2024. április 25., csütörtök

Tábor a Duna-parton

Többségében roma és szegény sorsú gyerekek tölthetnek itt el tíz-tíz napot – A fő cél a roma gyerekek szocializációja
A tábor. A katonatiszt a tájékozódás fortélyaira tanítja a gyerekeket  (Dávid Csilla felvétele)

A tábor. A katonatiszt a tájékozódás fortélyaira tanítja a gyerekeket (Dávid Csilla felvétele)

Újvidék és Karlóca között a Tiszti strandon túl, a péterváradi Kis-Duna mellett, a Kis-Duna Ökológiai Lakóteleppel átellenben, a Šaran csárda közelében több mint egy évtizede működik egy nyári ifjúsági tábor. Úgy hívják, hogy Boldog Kicsi Telep. Az idén két váltásban több mint száz gyerek töltött ott tíz-tíz napot. A tábor lakóinak többsége roma, szinte valamennyien pedig szegény sorsú családból származnak.

A Duna-töltés mellett, erdővel körülvéve katonasátrak sorakoznak. A tábor nincs bekerítve, de kerületét fehér festékkel jelölték meg. Ezt a csíkot nem szabad átlépni, a térséget csak a bejáraton keresztül lehet elhagyni, és ugyanott kell visszatérni is. A bejárat két derékig érő vasoszlop, közötte lánccal, amely a földön hever, így senkinek sem kell megerőltetnie magát, ha át akarja lépni.

A sátrak félkörben állnak. Előttük nagy, homokos tér terül el egy zászlótartó rúddal és kövekkel körülkerített résszel. A kövek kormosak. Minden este lángok, vagyis a tábortűz lángjai csapnak fel közülük.

Benézek egy-két sátorba. A földre egy fóliás burkolatot helyeztek, azon sorakoznak az ágyak. Katonaágyak. A fiúk és a lányok külön-külön sátrakban alszanak. Holmijuk a földön fekvő kofferokban, utazótáskákban hever. Nem mondhatom, hogy példás rendben.

Amikor a gyerekek megérkeztek és a táborvezető megmutatta nekik, hogy hol, milyen körülmények között töltik majd a tíz napot, a lányok nagyon fintorogtak, amikor a vécékhez értek. Mind guggolós, tábori vécé, ajtajuk pedig pokróc. Angolvécé sehol. Másnap azonban beletörődtek sorsukba, ugyanis más lehetőségük nem volt, a fehér csíkot nem volt szabad átlépni, meg aztán az erdőben sok a szúnyog, lehet, hogy kullancs is van. És arról is meggyőződhettek, hogy valamennyi illemhely példásan tiszta.

A mosdókat és a zuhanyozókat is a szabadban helyezték el, amelyeket piros virágú, nagy zöld levelű futónövény takarja el a kíváncsi szemek elől. Bojler nincs. Három, feketére mázolt hordóban áll a víz, amit a nap melegít fel. Ottjártamkor erre aligha kellett sokat várni, ugyanis csaknem negyven fokos hőség volt.

A Kis-Duna oldalán, ahol idefelé jövet egy hattyúpárt és két vadkacsacsaládot láttam a kikötött csónakok és a stégek között úszkálni, egy nyitott, de fedett vastákolmány alatt asztalok, székek állnak. A napi foglalkozásokat itt tartják.

És még egy, sokkal kisebb „szaletli”, ahol a személyzet üldögél szabad idejében.

Végül a konyha, a konyhához tartozó sátor, amelyet éléskamrának használnak, hűtőszekrények, egy fával fűthető kis sparhelt. Ezen főzik az ebédet, a reggelihez vagy a vacsorához a teát, ezen melegítik a mosogatóvizet.

A sétát befejezem, de mielőtt leülnék beszélgetni Marijana Stevanovićtyal, a tábor megálmodójával és vezetőjével, megsimogatom a lábamat szaglászó kutya fejét. Három kutya lakik itt. Az egyik egy óriási német juhászkutya. Ő lomhán fekszik egy fa árnyékában. A másik kettő korcs, kicsi és fekete. Egyikük kedveli a labdát, a frizbit, a másik viszont csak le-föl sétálgat és várja a gyerekek simogatását. Mindhárom kutya ugat, ha idegen lépi át a tábor határát. A német juhász az árnyékból, a két fekete pedig éppen onnan, ahol tartózkodik. Nem ugatnak mérgesen. Röviden jelzik csupán, hogy valaki érkezett.

Marijana Stevanović oktató és bábszínházi színész volt. Ma már nyugalmazott. A Boldog Kicsi Telep civil szervezetet már több mint egy évtizede működteti.

– Hányan vannak a táborban? – kérdezem tőle.

– Pillanatnyilag harminc gyerek, de voltunk hatvanan. A roma gyerekeknek most van a ramadán ünnepük és ezért elmentek haza. Ők már nem is jönnek vissza. Néhány gyerek már a tábor kezdetén távozott. Egyesek önszántukból, mások azért, mert nem tartották magukat a szabályokhoz. Szinte mindennap járunk a Tiszti-strandra fürdeni. Az oktatók a vízben állva egy virtuális kerítést alkotnak, amelyen túl senkinek sem szabad átúszni. Egy gyerek megtette úgy, hogy lebukott a víz alá. Őt hazaküldtem. Azok a fiúk – ők nagyobbak voltak a többieknél –, akik kiszöktek a táborból az EXIT fesztiválra, maguk mentek haza. Egész éjjel oda voltak, csak reggel jöttek haza. Bebújtak az ágyba, én azonban felkeltettem őket és egész nap egyikőjüket sem engedtem az ágy közelébe, mert ha nappal aludtak volna, éjjelre kipihenik magukat és vígan mennek ismét az EXIT-re. Jegyük ugyan nem volt, de a rendezvény közelségével is megelégedtek. Minden évben történnek hasonló esetek, de nem mondhatom azt, hogy ez jellemző. 2003 óta, amióta a tábor létezik, több mint ezer gyerek töltött itt tíz napot. Közülük sokan többször is eljöttek. Itt van például egy fiú, akinek annyira megtetszett ez a közösség, hogy a második váltásban is itt maradt. A gyerekek ellátásáról, oktatásáról tizenhárman gondoskodunk. A konyhán ketten dolgoznak, Gordana Šikuljak és Jovana Marković. Ők szakácsok, a leány gyerekek pedig segítenek nekik mosogatni. Vannak itt oktatók, nevelők, gondnokunk is van, és egy nővér, aki ugyan nem lakik nálunk, de a közelben él, gyakorlatilag mindig kéznél van.

– A gyerekek tehát nemcsak játszanak, hanem dolgoznak is.

– Igen. A mosogatáson kívül fát hoznak a tábortűzhöz, és el is fűrészelik. Természetesen a tisztaságra, a rendre is ügyelniük kell. De nem ez a fő feladatuk. Különböző szakköröket működtetünk, képzőművészeti, színjátszási, zenei szakkört. A katonaságból is rendszeresen eljönnek néhányan, és ismeretterjesztő előadásokat tartanak. Az idén a Vöröskereszt dolgozói az emberrablásról tartottak előadást...

– A táborban mindig sok szegény sorsú roma gyerek van. Milyen a viszony közöttük és a többiek között?

– Egy-két napig két táborra oszlanak, a tábor egyik végében a romák, a másikban a többiek. A roma gyerekek számára ők mind szerbek, holott nem mindenki szerb nemzetiségű. Jelenleg például négy magyar gyerek is itt van. Nem bántják egymást. Az úgymond szerb gyerekek csendben játszanak, beszélgetnek, a romák viszont gyakran veszekednek egymással. Így volt ez most is, mindaddig, amíg egyikük nem borult ki, és társaihoz mérgesen a következő szavakat intézte: „Miért gondoljátok, hogy ők fognak velünk barátkozni, ha mi mindig veszekszünk egymás között?” Mondom, ez a hangulat csak egy-két napig tart, majd összehozzák őket a foglalkozások, a játék és a tábortűz, amelyet a kezdetben egy-két gyerek kivételével csak mi ülünk körül, de naponta egyre többen csatlakoznak hozzánk. Beszélgetünk, aki akar, szerepelhet is. A roma gyerekek nagy sikert arattak reppelésükkel... Szervezetünk tulajdonképpen elsősorban a roma gyerekek szocializálódásával foglalkozik. Nemcsak e tábor keretében, hanem egész éven át folyamatosan szervezünk különböző rendezvényeket. Közülük kiemelném a Játékok Könyvtára elnevezésű három hónapig tartó rendezvényt, ahol roma szülők és roma gyerekek vesznek részt azzal a céllal, hogy erősítsük a kapcsolatot a szülők és a gyerekek között, a szülők egészségügyi, tisztálkodási és még számtalan tanfolyamon vesznek részt. A gyerekeket tanítjuk írni, olvasni. A Játékok Könyvtára novemberben kezdődik, meghívom önöket is köreinkbe.

– Végül még egy kérdés, hogyan finanszírozzák tevékenységüket, a tábort, a Játékok Könyvtárát, bábszínházat, Az én szabad időm rendezvényt, a különböző foglalkozásokat, oktatási programokat?

– Itt van például ez a tábor, amely teljesen ingyenes. A katonaságtól kaptuk a sátrakat és az ágyakat. A várostól kapunk annyi pénzt, hogy szűken ugyan, de fedezni tudjuk a gyerekek étkeztetését. Vannak külföldi támogatóink is, elsősorban roma szervezetek, és magánszemélyek is segítenek. Például élelmiszerrel. A táborlakók szülei is gyakran hoznak ennivalót, de nemcsak saját gyerekük részére, hanem az egész közösségnek, gyümölcsöt, tejet hoznak nekik, van amikor kalácsot is sütnek nekik... Vizünk és villanyáramunk van, amiért nem kell fizetnünk. Mindent összegezve kevés pénzből gazdálkodunk, pedig sok mindent már fel kellene újítani. Például szükségünk lenne egy másik mélyhűtőre és tűzhelyre, be kellene festeni az illemhelyeket, ki kellene cserélni a vásznakat az oktató részben, de jó lenne ha azt sikerülne lebetonozni. Régebben sokkal több támogatónk volt. Például a húsgyáraktól kaptunk húst. Amióta privatizálták azokat, ez a támogatás megszűnt. A privát vállalatok, cégek tulajdonosai nem adakozóak.

Beszélgetünk még sok mindenről, közben a fiúk hordják a fát a tábortűzhöz. A lányok a sátrakban vannak, biztosan csinosítják magukat. A farkaskutya helyet váltott, a két fekete pedig a faágakat cipelő fiúknak lábatlankodik. Hamarosan beesteledik, és fellángol a tűz. Nemcsak a kövek között, hanem a szemekben, a szívekben is.

Nyitókép: A tábor. A katonatiszt a tájékozódás fortélyaira tanítja a gyerekeket (Dávid Csilla felvétele)