2024. március 28., csütörtök
FORBES-LISTA

A Kasza-család megelőzte Csányi Sándort és családját

A Forbes magazin magyarországi kiadásának legfrissebb, az augusztusi számban megjelent, legnagyobb magyar családi vállalkozásokról készített listán Csányi Sándort és családját megelőzi a jászberényi Kasza-család.

A lista összegzését az MTI szerdán kapta meg. E szerint az első helyen a jászberényi Kasza-család áll, amelynek feje, Kasza Lajos és unokatestvére, Kasza János éppen 25 évvel ezelőtt indította el akkumulátorgyártó és műanyagfröccsöntő családi vállalkozását. A 90,6 milliárdos értékre tartott Jász-Plasztik Kft. mára több mint 2700 embernek ad munkát, és olyan cégek beszállítója, mint a Samsung, a Volkswagen vagy az Electrolux. Kasza Lajos személyes vagyonával is ott van a leggazdagabbak között, a Forbes tavaly novemberi, a leggazdagabb magyarokat felsoroló listáján a 8. helyre került.

A magazin toplistáján második az OTP-vezér családi érdekeltsége. A Bonafarm, amelyet Csányi Sándor fia, Csányi Attila irányít, és a legnagyobb mezőgazdasági, illetve élelmiszer-ipari cég az országban (többek között a Sole-Mizo, a Herz és a Pick márkák tulajdonosa) – a lap úgy tudja – további akvizíciókra készül. Az orosz embargó ugyan hátrányosan érintette a cégcsoportot, de agrártámogatásokból így is bőven kijutott még tavaly is a cégcsoportnak. A Bonafarm becsült értéke 87,5 milliárd forint.

A listán mások mellett az édesiparról az ingatlanfejlesztésre átnyergelő Futó-család, az Unicummal világhírűvé lett Zwack-család, a Béres Gyógyszergyár mögött álló Béres-család is helyet kapott – olvasható az összefoglalóban.