogy milyen viszonyban van Szerbia és Horvátország, valamint, hogy a két ország mit gondol egymásról. – A megemlékezésekkel a másikat támadták. Ahelyett, hogy az áldozatokról szóltak volna, az idén mindenki a győzelmet ünnepelte. Nemcsak Kninben, hanem Zágrábban is ünnepeltek, sőt katonai felvonulást is szerveztek, amivel azt akarták bebizonyítani, hogy Horvátország olyan katonai erő, amely annak idején sikeresen visszafoglalta az elfoglalt területeket. A szerb fél pedig a lehető legrosszabb helyszínt választotta ki az idei megemlékezésre, mivel Sremska Račában húsz évvel ezelőtt nagyon csúnyán viselkedett a horvátországi menekültekkel szemben. A menekülteket Szlavóniába, Vajdaságba és Koszovóba irányították, a férfiakat pedig besorozták, és háborúba küldték. Ahelyett, hogy Szerbia bocsánatot kért volna viselkedésért, azzal állt elő, hogy mennyit segített ezeknek a menekülteknek – vélekedett Kandić.

A színházi rendező ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az áldozatokkal kapcsolatban senki sem tanúsít tiszteletet, és ez igen szomorú, holott minden áldozatot össze kellene írni, bármilyen nemzetiségű is legyen, és egyenként fel kellene tárni, miként is vesztette el életét. – Ehelyett a politikusok ezeket a megemlékezéseket politikai pontszerzésekre használják fel – szögezte le Mustafić.

Nataša Kandić szerint jobb lett volna ha Aleksandar Vučić szerb kormányfő nem veti fel a közös megemlékezésről szóló elképzelését. – A közös megemlékezésre érkezett reakciók alapján a szomszédos országok úgy értelmezték a kezdeményezést, hogy Szerbia megpróbálja a kilencvenes évek történéseinek felelősségét kiegyenlíteni a többiek felelősségével – magyarázta a REKOM koordinátora.

Mustafić szerint a kezdeményezésre a többi között azért sem érkezett pozitív visszajelzés, mert az olyan emberek, mint Vučić, aki múltja ellenére ma béketeremtőként próbál viselkedni, hiteltelenek. Végezetül megjegyezte, két évtizeddel a népirtások után a háborús bűntettek támogatói ma is aktívak, sőt, befolyásos politikusok.