2024. április 19., péntek

Koncertek, fürdőzés, color fesztivál…

Adán megkezdődött a Green Future modern elektronikus zenei fesztivál

A Green Future civil szervezet szervezésében kedd délelőtt nyílt meg másod ízben Adán, a strandfürdőben a Green Future modern elektronikus zenei fesztivál, amelyen az elkövetkező napokban a műfaj neves hazai, magyarországi és szlovéniai képviselői lépnek színpadra. Az ötnapos rendezvényen esténként 19 órától koncertek sorozata, color fesztivál, AS FM-party várja a vendégeket, illetve napközben fürdőzés, délutánonként 14 órától pedig különféle csapatjátékok és kreatív foglalkozások. A vendégek zömét 16 és 25 év közötti fiatalok alkotják, akik főként Vajdaságból érkezetek a fesztiválra. Tajti Attila fesztiváligazgató elmondta, hogy a fesztivállal viszonylag alacsony jegyáron színvonalas szórakozási lehetőséget kívánnak biztosítani a vajdasági fiataloknak, akik erőszakmentesen, jó hangulatban és gondtalanul táborozhatnak vasárnapig Adán. Ezenkívül szeretnék felhívni a fiatalok figyelmét a környezetvédelem fontosságára és a környezettudatos életvitelre.

– A rendezvény szinte összes díszletét újrahasznosított hulladékból készítettük el. Ezzel arra szeretnénk felhívni a fiatalok figyelmét, hogy a hulladék nem feltétlenül szemét. A hulladékból egy kis kreativitással nagyon gyönyörű díszeket lehet készíteni. Ez megtekinthető a fesztivál színhelyén, ahol műanyag palackokból készítettünk virágokat és fényfüzéreket LED-világítással, ami szintén kevés energiát fogyaszt. A műhelymunkákon a fiatalok is készíthetnek díszletet a rendezvényre – magyarázta Tajti Attila, aki a fesztiválról elmondta: –Ez alapvetően egy modern elektronikus fesztivál, de elég sokszínű, mert a nagyszínpadon bár az elektronikus zene az uralkodó, de három zenekar is fellép az idén, mégpedig a Cloud9+, a Wellhello és a Halott Pénz. A kisszínpadon viszont lesz Balkán-est és elektrodance music. A fesztiválra külföldről érkezik a Beltek, amely csütörtökön mutatkozik be. A pénteki napon fellép a Halott Pénz és a Wellhello, ők az idei nyáron csak nálunk adnak élő koncertet. Lesz AS FM-party, továbbá koncertezik a The Beatshaker, a Drop The Chesse, Edo Denova és Katapult DJ. A Green Future szervezi a Serbia Color Festivalt, amely először júniusban került megrendezésre Adán, ahol 3000 ember vett részt rajta. A fesztivál csütörtöki napján szintén lesz color fesztivál, amelyre 3000-nél több résztvevőt várunk. Az egész rendezvényre körülbelül 20 000 vendégeket várunk egész Vajdaságból – nyilatkozta a fesztiváligazgató.

A Green Future fesztiválra a helyszínen a bérlet 2500 dinárba kerül, a napijegyek pedig 500 dinárba. A bérlet tartalmazza a medence és a kemping használati díját is. A fesztivál helyszínén a fiatalok fürdőzhetnek, de a szervezők az idén külön nappali programokat is szerveznek a számukra, hogy még többet szórakozhassanak. Micsiz Enikő, a fesztivál egyik szervezője elmondta, hogy a programok között található egyéni és csapatjellegű is.

– A fesztiválon mindennap van kreatív foglalkozás, amelyen a fiatalok különböző fesztiválkellékeket készíthetnek maguknak, akár ruhadarabokat, akár kiegészítőket, akár fesztiválos táblákat, amelyekkel esténként tudnak szórakozni. A játékok között van röplabda és kispályás foci, amely inkább a fiúknak szól. Természetesen, a lányokra is gondoltunk, hiszen lesz vízi aerobik és zumba, ez mostanság nagyon felkapott. Továbbá lesz beerpong és medencebirkózás. A kreatív sátorban, a csajos sarokban lesz két hölgy, aki sminkeli majd a lányokat, illetve fesztiválfrizurákat készít a számukra. A lányok kreatív kiegészítőket is készíthetnek, köztük nyakláncot és más díszeket – közölte Micsiz Enikő.