2024. március 28., csütörtök

A nyelvhasználat tartományi támogatása

Az Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság az idén 9,5 millió dinárral támogatta a tartomány területén működő szervekben és szervezetekben dolgozók kisebbségi nyelvhasználati képzését, az elektronikus ügyintézés fejlesztését, többnyelvű táblák kidolgozását és kihelyezését, illetve többnyelvű űrlapok és közérdekű kiadványok nyomtatását.

Amióta létezik ez a pályázati lehetőség, legtöbb projektumot Szabadka nyújtott be, összesen ötvenet, Zombor pedig tizenhatot, amivel második a kérelmezők sorában.

Idén a bezdáni helyi közösség eredményesen pályázott többnyelvű, intézményeket jelölő és egyéb közérdekű tartalmú táblák elkészítésére és kihelyezésére. A bezdáni Testvériség-Egység Általános Iskola a többnyelvű közösségben folyó elektronikus ügyintézés fejlesztésére nyert tartományi támogatást, a zombori Zelenilo kommunális közvállalat pedig a városban hivatalos használatban lévő nyelveken kiírt cégtáblákra kapott eszközöket.

A tartomány Béregen (Bački Breg) többnyelvű helységnév- és utcanévtáblák kihelyezését finanszírozza.

A Zombor városra és környékére vonatkozó támogatási szerződéseket Nyilas Mihály tartományi titkárral Szakács Csaba, a zombori városi tanács nemzeti közösségek jogérvényesítésével megbízott tagja írta alá.

– Zomborban sajnos se a közintézmények, se a közvállatok, se a közigazgatás nincs kellően fölkészülve a városban hivatalosnak számító kisebbségi nyelvek használatára az ügyfelekkel történő kommunikációban. Eltökélt szándékunk, hogy ezen lehetőségeinkhez mérten módosítsunk. Természetesen nem gondolkodhatunk hatalmas lépésekben, viszont nagyon fontos, hogy a tartomány költségvetési támogatása elősegíti az apró előremozdulásokat – nyilatkozta lapunknak Szakács Csaba.