2024. április 25., csütörtök

Áldozatokról

A legtikkasztóbb nyári napokon „emberséges” magatartásról tett tanúbizonyságot az újvidéki kommunális rendőrség: erélyes fellépéssel igyekezett meggátolni a polgárokat abban, hogy etessék vagy itassák az utcákon kóborló állatokat. A sajtóhírek szerint a rendőrséget az esetek többségében valamelyik „jóakaró” polgár értesítette. Ha a helyszínre érkező kommunális rendőrök jelenléte nem riasztja el az állatot etető vagy itató embert, és nem hagy fel cselekedetével, a hatóságok szabálysértési feljelentést tehetnek ellene. Erről számolt be egy újvidéki hölgy is. Elmondta, lakótömbjének közelében rendszeresen gondoskodik a kóbor állatokról, egyik szomszédja azonban rossz szemmel nézi ezt, és minden egyes alkalommal tájékoztatja a kommunális rendőrséget, annak munkatársai pedig a hölgy elmondása szerint rekordidő alatt a helyszínre sietnek. Érdekes, hogy amikor egyszer éjszakai csendháborítás miatt ő értesítette a kommunális rendőröket, azok egyáltalán nem reagáltak a bejelentésére, jegyezte meg a hölgy.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

A kommunális rendőrség a háziállatok védelméről szóló szabályzat és a háziállatok tartásáról szóló döntés alapján jár el. Mindkettőt az újvidéki városvezetőség hozta meg. Ezek szerint közterületen tilos kóbor állatot etetni és itatni. Az újvidéki polgármesteri hivatalban elmondták, az utóbbi időszakban a kommunális rendőrség, amely csakis a polgárok bejelentése mentén jár el, 58 alkalommal lépett közbe. A bejelentők szerint ugyanis a gazdátlan állatokat etető polgártársaik a lakótömbök környékére „édesgetik” a négylábúakat.

A kóbor állatok kérdése örökzöldnek tűnik, és mintha egyik hatalmi garnitúra sem lenne képes – vagy hajlandó – megoldani, legyen szó köztársasági, tartományi vagy helyi önkormányzati szintűről. Nem hivatalos becslések szerint az országban nagyjából 100 ezer kutya él az utcákon. A gazdátlan macskák számát még csak megközelítőleg sem tudják felmérni, tekintettel arra, hogy természetükből fakadóan függetlenebbek és önállóbbak gazdájuktól, mint az ebek. A környezet- és állatvédők elmondása szerint a kóbor kutyák 80 százalékát gazdájuk csapta ki az utcára. A valamikor emberi gondoskodáshoz szokott házi kedvencek különösen nehezen viselik az utcán való életet, és sokkal nehezebben találják fel magukat, mint a már ott született társaik. A kóborló kutyákkal szinte egyik önkormányzat sem tud mit kezdeni. A menhelyek – legyenek azok állami alapításúak vagy magánszemélyek által adományokból működtetettek – megteltek, fenntartásuk sokba kerül. Sok helyen úgy oldják meg a túltelítettség kérdését, hogy a befogott állatokat a menhelyen sterilizálják, beoltják, majd később szabadon engedik. Egyébként ezzel az eljárással az állatvédők legtöbbje is egyetért. Azzal érvelnek, hogy a kutyáknak jobb sora van az utcán, mint a menhelyeken, ahol az állatok egymás hegyén-hátán kénytelenek élni. Azzal mindenki egyetért, hogy hosszú távon a problémát egyedül a gazdák felelősségtudatának magasabb szintre való emelésével, illetve szigorú büntetéssekkel lehet megoldani. Mert tudjuk, megelőzni sokkal egyszerűbb, mint tüzet oltani.

Akármennyire is közhelyesnek hangzik, de a házi kedvenc nem kérte, hogy megvásárolják, vagy az adott családba vigyék. A többnyire gömbölyű szőrpamacsra hasonlító, gazdáik által gügyögve becézett kölykök nagyon gyorsan megnőnek, egyre többet esznek, védőoltásra vagy esetenként állatorvosi ellátásra szorulnak, esetleg csaholásukkal idegesítik gazdáikat. Érdemes lenne az irányba intézkedéseket tenni, hogy a mikrochippel való megjelölés szigorúan kötelezővé váljék – és az állam be is tartassa ezt az előírást –, hiszen a mikrochippel ellátott állatot, illetve gazdáját minden további nélkül azonosítani lehet, egyikük sem marad láthatatlan.

Elfogadom azoknak az érveit, akik nem támogatják, hogy lakóhelyük környéke kóbor kutyák gyülekezőhelyévé váljék. Akármennyire is kedvelem a kutyákat, és ismerem természetüket – vagy talán éppen ezért –, olykor magam is félve haladok el a csapatokba verődött ebek mellett. Megérteni azonban nem tudom azokat, akik megakadályoznák a gazdátlan állatok etetését. Ez már emberségesség kérdése.

Mellesleg megvonni az állattól a törődést kontraproduktív is lehet. Az állandóan éhes és szomjas, esetleg fázó, hontalanul kóborló kutyák idegállapota egyébként sem hasonlítható kiegyensúlyozott környezetben őrzött és tartott társaikéhoz, és minél hosszabb ideje nem tudják kielégíteni alapvető szükségleteiket, annál idegesebbé és agresszívabbá válhatnak. Az pedig, hogy az emberek által sűrűbben lakott területeken nem etetik őket, még nem jelenti azt, hogy ott nem jelennek meg, hiszen tekintettel a háziasításra, a kutya az ember közelségét keresi, tőle számít gondoskodásra, ételre és utóbbit olykor talál is – ha kap, ha nem –, merthogy ahol ember él, ott hulladék, ételmaradék is akad.

Az is vitán felül áll, hogy a kóbor állatok kárt okozhatnak. Mielőtt viszont bárkinek is az lenne az első reakciója, hogy az ilyen kutyát „le kell lőni”, esetleg érdemes lenne arra gondolnia, hogy a károkozó kutya ugyanúgy áldozat, mint ő, a megkárosított. Egy felelőtlen és meggondolatlan ember áldozata. Talán eljött az ideje annak, hogy a valódi felelőseket vonják felelősségre – persze ne lőfegyverrel –, hogy a jövőben minél kevesebb legyen az áldozat.