2024. április 18., csütörtök
LABDARÚGÁS – EURÓPAI KUPAPOROND

Partizan–BATE, Plzeň–Vojvodina, Lech–Videoton

Pénteken megtartották a Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-selejtezők rájátszásának sorsolását, a BL-ben érdekelt Partizan a fehérorosz BATE Boriszovot kapta ellenfélnek, az Európa-liga-csoportkörért harcoló Vojvodina a cseh Viktoria Plzeňnyel, a Videoton pedig a lengyel Lech Poznańnyal találkozik. A párharcok első meccseit augusztus 18–19-én, a visszavágókat 25–26-án játsszák le.

A sorsolás előtti estén zajlottak az Európa-liga 3. selejtezőkörének visszavágói, a Debrecen a hazai 3:2-es vereséget követően Trondheimban 3:1-re kapott ki a Rosenborgtól, és 2:5-ös összesítéssel véget ért számára az európai kaland, az újvidéki Vojvodina ellenben a Torinóban elért 4:0-s győzelem után hazai pályán 2:0-ra kikapott, de kétgólos előnyt meg tudott tartani a Sampdoria elleni újvidéki revánson, így egy lépésre került a csoportkörhöz. Zlatomir Zagorčić, a továbbjutó edzője szerint minden elismerést megérdemel csapata: „Remek csapatot ejtettünk ki. A Sampdoria a visszavágón megmutatta, hogy kitűnő csapat, hogy kimagasló eredményeket érhet el, ennyivel nagyobb a mi sikerünk is. Nagy szívünk van, és bizonyítottuk, hogy erős kollektíva vagyunk.” Szenzációs sikert ért el a Vojvodina a továbbjutással, Újvidéken már nagyon régóta álmodoznak egy európai kupasorozat csoportköréről, most egy lépés választja el őket a beteljesüléstől. Ezt a lépést pedig a cseh Viktoria Plzeňen túljutva lehet megtenni. A BL-ből kieső magyar bajnok Videoton a három magyar játékost is foglalkoztató Lech Poznań vendége lesz a rájátszás első meccsén. Az odavágókra augusztus 20-án, a visszavágókra 27-én kerül sor.

BL-selejtezők, rájátszás, párosítás, bajnoki ág: BATE Boriszov–Partizan, Asztana–APOEL, Skënderbeu–Dinamo Zagreb, Celtic–Malmö, Basel–Maccabi Tel-Aviv, nem bajnoki ág: Lazio–Bayer, Man. United–Club Brugge, Sporting–CSZKA Moszkva, Rapid Wien–Sahtar, Valencia–Monaco.

Európa-liga-selejtezők, rájátszás, párosítás: Viktoria Plzeň–Vojvodina, Lech Poznań–Videoton, Liberec–Hajduk, Altach–Belenenses, Steaua–Rosenborg, Jablonec–Ajax, Molde–Standard Liège, Žilin–Athletic Bilbao, Zorija–Legia Warszawa, Milsami–Saint-Étienne, Young Boys–Qarabag, PAOK–Brøndby, Bordeaux–Kajrat, Dinamo Minszk–Salzburg, Panathinaikosz–Qabala, Astra–AZ Alkmaar, Krasznodar–HJK Helsinki, Rabotnički–Rubin Kazany, Atromitosz–Fenerbahçe, Southampton–Midtjylland, Odd–Borussia (D), Thun–Sparta Praha.