Az év felén már jócskán túl vagyunk, de bizonyos számadatok, statisztikák és ezekkel együtt a részletes elemzések is csak most jelennek meg. Most lehet még csak ezek tükrében az eltelt időszakot értékelni, ebből pedig egyben következtetni arra is, hogy mi várhat ránk az év második felében.
A Goldman Sachs vezető közgazdászai júliusban tették közzé féléves értékelésüket. Ebben megállapítják, hogy az első negyedév amerikai adatai kiábrándítóak voltak, a második negyedév statisztikái viszont akár egy kis optimizmusra is okot adhatnak. A hosszú távú trendet előrevetítve az USA gazdasági növekedése az idén 2 százalékos lehet, de a merészebb elemzők szerint eléri a 3 százalék is. A derűlátást még mindig elsősorban a tartósnak tűnő alacsony olajárak táplálják, ami serkenti az amerikai fogyasztást. Amerikai elemzők számításai szerint pusztán az olcsó olaj mintegy 0,80–1 százalékban „ludas” a gazdasági növekedésben. Az USA-nak már hagyományos technológiai és gazdasági fölénye továbbra is meghatározó jelenség a világban.
EURÓPA JÖVŐJE?
A migránsok áradatával továbbra is küszködő Európa ugyanakkor feltehetően mintegy 1,5 százalékos növekedést jegyez az év végéig. A trendet előrevetítve viszont az ókontinensen a bővülés jövőre már akár 2 százalékos is lehet. Az elemzők ezt többek között arra alapozzák, hogy a világ más részein növekvő kereslet tapasztalható az európai termékek iránt, valamint – nem utolsósorban – hogy az euró tavaly június óta 25 százalékot gyengült a dollárral szemben. Ezzel az európai export jóval versenyképesebb lett a világ egyéb részei felé, ugyanakkor az import drágábbá vált. Mindkét hatás az európai termékek iránti keresletet erősíti a világban. Az alacsony olajár 0,5–1 százalékkal dobhatja meg az európai növekedést. A Görögország által okozott feszültség azonban továbbra is jelentős kockázati tényezőként szerepel az Európa kilátásaival foglalkozó elemzések mindegyikében. Az utóbbi időben a „görög dráma” időnként már katasztrófát sejtető felvonásához érkezik. Biztató viszont, hogy Európában a júniusi munkanélküliségi ráta 2012 márciusa óta most a legalacsonyabb. Az euróövezet 19 tagállamában 11,1 százalék a munkanélküliek aránya, megegyezik az előző havival.
Az egész Uniót tekintve – az EU huszonnyolc tagállamában – a munkanélküliségi ráta júniusban 9,6 százalék volt, ami kisebb a tavaly júniusban mért 10,2 százaléknál. Júniusban 23,29 millió volt munkanélküliek száma az EU-ban, ebből 17,75 millióan az euróövezetben nem dolgoztak. Az EU-ban 1,44 millióval, az euróövezetben 811 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest. A legalacsonyabb a munkanélküliség Németországban, 4,7 százalék, a legmagasabb viszont Görögországban, 25,6 százalék. Európa jövője most fog eldőlni, hiszen még mindig megmarad annak az esélye, hogy a vezetői vesznek egy nagy levegőt, mindenki lenyel egy-két „békát”, de tovább mélyítik az integrációt, majd mindinkább egy politikai föderációvá alakítják az Uniót, még ha kezdetben csak a gazdagabb tagok bevonásával is, de elindítanak egy új európai reneszánsz korszakot, ezzel gazdaságilag is a világ élvonalában tartva a régiót.
PUKKAN A KELETI LUFI?
Amerika és Európa után a többi globálisan jelentős „játékos” kilátásait szemlélve is többnyire optimizmus tapasztalható. Ez egyébként megtévesztő is lehet, hiszen a feljegyzések szerint az első világháború kitörése előtt is optimizmus uralta a világot. Japánban javulásra számítanak, az Indiában bevezetett reformok pozitív hatásait pedig az elkövetkező időszakban várják kibontakozni. A kínai „lufi” viszont akár ki is durranhat. A hatalmas ázsiai ország rendkívül gyenge első negyedévet produkált, az ország vezetése küszködik a gazdaság felpörgetésével, miközben most ütköznek ki a szerkezeti és egyéb problémák is. Folyamatos a monetáris lazítás Kínában is, miközben rengeteg a kihívás, sok-sok buktatóval. A tartósan alacsony olajár és az erős dollár nyilván megmarad a jövőben is mint szilárd kapaszkodó, ami egyébként nem is jelent annyira rossz perspektívát. A közeljövőben egyébként Kínát is sújtani kezdik majd az olyan gondok mint a lakosság elöregedése, valamint a bérek emelkedése, ami a termelői kapacitások áttelepítését generálja. A kínai vezetésnek kezelni kell a helyzetet, jól kell irányítania a késlekedő politikai és társadalmi reformokat annak érdekében, hogy a hatalmas országban átfogó jóléti rendszer épüljön ki, amely az embereknek tartós szociális biztonságot nyújt. Akkor lehet csak hatékonyan serkenteni a belföldi fogyasztást, ha a kínai embereknek nem kell majd az oktatás, a társadalombiztosítás és a nyugdíjak miatt spórolniuk. Ez egy hosszú folyamat eredménye lehet csupán. Látható, hogy Kínának nem áll szándékában – talán még sokáig nem is lenne képes – az USA vezető szerepét megkérdőjelezni a világban. Az Egyesült Államok szuperhatalmi státusához képest Kína csak regionális hatalom. Peking számára láthatóan mind a költség, mind a kockázat túl magas ahhoz, hogy ugyanolyan sok nemzetközi kérdésben vállaljon szerepet, mint az USA.
